Lakóházakat lőnek Donyeck megyében
Az elmúlt 24 órában a kelet-ukrjanai harcok övezetében három katona esett el, és kilenc sebesült meg.
Az elmúlt 24 órában a kelet-ukrjanai harcok övezetében három katona esett el, és kilenc sebesült meg.
MTI
Szerbia elkötelezte magát az európai integráció mellett, és Oroszország ebben soha nem is akarta befolyásolni, vagy ettől a tervtől eltéríteni - mondta a szerb kormányfő, aki köszönetet mondott azért is, hogy Oroszország tiszteletben tartja szerbiai területi integritását.
MTI
Pert indít Románia ellen az Európai Bizottság egy környezetszennyező zagytározó miatt, amelynek semlegesítése érdekében a román hatóságok nem intézkedtek.
MTI
Alig négy hónappal az új Európai Parlament megalakulását követően összeomlott csütörtökön a brit Nigel Farage vezette euroszkeptikus frakció az Európai Parlamentben - közölte az EP szóvivője.
MTI
További intézkedésekre van szükség az Európai Unión belüli munkaerőmozgás szabályozására - mondta csütörtökön a brit miniszterelnök.
MTI
Az EU-országok haladéktalanul felülvizsgálják azokat a szűrési módszereket, amelyeket az ebola által sújtott fekete-afrikai országokból távozó utasok esetében alkalmaznak.
MTI
MTI
hvg.hu
A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult Jávor Benedek, mert véleménye szerint csorbult a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő joga, amikor Kövér László házelnök nem engedte, hogy EP-képviselőként felszólalhasson a paksi bővítésről szóló parlamenti vitanapon.
MTI
Az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet munkatársát tesztelik ebolára Dániában, miután nemrég tért haza Nyugat-Afrikából és felment a láza. Az eredmények csütörtökre várhatók.
hvg.hu
Két hőfoltot mutattak ki azok az űrfelvételek, amelyek az Mi-8-as orosz helikopter eltűnésének napján készültek a Tuvai Köztársaságról a feltételezett szerencsétlenség körzetében - közölte csütörtökön az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma szibériai regionális központjának sajtószolgálata.
MTI
Megtalálta a szerb rendőrség azt a quadrocoptert, amely a Nagy-Albániát ábrázoló zászlót húzta a pálya fölé kedden, a botrányba fulladt szerb-albán Európa-bajnoki selejtezőn.
MTI
Ebolagyanú miatt intézkedéseket vezettek be csütörtökön a madridi Barajas reptéren. Egy Air France-gépen utazó, Nigériából származó ember fertőződhetett meg a vírussal, a gépen 163 utas utazott. Mindeközben még három lázas beteg került kórházba ebola-gyanúval a spanyol fővárosban.
MTI
MTI
hvg.hu
Kremlhez közeli tulajdonos szerezheti meg a Vedomosztyi című befolyásos orosz üzleti-politikai napilap külföldi tulajdonrészét - jelentette az Interfax orosz hírügynökség csütörtökön.
MTI
A kínai sajtó szerint az észak-koreai diktátor hatalma sziklaszilárd. Kim Dzsong Un sakkjátszmaszerűen eltervezte eltűnése 40 napját. Az egészségéről szóló híradások és sérülten való fellépése a lakosság szimpátiájának megszerzését is célozza – írták kínai lapok.
MTI
Egész Luhanszk megyében megszakadt az áramellátás, a mobil- és internetkapcsolat, és az áramszolgáltató emberei a harci helyzet miatt nem tudják elhárítani a hibát. Több helyen a vezetések vízellátás is szünetel.
MTI
A milánói dóm előtt keltett feltűnést három FEMEN-aktivista csütörtök reggel. A félmeztelenre vetkőzött nők vörös festékkel öntötték le magukat. Akciójukkal az Ukrajnában zajló vérontásra akarták felhívni a figyelmet abból az alkalomból, hogy az ASEM nevű Ázsia–Európa-csúcstalálkozót csütörtökön és pénteken tartják az olasz városban.
hvg.hu
A párizsi Roissy repülőtéren a guineai Conakcryból érkező utasokat vetik alá alapos ellenőrzésnek szombattól.
MTI
A két- és négyéves lányaival együtt utazó férfit a casablancai repülőtéren tartóztatták fel. A gyerekek várhatóan visszatérhetnek Franciaországba, édesanyjukhoz.
MTI
Nőtt a nepáli lavinák halálos áldozatainak száma, legalább 24-en haltak meg.
MTI
Csizmár Csabát több mint hat hétig tartották fogva. Szeptember 2-án tagadták meg tőle a belépést, de ahelyett, hogy hazaküldték volna, idegenrendészeti fogságba került. Egy ügyvéd szerint bürokratikus hiba miatt kellett olyan sokáig maradnia.
hvg.hu
A magyar-osztrák kapcsolatok az utóbbi időben is pozitív irányba fejlődtek, de minden olyan lépés, amely ezt a klímát kedvezőtlenül befolyásolja, tompíthatja ezt a jó viszonyt – mondta Heinz Fischer osztrák államfő az M1 Az este című szerdai műsorában sugárzott interjúban.
MTI