Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Alexander Van der Bellen osztrák államfő bejelentette, hogy hétfőn fogadja Herbert Kicklt, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét, hogy a kormányalakítás kilátásairól egyeztessen. A konzervatív Osztrák Néppárt közölte, hogy kész koalíciós tárgyalásokra Kickl pártjával.

  • MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu
Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Van der Bellen nem zárta ki, hogy Kicklt bízza meg kormányalakítással. Mint mondta, beszélgetésre hívta az FPÖ elnökét, hogy ezzel lehetőséget biztosítson a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az FPÖ esetleges együttműködésének. Van der Bellen hangsúlyozta, Nehammer arról számolt be neki, hogy „az ÖVP-n belül elcsitultak a Kickllel való együttműködést elutasító hangok”. Az államfő szerint ezzel „egy új, eddig nem létező út nyílhat”.

A Néppárt Christian Stocker korábbi főtitkárt jelölte ügyvivő vezetőjének vasárnap, miután az előző nap az addigi pártelnök és kancellár, Karl Nehammer benyújtotta lemondását mindkét tisztségéről a koalíciós tárgyalások összeomlása nyomán. Stocker új tisztségében adott első nyilatkozatában közölte, hogy az ÖVP kész a tárgyalásokra az FPÖ-vel.

Az államfő a jövő héten nevezi meg, hogy kit nevez ki Nehammer utódjának az ügyvezető kancellári tisztségben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, január elején kiderült: hetekig tartó egyeztetéseket követően kudarcba fulladtak az Osztrák Néppárt (ÖVP), az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) közötti koalíciós tárgyalások.

Ausztriában szeptember 29-én tartottak parlamenti választást; első alkalommal került ki győztesként a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a voksok 29 százalékával. A szociáldemokraták a harmadik helyre csúsztak vissza, az ÖVP pedig egyik leggyengébb választási szereplését nyújtotta. Miután az FPÖ-vel senki nem akart koalícióra lépni, Alexander van der Bellen osztrák államfő a néppárti Nehammert bízta meg kormányalakítással.

Nem a győztes pártot, hanem a második helyezettet bízta meg kormányalakítással az osztrák államfő

Alexander Van der Bellen szerint a néppártiaknak és a szociáldemokratáknak kellene koalícióra lépniük.

Az október végi, első koalíciós tárgyaláskor merült fel, hogy az ÖVP és a szociáldemokraták harmadikként bevonnák a liberális NEOS-t, ám ez a kísérlet kudarcba fulladt.