Arra figyelmeztetnek az állatorvosok, hogy a melegebb éghajlat kedvez a parazitáknak, és az általuk terjesztett betegségek, például a babéziózis egyre inkább sújtják a háziállatokat.
Brit tudósok megvizsgálták a távmunkában dolgozók közlekedési szokásait, és arra jutottak, hogy más okból kifolyólag sokkal inkább autóba ülnek, így nem csökken jelentősen a kibocsátás azzal, hogy az emberek többsége otthonról dolgozik.
Nagyszabású kampányt indított több cég, hogy csak apró lépésekkel, de kezdjünk el fenntarthatóbban élni. Reményeik szerint ha egymilliárd ember csak egy kicsit változtat, akár 20 százalékkal is lehetne csökkenteni a globális kibocsátást.
A klímaváltozás esetében a céllal mindenki egyetért, csak a megvalósítás módjaival kapcsolatban folyik vita, a jogállamiság viszont alapvető kérdéseket vet fel, amire az EU még nem kész választ adni – mondta el a hvg.hu-nak Frans Timmermans, az Európai Bizottság zöld átmenetért felelős alelnöke. A holland politikus szerint akármilyen ambiciózusnak tűnnek a brüsszeli tervek, azok végrehajthatók, és ha valaki túlzott áldozatvállalásnak tartja a vállalásokat, annak arra kell gondolnia, milyen áldozatokat vagyunk már most kénytelenek elviselni az extrém időjárástól az erdőtüzekig.
Mintha a vízben élő esőerdők lennének – legalábbis ilyennek tűnnek azok az élőlénytelepek, amelyek főként hínárból és kagylókból állnak. A Greenwave alapítói azt remélik, hogy a találmányuk hamar elterjed a világban, és megoldást kínál a klímaváltozásra.
Miből raktározott be szinte mindenki, amikor kitört a koronavírus-járvány? Vécépapírból. A pánik ugyan elmúlt, de a vírusbiztos papírok azóta is fontos szerepet töltenek be. Csakhogy van velük egy gond: ezeket a termékeket már nem lehet újrahasznosítani. A nyergesújfalui Lucart Kft-nél igyekeznek mégis megtalálni ennek a módját.
Bár már szeptember elején elszíneződött és habzott a víz a kamcsatkai partoknál, a környezetvédelmi minisztérium szerint korábban semmi, a normálistól eltérő nem történt a térségben.
Egy olyan programot indított a Levi's, aminek keretén belül ajándékkártyáért cserébe visszaviheti az üzleteikbe a már nem hordott farmerét, amit a cégnél kitisztítanak és eladnak.