Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Kisvárda és a Ferencváros Törökországban tartózkodó korosztályos labdarúgói és edzőik is jól vannak, mondta a külügyminiszter.
Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata már három embert mentett ki élve a romok alól, köztük egy gyereket, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd délután, Sopronból sugározott videós bejelentkezésében a Facebookon.
Szijjártó azt mondta, már minden mentőegység vagy Törökországban van, vagy az induláshoz készülődik. Elsőként a Hunor nevű egység érkezett előző nap az országba, tagjai reggel óta segítik a földrengést követő kutatást az esetleges túlélők után. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alakulatával kiutazott öt baleseti sebész is szolgálatba állt az érintett térség egyetemi kórházában.
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai is munkába léptek, az Életjel Mentőcsoport küldöttsége pedig este érkezik meg a katasztrófa sújtotta régióba. Emellett a Terrorelhárítási Központ tizenhat embere, köztük öt orvos és egy ápoló is hamarosan útra fog kelni, sorolta a külügyminiszter. Összesen 116 főből és 19 mentőkutyából áll a magyar kontingens, amely részt vesz a kutatási, mentési és egészségügyi ellátási munkában Törökországban.
Szijjártó Péter ezután arról is beszámolt, hogy két magyar futballcsapat, a Kisvárda és a Ferencváros Törökországban tartózkodó korosztályos labdarúgói és edzőik is jól vannak, ők a hét második felében utaznak haza.
Azt mondta, a földrengés által érintett régióban tizennyolc magyar tartózkodott az eddigi értesülések szerint, a külügyminisztérium kapcsolatban van velük, és mindannyian jól vannak, komolyabb segítséget nem igényeltek, maximum okmánypótlásra lesz majd szükség.
„Még egyszer szeretném kérni önöket, hogyha valaki tud olyan magyar állampolgárról, aki a térségben tartózkodik, akivel adott esetben nem tudják felvenni a kapcsolatot, vagy felvették a kapcsolatot, és segítségre szorul, akkor kérem, hogy értesítsék a kollégáimat, a külügyminisztérium konzuli szolgálatát vagy az ankarai nagykövetségen dolgozókat" – mondta.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.