Elutasította Călin Georgescu államfőjelöltségét a román Központi Választási Iroda (BEC) vasárnap – adta hírül a Transtelex. A döntés 24 órán belül még megfellebbezhető, a végső határozatot az alkotmánybíróságnak kell meghoznia 48 órán belül, így szerda estig még bármi lehet.
A választási iroda ülésén adminisztratív problémák is felmerültek, Georgescu ugyanis nem írta alá azt a vagyonnyilatkozatához csatolt dokumentumot, amely jövedelmi eltéréseket magyarázott a 2024. novemberi választáshoz benyújtott dokumentumhoz képest. A Nemzeti Liberális Párt képviselői pontosítást kértek, ezután született az elutasító határozat 10 igen és 4 nem szavazattal.
Goergescu hívei a BEC épülete előtt tüntettek, ledöntötték a kordonokat, és a „Szabadság” jelszót skandálták. Megpróbáltak behatolni az intézménybe is, a csendőrség könnygázt vetett be ellenük.

A TikTokon tört előre az oroszbarát jelölt
Az antiszemita és magyarellenes Vasgárdát dicsőítő Georgescu a román elnökválasztás – azóta érvénytelenített – első fordulójának sokkoló meglepetése volt. A külföldi befolyással élre törő szélsőjobbos jelölt szimbiózisban dolgozik motivációs tréner feleségével, akinek minden tanácsát meg is fogadja – írta korábban a HVG a róla szóló portéban.
A kizárólag a TikTokon kampányoló jelölt győzelme olyan váratlanul érte a román nyilvánosságot tavaly novemberben, hogy csak a választás napján éjfél előtt kezdtek megjelenni a róla szóló ismertetők. Akárhogyan is állított maga mögé annyi embert Georgescu, annyi biztos, hogy Ilyen támogatás a magyarellenes erők mögött Vadim Tudor ezredfordulós sikere óta nem volt. Faramuci módon a magyar propaganda által megdolgozott romániai magyarok is melléálltak.
Mint utóbb a hírszerzés kiderítette, Georgescu egy állami szintű, valószínűleg orosz támogatású online kampánynak köszönhette az előretörést. A választást az alkotmánybíróság decemberben érvénytelennek nyilvánította, a választókat hamis információkkal befolyásoló propagandát pedig jogellenesnek minősítette.
Nyitókép: Calin Georgescu, a romániai elnökválasztás november 24-i első fordulójában legtöbb szavazatot szerző független jelölt nyilatkozik a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság épületében 2024. december 19-én. Fotó: MTI / EPA / Bogdan Cristel