Tetszett a cikk?

Az 1991. március 7-ét követő néhány napban több tízezer albán menekült érkezett hajón a dél-olaszországi kikötőkbe, s ezzel végleg átszakadt egy gát: az utolsó közép-európai szocialista államban is végleg eldőlt, hogy fenntarthatatlan a szovjet-féle szocializmus. A demokráciába való, harminc éve tartó átmenet azonban – részben az Albániát évtizedeken át zsarnoki módszerekkel kormányzó Enver Hodzsa hagyatéka miatt – meglehetősen ellentmondásosra sikerült.

A leginkább sztálini diktatúrára hasonlító albán kommunista rendszer hat évvel élte túl az alapítója, Enver Hodzsa halálát: a második világháború végén teljhatalomra jutott albán kommunista partizán által kijelölt utód, Ramiz Alia ugyan megpróbálta a lehetetlent, és ennek érdekében kinyitott néhány szelepet – beengedte a külföldi befektetőket, felvette a kapcsolatot a Nyugattal és valamennyire engedélyezte a magánvállalkozásokat is – ám a többi kelet- és közép-európai országban, illetve a gorbacsovi Szovjetunióban végbement földrengésszerű változásokat nem lehetett megállítania határon.

Alia ezért még tovább ment, beleegyezett a többpártrendszer létrehozásába, engedélyezte, hogy az ország polgárai külföldre utazzanak, megkurtította a rettegett titkosszolgálat, a Sigurimi hatalmát és helyreállította a vallásszabadságot. A reformokkal azonban maga lökte sírba rendszerét, az albánok már látták – részben tévén keresztül –, hogyan él a Nyugat, s milyen elképesztő jómódban élnek – legalábbis hozzájuk képest – a közeli Olaszország polgárai.

©

Bár Tirana már engedélyezte az albánok külföldre utazását, a célországok nem siettek a vízumok kiadásával, így ezrek indultak meg illegális menekültként a szomszédos országok felé. Görögországba néhány hét alatt több mint húszezren érkeztek, ám a legnagyobb hullám 1991. márciusának elejére alakult ki. Március 5-én hatalmas tömeg gyűlt össze a német, a francia, az olasz és a görög nagykövetség épülete előtt – olyan hírek terjedtek, hogy a képviseletek tömegesen adnak majd ki vízumokat – ám több mint húszezren voltak, akik inkább a tettek mezejére léptek. A Durres kikötőjéből indult menekültek Brindisiben, Bariban, és Otrantóban szálltak partra: az olaszok egy ideig a hajókon akarták őket tartani, ám végül engedélyezték a kiszállást.

Hullámok között

A tiranai és a római kormány március 10-én egyezségre jutott az exodus leállításáról, ám mint hamar kiderült, a csend nem tartott soká. Augusztusban újra indultak az albánok – most már úgy, hogy az albán hatóságok megpróbálták megakadályozni őket – ám Olaszországban még kevésbé fogadták őket tárt karokkak, mint fél évvel korábban: akit tudtak, rávettek a hazatérésre – negyven dollárnyi líra és néhány új ruhadarab ígéretével – aki pedig nemet mondott, azt kényszerrel telepítették vissza hazájába.

A hivatalos adatok szerint 1991 végéig több mint kétszázezer albán hagyta el különböző irányokba hazáját – a valós számok ennél jóval magasabbak – s jó részük megúszta a visszatoloncolást.

©

A tömeges menekülés 1992-re jelentősen lelassult, részben azért, mert a nyugati államok – Olaszország vezetésével – komoly pénzügyi segítséget nyújtottak a súlyos gazdasági válságban lévő Albániának. A másik ok pedig az volt, hogy míg az 1991-es első többpárti választáson még az Alia vezette szocialisták – exkommunisták – diadalmaskodtak, az 1992-es megméretésen az ellenzékiek győztek, s Demokrata Párt jelöltje, Aleksander Meksi lett a kormányfő, és Sali Berisha ülhetett az államfői székbe.

Gyorsan kiderült azonban, hogy az ellenzéki győzelem nem jelentett egyenes utat a jólét és a demokrácia fel. A legsúlyosabb válság 1997-ben jött el, amikor a kapitalizmus játékszabályait nem ismerő albánok százezrei vesztették el összes megtakarításukat különféle piramisjátékokban. Az összveszteség mintegy 1,2 milliárd dollár volt, s nap mint nap ezrek tüntettek a kormány épülete előtt, mert olyan hírek terjedtek az országban, melyek szerint a vezető politikusok nagy hasznot húztak a csalásokból. A helyzetet súlyosbította, hogy a gazdasági okok mellett az etnikai különbségek is közrejátszottak: északon a geg nyelvet beszélő népességhez tartozó, többségében a demokrata pártiakat támogató albánok élnek, míg délen az inkább a szocialistákra szavazó toszkok vannak többségben.

Piramis és polgárháború

Az elégedetlenség polgárháborús állapotokba torkollott, az összecsapásokban több mint kétezren vesztették életüket. A harcok során módszeresen kiürítették a hadsereg fegyverraktárait is, és a katonai felszerelések nagy része néhány hónappal később az Albániával szomszédos, akkor még Szerbiához tartozó Koszovóban került elő: a függetlenségért harcoló Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) fegyveresei az első hónapokban az albániai puskákkal és robbanószerekkel támadták a szerb hadsereget és rendőrséget. A válság olyan súlyos volt, hogy olasz vezetéssel ENSZ-békefenntartók érkeztek Albániába, s a külföldi katonák végül augusztusra állították helyre a rendet.

Az 1997-es zavargások után a megreformált szocialista párt nyerte meg a választást, és az akkori események is hozzájárultak ahhoz, hogy most is a szocialisták vannak hatalmon. A pártot Edi Rama miniszterelnök vezeti, s az egykori bohém művészből lett politikust, egykori tiranai polgármestert most azzal vádolják ellenfelei, hogy egyre inkább önkényuralmi eszközökkel igyekszik kormányozni az országot.  

Az ellenzék két nagy pártja – a Demokrata Párt, illetve egy kisebb tömörülés, a Társadalmi Mozgalom az Integrációért – koalícióra is lépett, hogy nagyobb eséllyel szálljon szembe Ramáékkal. Rama – aki már két miniszterelnöki mandátumot is kitöltött – az utóbbi napokban igencsak felbosszantotta az ország polgárait. Közölte, hogy a koronavírus-fertőzöttek jobban teszik, ha otthon maradnak, és nem szavaznak. „Ugyanazt tesszük, minta többi ország. Aki beteg, az maradjon otthon” – mondta, és fel sem vetette az otthoni szavazás lehetőségét. Rama egyébként tévedett: a szomszédos országok, Koszovó, Montenegró és Észak-Macedónia hatóságai engedélyezték a fertőzöttek számára is a voksolást. A 2,8 milliós országban jelenleg egyébként 35 ezer beteget tartanak számon.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Egyre jobban megéri megújuló energiába fektetni

Egyre jobban megéri megújuló energiába fektetni

A Jobbik feljelenti Hollik Istvánt rémhírterjesztésért

A Jobbik feljelenti Hollik Istvánt rémhírterjesztésért

Az Apple lecseréli az iPhone-ok képernyőjét – és jó eséllyel mindenki más megy majd utána

Az Apple lecseréli az iPhone-ok képernyőjét – és jó eséllyel mindenki más megy majd utána