Miután 2022. február 24-én Oroszország totális támadást indított Ukrajna ellen, Kira először Grúziába, majd Izraelbe menekült. Anna ugyanebben az időben Örményország felé vette az irányt. Jurij pedig akkor tette át székhelyét Kazahsztánba, amikor Vlagyimir Putyin elnök 2022 őszén először hirdetett mozgósítást Oroszországban.

Valamennyiükben közös, hogy elítélik Oroszország Ukrajna elleni háborúját, de egy idő elteltével mégis hazatértek. Nevüket a szerkesztők biztonsági okokból megváltoztatták.

„A lelki sebeimnek még be kell gyógyulniuk”

Kira 27 éves. 2022 tavaszán azért tette át székhelyét Grúziába, mert úgy érezte, lehetetlen Oroszországban maradnia. A fiatal nő onnan Izraelbe ment tovább, ahol egyetemre járt, kollégiumban lakott és ösztöndíjat is kapott. A támogatást azonban idén nyáron erősen megkurtították, legálisan munkát vállalni pedig nem tudott az országban. Ezért végül egy oroszországi szervezetnél pályázott meg egy állást. „Fontos nekem, hogy szakmailag fejlődjek. Esélyt kaptam, én pedig éltem vele” – magyarázta.

2022 szeptembere: oroszok a Georgiával közös határ felé tartanak.

ShakhAivazov/APPhoto/picturealliance

Kirát tehát egy munkalehetőség hozta vissza Oroszországba, de azért az izraeli egyetemen is beiratkozott a következő szemeszterre.

„Lelki sebeimnek kell még némi idő, mire begyógyulnak, addig is igyekszem kerülni a nagyvárosokat. Továbbra is jókora ellenállást érzek magamban mindazzal szemben, ami Oroszországban történik, és gyakran csak az segít, ha behunyom a szemem, és nem veszek tudomást róla. Hozzátartozik a dologhoz az is, hogy Izraelt nehezen tudtam elképzelni választott otthonomként” – vallotta be Kira.

„Csak menekültem önmagam elől”

„Teljesen spontán döntöttem el, hogy Örményországba megyek. Csak ott jöttem rá, mennyire másról volt szó, mint hogy én ott akartam élni. Sokkal inkább volt ez menekülés – saját magam elől is” – mesélte Anna 2022 áprilisáról, amikor elhagyta Oroszországot.

A 31 éves marketingmenedzser örményországi otthonában ugyanúgy végezhette a munkáját tovább, mint azelőtt. Néhány hónap után azonban úgy érezte, hogy vissza kell térnie a hazájába.

„Beláttam, hogy ott a helyem, hogy nekem is részt kell vállalnom a felelősségből – indokolta döntését Anna. Aztán hozzátette: Nem akarom osztani azt az általános nézetet, hogy a háború normális. Biztos lesz majd, aki szembejön velem az utcán, és azt mondja: A háború rendben van, nem? Én azonban olyasvalaki vagyok, aki erre visszavág majd: Nem! Teljesen megőrültél?" Annát még mindig gyötrik félelmek, de szerinte sokáig nem lehet félelemben élni.

„A barátnőm gyakorlatilag kidobott otthonról”

A programozóként dolgozó Jurij azt mondja, hogy sokakkal ellentétben ő a háború elején nem esett pánikba, és a mozgósítás sem ijesztette meg.

„A barátnőm viszont teljesen kikészült, nem tudott rendesen aludni, végül gyakorlatilag kidobott otthonról – emlékezett vissza. - Nem tudtam, mi vár rám. De a barátnőmmel végül azt mondtuk magunknak, hogy visszajönni bármikor lehet, viszont az országot elhagyni, lehet, hogy csak most tudom.”

Jurij több hónapot töltött Kazahsztánban, majd még néhányat Kirgizisztánban. „Azt hittük, hogy a helyzet hamarosan megoldódik, és a határ túloldalán akartuk kivárni a következő mozgósítást. Hat férfivel osztoztam egy bérlakáson. De aztán fél év elteltével sem történt semmi – azon kívül, hogy a rubel árfolyama tovább zuhant, a megélhetési költségek pedig emelkedtek –, a környezetemben viszont néhányan visszamentek Oroszországba”.

Az elmúlt télen Jurij is követte őket. „Nem hiányzott Oroszország. De haza akartam menni, vissza a lakásomba” – mondta a számítógépes szakember, akinek Oroszországban élnek a szülei, a fogyatékkal élő testvére és a barátnője, akivel 13 éve együtt vannak.

Két kivándorlási hullám

Azzal kapcsolatban, hogy hányan költöztek el – akárcsak ideiglenesen is – Oroszországból, és hányan térhettek vissza, különböző becslések vannak. Az Open Democracy megbízásából 2023 júliusában készült riport szerint legalább egymillió emberről lehet szó, a DW által megkérdezett szakértők 500-800 ezer emberről beszéltek. Az előbbi az orosz biztonsági szolgálatok által regisztrált külföldi utazások számából indult ki, az utóbbi pedig a befogadó országok statisztikáit vette erősebben figyelembe a hazai hatósági statisztikák mellett. Ez a hatalmas embertömeg két kivándorlási hullámban indult útnak: először közvetlenül az ukrajnai orosz inváziót követően, másodszorra pedig az oroszországi részleges mozgósítás bejelentése után (2022. szeptember 21. és október vége között 300 ezer embert hívtak be).

„Sokan nem jutottak el oda, ahová szerették volna. A legtöbben legalább egyszer országot váltottak. A legszélsőségesebb eset, amiről hallottam, hogy egy fiatal orosz pár összesen hat országban fordult meg” – mesélte a moszkvai szociológus, Ljubov Boruszjak a DW-nek. Elmondása szerint rengetegen landoltak olyan helyeken papírok nélkül és nagyon kevés pénzzel, amelyekről soha nem feltételezték, hogy – akárcsak ideiglenes – lakhelyükül szolgálhatnak majd. „Néhányan közülük később visszatértek Oroszországba, legalábbis egy időre” – mondta Boruszjak.

Oroszok Tbiliszi központjában 2022 szeptemberében.

AlexandrBurakow/DW

2023 júniusában az orosz hatóságok azt állították, hogy a háború miatt az országot elhagyó orosz állampolgárok 50 százaléka visszatért. Az „OutRush” kutatócsoport orosz emigránsok körében végzett felmérésének adatai szerint a kivándorlóknak a 16 százaléka térhetett vissza az Orosz Föderációba. Kétharmaduk úgy nyilatkozott, hogy visszatérésük ideiglenes.

Az Open Democracy-riportban nyilatkozó Tatyana Koval HR-szakértő szerint az Oroszországot elhagyó emberek nagyjából két csoportba sorolhatók: az egyikben azok vannak, akik pánikszerűen távoztak, a másikban pedig, akik politikai okokból. Szerinte a második csoport nagyobb sikerrel talál munkát egy új országban, míg azok, akik „azért mentek el, hogy kivárják a válságot", inkább visszatérnek.

Koval szerint, ha egy munkáltató látja, hogy valaki csak azért jött, hogy kiböjtölje a háború végét, kevésbé fogja alkalmazni, mint azt, aki leszámolt az illúzióival. Egy év alatt lehet alkalmazkodni az új helyzethez, és elfogadni a megváltozott politikai környezetet. Ennyi idő ahhoz is kell, hogy valaki „áttelepült” helyett egyre inkább úgy gondoljon magára, mint „kivándorolt”.

Merre van még kiút?

Jurij elmondása szerint már régóta gondolkodott a barátnőjével az elvándorláson, de nem tudták, hová menjenek. A pár jelenleg is hezitál a „hogyan tovább?”-on, Jurij pedig a DW-nek bevallotta: valójában nagyon is szeretnének Oroszországban élni. A problémát a fennálló politikai rendszer jelenti nekik.

Hazatérése óta Anna szomorúan veszi tudomásul, hogy Oroszországban az élet sokak számára egyszerűen csak úgy megy tovább. „Úgy érzem magam, mintha egy filmben lennék, ahol mindenki úgy tesz, mintha minden normális lenne. Néha nagyon nehéz és megrázó látni, ahogy a dolgok egyre rosszabbra fordulnak” – panaszolta. Anna egy évet ad még magának Oroszországban, aztán újra útra kel. Vagy Berlinbe, vagy Balira szeretne menni. Rajta kívül Kira is azon töpreng, merrefelé vegye az irányt legközelebb. Az Egyesült Államokat, Kanadát, Nagy-Britanniát és Németországot fontolgatja.

A visszatérők körében végzett szociológiai kutatások is azt mutatják, hogy szinte senkinek sem sikerült visszatérnie a korábban folytatott életéhez. Mivel a hazatérők a háború ellenzőinek számítanak, úgy érzik, kénytelenek a saját országukban rejtőzködni, az álláspontjukat elhallgatni, miközben velük van az állandó fenyegetettség érzése, amely szerintük saját maguk és szeretteik feje felett is lebeg: mi van, ha kiderül, amit igazából gondolnak. Ezért sokan két telefont használnak, derül ki az Open Democracy már idézett riportjából: egyet a bejövő hívásokhoz, egy másik külföldi számot pedig a privát beszélgetéseikhez.

Szerző: Irina Hevtajeva. A fordítást Valaczkay Gabriella készítette. A cikket Bogár Zsolt szerkesztette.

További Deutsche Welle-tartalmak a DW magyar nyelvű Facebook-oldalán találhatók.