Mélyről indult, legalábbis nem az amerikai kertvárosokból: Colin Powell 1937. április 5-én született New York – feketék lakta – Harlem városrészében. Két jamaikai bevándorló fiaként Dél-Bronxban nőtt fel. A New York-i City College of New Yorkba járt, és ott kezdte meg katonai szolgálatát, csatlakozott a tartalékos tisztképző alakulathoz. Miután 1959-ban lediplomázott, Powellt az Egyesült Államok hadseregének alhadnagyává nevezték ki. A hadseregben eltöltött 35 éve alatt kétszer szolgált Vietnámban, állomásozott Nyugat-Németországban és Dél-Koreában, 1987-ben pedig Ronald Reagan elnök első fekete nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettese, majd 1988-tól 1989-ig nemzetbiztonsági tanácsadója lett.

1989-ben tábornoki rangra léptették elő, és George H.W. Bush elnök kinevezte a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökévé. A négy év alatt, amíg Powell ezt a tisztséget töltötte be, 28 válsághelyzetet felügyelt. Részt részt vett a 20. század végének néhány legjelentősebb amerikai katonai akciójában, beleértve az 1989-es panamai műveletet, az 1991-es Öböl-háborút és az amerikai humanitárius beavatkozást Szomáliában, bár néhány nappal a katasztrofális mogadishui csata előtt nyugdíjba vonult a hadseregtől.

AFP / CHERISS MAY

1993-as visszavonulása után megalapította az America's Promise nevű szervezetet, amely veszélyeztetett gyermekeket segít. George W. Bush elnök 2000. december 16-án jelölte külügyminiszteri posztra.

A 2001.  szeptember 11-ei amerikai terrortámadások után Powell az al-Kaida elleni gyors katonai fellépés egyik legjelentősebb támogatója volt, és azonnali együttműködést követelt Afganisztántól és Pakisztántól a támadásokban részt vevő személyek felkutatásában.

Népszerűségét mutatja, hogy a kilencvenes évek közepén Powellről sokáig komolyan azt gondolták, hogy ő lehet az Egyesült Államok első fekete elnöke, ám hírnevét beárnyékolta, hogy 2003 februárjában Powell olyan hírszerzési információkat terjesztett az ENSZ elé, amelyek alátámasztották azt az állítást, hogy Irak rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel, és még többet is előállíthat. Mindezt azért osztotta meg az ENSZ-szel, hogy igazolja az Irak elleni háború jogosságát. Igaz, Powell azt is tanácsolta, hogy a háborút nem szabad elkezdeni, amíg nem állt össze egy nagy szövetségesekből álló koalíció és egy hosszú távú megszállási terv. 2004-ben mindenesetre kiderült, hogy a Powell által 2003-ban az ENSZ elé terjesztett hírszerzési adatok egy része tévesnek bizonyult.

Bár Afganisztán és Irak Powell figyelmének nagy részét lekötötte a hivatali ideje alatt, de Oroszországra és Kínára is koncentrált, 2001 és 2005 között javította a két nagyhatalom kapcsolatát az Egyesült Államokkal.

AFP / TIM SLOAN

A külföldi segélyek terén Powell arra ösztönözte a kormányt, hogy növelje az AIDS elleni nemzetközi küzdelem iránti elkötelezettségét, és felügyelte a fejlesztési segélyek finanszírozásának megduplázását. Sürgette továbbá a nemzetközi együttműködést Észak-Korea és Irán nukleáris fegyverprogramjainak leállítása érdekében, és Powell idején az amerikai kormányzat fontos sikert ért el a non-proliferáció terén, amikor Líbia 2003-ban beleegyezett, hogy feladja fegyverprogramjait.

Külügyminiszterként Powell számos nemzetközi válsággal nézett szembe, többek között az atomhatalmak, India és Pakisztán közötti feszültségekkel az ezredforduló után, a libériai és haiti zavargásokkal vagy éppen a 2004-es cunamival, ami a Távol-Keletet sújtotta. Arról is meg volt győződve, hogy a Közel-Kelet stabilitásához szükség van az izraeli-palesztin konfliktus megoldására, ezért támogassa a 2002-es úgynevezett "útitervet", amelynek célja egy független, Izraellel békében élő palesztin állam létrehozása volt. Bár Bush elnök támogatta a tervet, Powell nem tudta meggyőzni a kormányt, hogy határozottan elkötelezze magát a terv végrehajtása mellett.

Powell 2004. november 15-én jelentette be lemondását. Miután lemondott külügyminiszteri tisztségéről, a magánszektorban folytatta tovább karrierjét. 2005-ben csatlakozott a Kleiner Perkins kockázati tőkecéghez, ahol haláláig stratégiai tanácsadóként dolgozott. Egy ideig a "Get Motivated!" üzleti szemináriumokon tartott előadásokat, 2012-ben pedig megjelent a memoárja.

Bár Powell köztisztviselőként eltöltött idejének nagy részét republikánus kormányzatokban töltötte, élete későbbi éveiben támogatta a demokrata elnökjelölteket, és keményen bírálta a legfőbb republikánus vezetőket. Azért váltott, mert kiábrándult a Republikánus Párt jobbra tolódásából, és politikai tőkéjét arra használta fel, hogy segítse a demokraták megválasztását a Fehér Házba, leginkább Barack Obamát, az első fekete elnököt, akit Powell a 2008-as kampány utolsó heteiben támogatott.