Előre megfontolt gyilkossággal gyanúsítják a 18 éves szlovák iskolai késelőt

Egy ember állapota továbbra is válságos a két halálos áldozattal járó csütörtöki késelés után.

  • HVG HVG
Előre megfontolt gyilkossággal gyanúsítják a 18 éves szlovák iskolai késelőt

Előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés, valamint annak kísérletével gyanúsítják a 18 éves Samuel S.-t, a szepesófalui (Spišská Stará Ves) gimnáziumban (nyitóképünkön) történt, két halálos áldozatot és egy súlyos sérültet követelő késes támadás gyanúsítottját – írja az ÚjSzó.

Az ügyész indítványozta a feltételezett elkövető vizsgálati fogságba helyezését. Azt nem tudni, a Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) mikor dönt az indítványról.

A támadásnak két halálos áldozata van, egy további személy állapota válságos. A Markíza televízió hírportálja úgy tudja, a támadás egyik áldozata az intézmény igazgatóhelyettese, a másik egy diáklány.

Denník N azt írja, a támadót az elmúlt évben az iskola egyik legkiemelkedőbb diákjaként díjazták, sikereket ért el regionális, megyei és járási versenyeken, illetve különböző sportversenyeken is képviselte az iskolát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.