"Nagy eredmény, hogy a magánpénztári tagok 97 százaléka visszalépett az állami rendszerbe... azért is figyelemre méltó, mert az elmúlt 20 év tele volt bizalmatlansággal... azt mutatja, az emberek vágynak arra, hogy bizalmat szavazhassanak a jövőnek, a saját államuknak."

Orbán Viktor, 2011. február

Ennél egyértelműbben már nem kacsinthatna ki a szövegéből. Elmondta annak idején az amerikaiaknak szó szerint: ne figyeljenek arra, amit mond. Elmondta most nyíltan, hogy ezzel a félázsiai népséggel nem lehet úgy bánni, mint a skandinávokkal; a kettőt összeadva akár hatóságilag rá lehetne íratni minden szövegére, hogy hazudik és károsítja az ondósejteket. Ráadásul igyekszik ezt tettekkel is bizonyítani.

Amikor szemet vetett a magánnyugdíjpénztárak vagyonára, egy fenyegetéssel és egy hamis ígérettel valósította meg a csalás egyébként köztörvényes bűncselekményét. A huhogás szerint aki nem adja a pénzét, az nem kap állami nyugdíjat. Az ígéret az volt, hogy az állami rendszerben is lesz egyéni számla, nem egy gulyáságyúból osztják majd a segélyt, hanem érdem és befizetés alapján; sőt ez a számla még örökölhető is.

Mindkettő kamu volt. A fenyegetés beváltásához még lett volna kedvük, csak nem tudták megvédeni jogilag; hála Istennek, igenis diktál nekünk Brüsszel és Strasbourg. Az egyéni számlákon viszont dolgozni kellett volna, mivelhogy egyáltalán nem számoltak ők ennek utána, nem is állt szándékukban, hanem csak bedobták csalinak. Most üzenték meg, hogy egyéni számla bizony nem lesz, és mivel a Nemzeti Ügyek Kormánya a kérdéses időszakban már rég valamely latorállam vendégszeretetét fogja élvezni, a maguk részéről eléggé le is szarják, miből lenne húsz év múlva nyugdíj. Nekik speciel az aranyrudakból, ha végre sikerül bejutni a jegybankba. Oldja meg mindenki, egyéni szocprobléma, ők csak el akarták költeni a pénzt. És azzal igenis jól haladnak, például maguk sem emlékeznek már, hova is tették.

Túry Gergely

Ti vagytok a föld sója

Kinek volt tehát igaza mindössze másfél évvel ezelőtt? A lojális drukkereknek, vagy a sötétben fütyörésző közömbös tömegeknek? A kétmillió-kilencszázezernek, akik átengedték a nevükre írt vagyont merő lustaságból? A tompa félázsiai népségnek, amely elhitte, hogy a pénztárak eltőzsdézik a nyugdíjat, Selmeczi Gabriella ezzel szemben megvédi? A juhoknak, akik ennek az egésznek még örültek is?

Ne fojtsuk vissza a gúnykacajt: azoknak volt igazuk, akik – reflexből vagy töprengés után – szemberöhögték Orbán Viktort, és elmentek aláírni, hogy az ő kifejezett szándéka ellenére is inkább megtartanák a számlájukat. Ők legalább annyit elmondhatnak, hogy a leendő nyugdíjuk egy töredékének ismert a fedezete, mert a többiekéből egyelőre még ennyi sincs meg. Azok nyerték ezt az evolúciós versengést, akik nem hittek Orbánnak, akik nem vették komolyan.

A pillanat megúszása és a jövő leszarása: ez a vezérlő csillaga. Beszél ő a jövőről szívesen, ha az kell a pillanat megúszásához, már rajong a paranormális elméletekért, amelyekben van értelme a cselekedeteinek, lelkesen hisz a kinövekedésben, a fordítókorong-teóriában és a feng shuiban. De hogy valójában mi lesz itt tíz vagy húsz év múlva, az szemmel láthatóan nem érdekli. A holnapi alibi, csak az számít.

Tizenöt év alatt háromezer milliárdot kuporgattunk össze öreg napjainkra. Ennek sikerült a seggére verni pusztán azért, hogy neki ne kelljen bevallania, micsoda parasztvakítással jutott hatalomra. Mindössze százezren sejtették meg előre, hogy ennél több terve nincsen. Most felébredhetne már a többi is, és elgondolkodhatna azon, hogy amelyik néppel ezt büntetlenül meg lehet csinálni, azt Félázsiában is lenyelik az okosabb szomszédok, konkrétan az oroszok. És akkor majd menni kell megint a gumibot elé, ünnepelni könnygázban a bátor fiatalt, aki először meri kimondani, hogy ruszkik haza, és közben fogadkozni, hogy ez most tökös volt tőle, de nem kezdjük elölről az egészet, nem kezdünk hinni benne, se senki másban, hanem észnél leszünk. Okosabb lenne nekilátni már ma.