Öt embernek adott kegyelmet a távozó Joe Biden

Köztük az 1940-ben elhunyt polgárjogi vezetőnek, Marcus Garveynek.

  • MTI MTI
Öt embernek adott kegyelmet a távozó Joe Biden

Joe Biden amerikai elnök vasárnap öt embernek adott kegyelmet, köztük a néhai polgárjogi vezetőnek, Marcus Garveynek – közölte a Fehér Ház.

Garvey 1940-ben hunyt el. 1923-ban postai csalásért öt év börtönbüntetésre ítélték, amelyet Calvin Coolidge elnök 1927-ben enyhített. Emberi jogi szervezetek szerint Garvey volt az első polgárjogi harcos, aki tömegmozgalmat szervezett az afroamerikaiak körében. Ő hozta létre a Black Star Line hajózási társaságot, és ő volt az alapítója az afrikai történelemmel és kultúrával foglalkozó Universal Negro Improvement Association szervezetnek.

Az ítélet posztumusz eltörlését mások mellett kongresszusi vezetők is sürgették, mondván, hogy Garvey-t valójában politikai okokból börtönözték be, azért, hogy elhallgattassanak egy növekvő népszerűségű népi vezetőt. Elítélése után Marcus Garveyt kitoloncolták Jamaicára, ahol született, és ott is halt meg.

Az elnöki kegyelemben részesülők között van a fegyveres erőszak ellen felszólaló Darryl Chambers, akit kábítószerrel való visszaélés miatt ítéltek el, valamint egy bevándorlókat képviselő aktivista, Ravidath „Ravi” Ragbir, akit 2001-ben nem erőszakos bűncselekményért ítéltek el.

Kegyelmet kapott Don Leonard Scott is, akit 1994-ben nem erőszakos kábítószerbűncselekmény miatt tíz évre ítéltek. Scottot 2019-ben választották be Virginia állam törvényhozásába, és tavaly ő lett az első fekete házelnök. Kemba Smith Pradia, akit 1994-ben szintén nem erőszakos drogbűncselekményért ítéltek el, ugyancsak kegyelemben részesült. Biden két további, az 1990-es években elítélt személy – Robin Peoples és Michelle West – büntetését enyhítette.

A 82 éves Joe Biden hétfőn adja át a hatalmat Donald Trump megválasztott elnöknek.

Joe Biden utolsó elnöki beszéde: Az ultragazdagok növekvő hatalma szó szerint veszélyezteti a demokráciánkat

A demokrata politikus arra figyelmeztetett, hogy az amerikaiakat a félretájékoztatás és a dezinformáció lavinája temeti maga alá, ami lehetővé teszi a hatalommal való visszaélést.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.