Több németországi városban összesen több mint háromszázezren vonultak utcára szombaton és vasárnap, hogy tiltakozzanak az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali parlamenti párt és annak idegenellenes álláspontja ellen. A tömegtüntetések azután indultak el, hogy a Correctiv nevű oknyomozó médiaszervezet jelentést tett közzé egy Potsdamban tartott titkos találkozóról. A novemberi találkozón az AfD és a konzervatív Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) tartozó politikusok is megjelentek; a résztvevők egyebek között az úgynevezett visszavándorlással, vagyis a bevándorlók és a kisebbségek, köztük a német állampolgársággal is rendelkezők kiutasításával foglalkoztak.

Az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali parlamenti párt és annak idegenellenes álláspontja elleni tüntetés Erfurtban 2024. január 20-án.

MTI / AP / DPA / Jacob Schroeter

A megbeszélések résztvevői között volt Martin Sellner, az osztrák Identitárius Mozgalom egyik vezetője. Sellner a „nagy leváltás" összeesküvés-elmélet híve. A „nagy leváltás” hívei szerint a nem fehér migránsok összeesküvést szőnek Európa „őshonos" fehér lakosságának leváltására. A bevándorlásellenes AfD megerősítette tagjainak jelenlétét a találkozón, de tagadta, hogy felvállalná a Sellner által támogatott „remigrációs" projektet.

Noha az AfD a közvélemény-kutatások szerint magasan vezet az alig néhány hónappal a három fontos kelet-németországi tartományi választás előtt, a gyűlés híre sokkolta egész Németországot. Nancy Faeser belügyminiszter azt mondta, hogy a szélsőjobboldali találkozó „a szörnyű wannsee-i konferenciára" emlékeztet, ahol a nácik 1942-ben az európai zsidók kiirtását tervezték.

Nancy Faeser

AFP / DPA / Bernd von Jutrczenka

Nancy Faeser megjegyzése azért is fontos,

mert egyenlőségjelet tett az AfD és a nácik között. Márpedig az AfD-nek politikailag érdeke, hogy semmiképpen se tűnjön nácinak.

Az AfD 2013-ban alakult euroszkeptikus pártként, és 2017-ben jutott be először a német Bundestagba. Megalakulásakor még egyáltalán nem tekintették szélsőségesnek, a pártot eleve német közgazdászok és egyetemi tanárok alapították, kezdetben konzervatív-liberális elveket hangoztatva. Csakhogy idővel a pártban egyre több lett a radikális jobboldali, majd a szervezet áttolódott a szélsőjobbra.

A 2015-ös menekültválság idején rakétaként lőtt ki a párt népszerűsége. Míg a német média és a parlamenti pártok a válság humanitárius oldalát emelték ki és befogadó politikát képviseltek, addig az AfD már akkor a bevándorlás negatív gazdasági hatásait hangoztatta, megnyerve magának ezzel az ország keleti részén élő, szociálisan hátrányosabb helyzetben lévő szavazókat.

Tüntetők vonulnak az AfD által szervezett tüntetésen, amelyen a német kormány menekültpolitikája ellen tiltakoznak 2015. november 07-én

AFP / Anadolu Agency / Mehmet Kaman

Az AfD úgy lett szélsőjobboldali, hogy igyekezett nem közösséget vállalni a német neonácikkal. Ez politikailag érthető, merthogy Németországban a világháború óta tabu a nácikkal való bármiféle közösségvállalás. Ezért is lényeges, hogy az a titkos találkozó, ahol az AfD politikusai a bevándorlók deportálásától tárgyaltak, mennyire lesz náci találkozóként keretezve a közbeszédben. A német kormány célja nyilván az, hogy az AfD-re rá legyen égetve a náci bélyeg.

Még a párt betiltása is felmerült (a tüntetők közül is sokan ezt szeretnék), ám ez nem csak jogilag lenne nehézkes. Könnyen lehet, hogy inkább kontraproduktív lenne, hiszen egy olyan szervezetről van szó, amit nyilvánvalóan sokan támogatnak.

A legtöbb felmérés szerint az AfD most országos szinten a második helyen áll, mintegy 20 százalékos támogatottsággal, ami messze meghaladja a legutóbbi, 2021-es szövetségi választásokon elért 10,3 százalékos eredményét. A párt különösen erős Kelet-Németországban, ahol a tervek szerint még idén tartományi választásokat tartanak Türingiában, Szászországban és Brandenburgban, mindhárom helyen nagyjából a választók egyharmada voksolna rájuk.

Tino Chrupalla, a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) társelnöke

AFP / Andreas Solaro

Ami Németországban most „kibukott”, az egy európai jelenség tünete: valójában az egész kontinensen újra erősödnek a szélsőjobboldali pártok. Az erősödés hátterében az identitásvesztés érzése, a növekvő bevándorlás és a költséges klímapolitika elleni lakossági ellenérzések állnak.

Mindez persze nem előzmény nélküli: a szélsőjobb Európában először a 2008-2009-es globális pénzügyi válság idején erősödött meg. Akkor számos európai kormány megszorító intézkedéseket vezetett be. Ezek az intézkedések súlyosan aláásták a többségi politikai pártokba és intézményekbe vetett bizalmat, és termékeny talajt teremtettek a populista pártok számára az ideológiai spektrum minden területén. A Jobbik is ekkor erősödött meg Magyarországon, és természetesen mindennek volt egy másik, geopolitikai vetülete is. Oroszország elkezdte - titkoltan - támogatni ezeket a csoportokat, sokszor nem közvetlenül, hanem közvetetetten, egy-egy politikuson, üzletemberen keresztül.

Mindezeket a tendenciákat felgyorsította a 2014-16-os migrációs válság. Ekkor sok európai az Észak-Afrikából és a Közel-Keletről érkező menekültáradatot a nemzeti identitást és a közbiztonságot fenyegető veszélynek tekintette, a szélsőségesebb pártok pedig rá is játszottak erre, a civilizációk összecsapását emlegetve. Az Európában elkövetett, iszlám hátterű terrortámadások is a szélsőségesek malmára hajtották a vizet. A gyorsan változó európai demográfiai adatok közepette, a liberális baloldal kulturális hegemóniájának érzékelése, a megélhetési költségek emelkedése, valamint a háztartások és a vállalkozások számára a zöld energiára való átállással kapcsolatos növekvő költségek mind-mind az okai annak, hogy az olyan pártok, mint amilyen a német AfD, megerősödhettek.

Bevándorlókat ellenőriznek rendőrök egy passaui befogadóállomáson 2015. október 30-án.

MTI / EPA / Sebastian Kahnert

A korábban perifériára szorult szélsőjobboldali pártok Európa-szerte elkezdtek bekerülni a kormányokba, illetve a kormánykoalíciók élére (ez történt Olaszországban), esetleg kis koalíciós partnerként (mint Finnországban és Svédországban). És noha Spanyolországban, Dániában és Lengyelországban a szélsőjobboldali pártok a legutóbbi választásokon nem szereztek elég támogatást ahhoz, hogy koalícióra tudjanak lépni, de jól szerepeltek a szavazásokon - és ez a tendencia 2024-ben még inkább felgyorsul.

Ausztriában a szélsőjobboldali Szabadságpárt jó eséllyel egy új kormánykoalíció vezetőjeként kerül ki a 2024-es őszi választásokból. Belgiumban, Portugáliában és Romániában a fősodratú pártok ugyan eddig levegőnek nézték a szélsőjobboldalt, de kérdés, hogy ez így marad-e, miközben a szélsőségeseknek egyre nagyobb a támogatottságuk és a három országban júniusban, márciusban, illetve az év végén választások lesznek.

Ahogy júniusban az Európai Parlamentre is voksolnak uniószerte, márpedig a legfrissebb felmérések szerint a szélsőjobboldali pártok a tervek a nemzetek feletti törvényhozás közel 25 százalékát, összesen 169 helyet szereznek a 705 fős testületben.

A szélsőjobboldali, euroszkeptikus Identitás és Demokrácia csoport az előrejelzések szerint 87 mandátumot szerez az Európai Parlamentben. Ennek a képviselőcsoportban a többsége az olasz Liga párthoz, a francia Nemzeti Tömörüléshez és a német AfD-hez tartozik. A hasonlóan gondolkodó Európai Konzervatívok és Reformisták parlamenti csoportja pedig - amelynek tagja az Olaszország Testvérei párt, a lengyel Jog és Igazságosság Pártja és a spanyol Vox párt – az előrejelzések szerint szintén 82 mandátumot szerez.

AFP / Frederick Florin

Még ha a szélsőjobboldali pártok nem is veszik át teljesen az uralmat Európában, felemelkedésük akkor is hatással lesz az európai politikára és az uniós szakpolitikákra. Bár a mérsékeltebb pártokkal való kompromisszumkötés kényszere a kormánytöbbség kialakításához arra kényszeríti majd a szélsőjobboldali pártokat, hogy feladják a legradikálisabb politikai javaslataikat (így például az Európai Unióból való kilépést, a menekültek menedékjogának megszüntetését vagy az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló politikák teljes feladását), választási sikereik hozzájárulnak ahhoz, hogy az olyan égető kérdésekről, mint a bevándorlás és az éghajlatváltozás, egyre inkább jobbra tolódjon a vita.

Az egyre népszerűbbé váló szélsőjobboldali eszmékkel való versenyben a mainstream politikai pártok így egyre inkább beépítik programjukba a szélsőjobboldali program egyes elemeit. Mindez azt eredményezheti, hogy a kormányok Európa-szerte valószínűleg keményebb álláspontot képviselnek majd a migrációval kapcsolatban. Szigorodhatnak majd a menekültügyi eljárások, csökkenthetik majd a menekülteknek nyújtott pénzügyi támogatást, valamint szigorúbb bevándorlási szabályokat és határellenőrzéseket vezethetnek be.

Elemzők szerint ugyanez igaz az EU szintjén is. A júniusi választások valószínűleg egy konzervatívabb, de még mindig nagyrészt mérsékelt Európai Parlamentet és egy hasonlóan gondolkodó Európai Bizottságot eredményeznek majd. És ha a közvélemény-kutatások szerint a szélsőjobboldali euroszkeptikus erők jelentősen erősödnek is, nem fogják átvenni az irányítást a kulcsfontosságú uniós intézmények felett. De a szélsőjobboldali pártok növekvő befolyása egyes tagállamok kormányaiban megnehezíti majd az uniós konszenzus kialakítását olyan kérdésekben, mint az EU bővítése, a bevándorlás, az éghajlatváltozás és az Ukrajnának nyújtott támogatás.