Az oroszok arra akarják rávenni a Nyugaton élő moldovaiakat, hogy ne vegyenek részt a választásokon
Megmozdult a Kreml dezinformációs hálózata, minden eszközt bevetnek a szeptemberben tartandó moldovai parlamenti választások manipulálására – mondja az ország nemzetbiztonságának vezetője.
HVG
Az oroszok arra akarják rávenni a nyugaton élő moldovaiakat, hogy ne vegyenek részt a választásokon – jelentette ki a Politicónak Moldova nemzetbiztonsági tanácsadója, Stanislav Secrieru.
Itt mintegy negyedmillió választóról van szó, akik jelentős befolyással bírnak a végeredményre, lévén, hogy az ország összlakossága, ha a transznisztriai orosz kamuállam területén élőket nem számoljuk, alulról súrolja a hárommilliót.
Ahhoz hogy elhelyezzük és értelmezni tudjuk a szovjet összeomlás után keletkezett első orosz bábállamot a térség geopolitikai, illetve biztonságpolitikai térképén, kénytelenek leszünk egy kicsit belemerülni a moldovai, a román és az orosz történelembe.
„Az oroszok és a proxiszerveik figyelme most a moldovai diaszpóra felé fordult” – jelentette ki Secrieru, majd elmondta, hogy a Matrjoska néven ismert orosz dezinformációs hálózat most olyan kamu hírportálok létrehozásával kísérletezik, amelyek már létező felületek másai és ezeken keresztül próbálnak olyan híreket terjeszteni, amivel az otthonmaradásra próbálják rábírni a nyugaton élő moldovai választókat.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy a kamuhírek a moldovai demokratikus intézményekbe vetett bizalmat igyekeznek aláásni, aminek hatására, legalábbis az orosz várakozások szerint, a demokratikusabb elköteleződésű, külföldön élő moldovaiak inkább az otthonmaradás mellett döntenek majd. Arra is vannak jelek Secrieru szerint, hogy az igazán elkötelezettek megvezetésére pedig egy Nyugat-barát üzenetekkel operáló kamupártot is indítanak majd a választásokon.
Ez azért fontos Moszkvának, mivel a nyugati diaszpóra az idei államfőválasztáson elsöprő többségben támogatta a nyugatos Maia Sandut és minden bizonnyal az ő szavazataik voltak a döntők abban is, hogy csekély többséggel, de végül pozitív eredménnyel zárult az ország uniós integrációjáról tartott népszavazás is.
A kamuhíreken túl az oroszok vélhetően a nyugati választókörökbe bejelentett hamis bombariadókkal, illetve fizetett ügynökökből szervezett tiltakozóakciókkal is igyekeznek majd megzavarni a választásokat.
Persze nem csak a nyugaton élő moldovaiaknak kell tartaniuk az orosz kavarástól, kijut majd belőle az otthoniaknak is. Erről beszélt néhány hete lapunknak Maia Sandu államfő, aki elmondta, hogy „Moszkva túl akarja terhelni a moldovai intézményeket, és igyekszik beavatkozni a belügyeinkbe s a választás kimenetelébe. Ugyanez történt a tavalyi EU-s népszavazás, illetve az elnökválasztás idején, s talán még komolyabb kísérletek várhatók most, hiszen hatalmas a tét. Most dől el, hogy az ország demokratikus marad-e, továbbhalad-e az Európa felé vezető úton.”
Az Ukrajna elleni orosz agresszió esetében minden fekete-fehér – mondta a HVG-nek Maia Sandu, Moldova államfője. A politikus lehetségesnek tartja, hogy országa 2030-ig belépjen az EU-ba, még akkor is, ha Magyarország blokkolja Ukrajna csatlakozását, s ezzel fékezi Moldováét is.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.