szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Marine Le Pen úgy véli, hogy bár senki sem kényszerítheti az Egyesült Államokat Ukrajna támogatására, az azonban igencsak kifogásolható, hogy nem adtak időt Kijevnek a váltás előkészítésére.

„Elítélendőnek tartom a döntés brutalitását. Nagyon kegyetlen ez a hazájukat védő ukrán katonákkal szemben” – jelentette ki Marine Le Pen a Le Figarónak.

A francia szélsőjobboldali politikus és örökös elnökaspiráns, akinek a választási kampányát korábban Mészáros Lőrinc és Szíjj László bankja is milliárdos hitellel támogatta, most Orbán Viktorral ellentétben nem dicsérte meg Donald Trumpot a bátor kiállásáért, sőt, napok óta a témát is kerülni igyekezett.

Az amerikai elnök hétfői döntését követően azonban megszólalt a francia lapnak, és azt is kifejtette, hogy az Egyesült Államokat ugyan nem lehet arra kényszeríteni, hogy akarata ellenére folytassa Ukrajna támogatását, de igencsak kifogásolható, ha úgy szünteti ezt meg, hogy időt sem enged az ukránoknak az új helyzetre való felkészüléshez – mondta Le Pen.

A legnagyobb francia ellenzéki párt frakcióvezetője szerint a fegyverszállítmányok leállítása kevésbé problematikus, mivel azok pótolhatók (legalábbis részben), ellentétben a hírszerzésbeli és a digitális technológiai támogatás megszakításával.

„Most látjuk, hogy milyen következményei vannak annak, hogy Európa digitálisan alávetette magát az Egyesült Államoknak” – jelentette ki Le Pen.

Persze nem kell arra gondolni, hogy 180 fokos fordulatot hajtott volna végre, ugyanis a fenti kijelentéseit követően azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy ellenzi a közös európai védelem ötletét, és francia csapatokat sem küldene Ukrajnába.

Történelmi csúcstalálkozón tennék naggyá Európát a Patrióták Madridban

A Patrióták Európáért tizennégy nemzeti tagpártjának vezetője találkozik pénteken és szombaton Madridban. Céljuk, hogy a következő hónapok stratégiájáról tárgyaljanak konkrét ügyek kapcsán. Megosztó témák is napirendre kerülhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!