Több mint 55 millió amerikai vízummal rendelkező külföldit vizsgál át a Trump-kormányzat

Kitelepítés várhat arra, akinél a vizsgálat során szabálytalanságot találnak.

  • HVG
Több mint 55 millió amerikai vízummal rendelkező külföldit vizsgál át a Trump-kormányzat

A Trump-kormányzat bejelentette, hogy felülvizsgálják minden, érvényes amerikai vízummal rendelkező külföldi ügyét, hogy megállapítsák, történt-e olyan szabálysértés, amely deportáláshoz vezethet. Az intézkedés mintegy 55 millió embert érint – írja az AP News.

A Külügyminisztérium közleménye szerint minden vízumot folyamatosan ellenőriznek, figyelve arra, hogy tulajdonosa jogosult-e a belépésre vagy a tartózkodásra. Ha problémát találnak, akkor visszavonják a vízumot, és ha az érintett már az országban van, akkor valószínűleg deportálják is.

A felülvizsgálat kiterjed a turistákra, diákokra és munkavállalókra egyaránt. A minisztérium elsősorban arra figyel, hogy lejárt-e a vízum, a tulajdonosa követett-e el bűncselekményt, vagy jellemző-e rá a közbiztonságot veszélyeztető magatartás, illetve megvizsgálják, hogy részt vett-e terrorizmusban.

Ha tanulni, vagy kutatni megy Amerikába, mostantól az összes közösségi oldalát nyilvánosra kell állítania, hogy vízumot kapjon

Évekre visszamenőleg elkérik az összes közösségi médiás profil nevét, hogy átvizsgálhassák.

A kormányzat szintén felfüggesztette az új, külföldi kamionsofőröknek szóló munkavízumok kiadását. Marco Rubio külügyminiszter szerint ezzel a céljuk a közlekedésbiztonság növelése és az amerikai sofőrök megélhetésének védelme. A változtatás azonnal érvénybe is lépett, és a minisztérium áttekinti a munkavízumokra vonatkozó szabályokat is.

Az intézkedés része annak a szigorításnak, amelyet a kormányzat az Egyesült Államokban tartózkodó külföldiekkel szemben folytat. Az adminisztráció az elmúlt hónapokban már több ezer vízumot vont vissza, köztük főként diákvízumokat a szabálysértések, például ittas vezetés, bűncselekmények vagy terrorizmus támogatása miatt.

Itt most az kezdődik, ami elől eljöttem – így élnek a magyarok Trump Amerikájában

Óceánon innen és túl egyaránt erőteljesen hat a propaganda, ami még egy nagyhatalomban is megosztottságot szül. Nehéz átfogó képet alkotni arról, milyen ma az Egyesült Államokban élni, a HVG ennek ellenére igyekezett feltérképezni a helyzetet: megszólaltattunk egyetemistát, könyvelőt, világbankost és ablaktisztítót is.

A nyitóképen az Amerikai Egyesült Államok Bevándorlási és Vámügyi Hivatalának razziája látható. Forrás: Blake Fagan / AFP