Mexikóban már vér is folyt: amikor a rendőrök és a katonák tüzet nyitottak a La Boquilla-gátnál összegyűlt, köveket dobáló és husángokkal támadó tömegre, egy nő életét vesztette, férje pedig súlyosan megsebesült. A mexikói-amerikai határ közelében lévő hatalmas építménynél az utóbbi hetekben gyakoriak az erőszakos akciók, a gát őrzi ugyanis annak a mintegy 300 millió köbméter víznek a nagy részét, amelyet a már jó ideje érvényben lévő mexikói-amerikai egyezmény értelmében át kellene adni az USA-nak. Akkor is, ha éppen Mexikóban a mostanihoz hasonló szárazság pusztít és akkor sem lenne elég víz a mezőgazdasági termelőknek, ha ők öntözhetnének a tározóból.

Ezért érthető, hogy a mexikói gazdák mindent elkövetnek, hogy náluk maradjon a víz, s ha végül mégis átküldik a szomszédba a vizet, az nem használ a populista jelszavakkal hatalomba került új államfő, Andrés Manuel López Obrador népszerűségének. „Ha a kormány idejön és elrabolja a tulajdonunkat, nincs más lehetőségünk csak az, hogy megvédjük magunkat” – ígérik a farmerek, akik szerint a szárazság elmúlta után is át lehet engedni a vizet az USA-ba.

AFP / Caludia Cruz

Második világháborús gyökerek

A vízszállítási kötelezettség alapjául a második világháború idején kötött egyezmény szolgál: az USA a Colorado-folyóból ad át vizet déli szomszédjának, míg ezt Mexikó a Rio Grandéból enged át a szomszédba. „Az egyezményt akkor kötötték, amikor Mexikó és az USA szövetségben állt egymással, és a szerződés igencsak kedvező nekünk. Ha nem teljesítjük a kötelezettségünket, akkor érvényét veszti a megállapodás, és annál a jövőben csak rosszabbat köthetünk” – vélekedett a mexikói kormány elszántságának okairól Lorenzo Meyer mexikói történész.

Nem, csak azért nem számíthat Mexikó az USA nagyvonalúságára, mert Donald Trump amerikai elnök nem az ajándékozási kedvéről híres: a világháború óta eltelt évtizedekben – különösen az utóbbi negyven évben – az USA és Mexikó által közösen birtokolt Kaliforniában érezhetően megváltozott a klíma. A csapadék mennyisége jelentősen csökkent, eloszlása még inkább kiszámíthatatlanná vált, s közben érezhetően megemelkedett az átlaghőmérséklet is. A kedvezőtlen folyamatok miatt a térségben sosem látott kiterjedésű erdőtüzek pusztítanak, s ezek miatt települések százait kell evakuálni.

AFP

A mezőgazdasági termelés is megszenvedi a tartós szárazságot: új, az aszályt jobban tűrő növényekre kellett áttérni, de volt, akiken ez sem segített. Az 1990-es évek óta mexikói mezőgazdasági termelők tízezrei mentek tönkre, s vándoroltak át – jórészt illegálisan – az USA-ba.

Süllyedő világ

Az amerikai oldalon – legalábbis egyelőre – egy kicsivel jobb a helyzet. Ám a Kalifornia – és talán az egész USA – kenyereskosarának számító San Joaquin-völgyben már érlelődik a válság. A hatalmas Tulare-tavat már évtizedekkel ezelőtt kiszárították, s most – a százaság miatt – a talajvíz fogy drámai mértékben. Az utóbbi három évben jelentősen felgyorsult a talaj süllyedése – van, ahol már közel tíz méterrel került lejjebb a talaj – és mára egyértelművé vált, hogy a jelenleg folytatott természetkizsákmányoló öntözéses mezőgazdaság teljes mértékben fenntarthatatlan.

GULSHAN KHAN / AFP

Már csak azért is, mert a talajvíz szintjének süllyedése miatt a most felszínre szivattyúzott víz sok esetben ásványi anyagokkal szennyezett, így egyre nő azok száma, akik nem jutnak megfelelő minőségű ivóvízhez. „Sokan vannak, akik háromszorosan fizetnek az ihatatlan víz miatt: fizetnek a csapvíz használatáért, majd az üveges vízért, végül az orvosnál is, aki kigyógyítja őket a szennyezett víz miatt kialakult betegségekből” – mondta az egyik helyi civilszervezet vezetője.

Globális válságok

A súlyosbodó vízhiány nem csak Észak-Amerikában okoz komoly gondokat. Az ENSZ becslései szerint 2050-ben már mintegy ötmilliárd ember él majd olyan körzetekben, ahol tartósan nem lesz elég víz. Emiatt még több konfliktus tör majd ki, a kaliforniai Pacific Institute felmérése szerint már most is kétszer annyi, víz miatti incidens tör ki a világban, mint egy évtizeddel ezelőtt. Az afrikai Maliban a mezőgazdasági termelők, az állattenyésztők és a halászok között dúl sokszor vérre menő vita a Niger-folyó deltájának szabályozásáról. A növénytermesztők ugyanis támogatják az öntözőcsatornák építését, míg az állattenyésztők a legelőket féltik, a halászok pedig attól tartanak a vízszint csökkenése miatt a halállomány megtizedelődik majd.

Irakban, ahol 120 ezer ember betegedett meg a fertőzött víztől, tömegtüntetések törtek ki, s a szakértők szerint Közép-Ázsiában is komoly összecsapások alakulhatnak ki a vízhiány miatt. Például Üzbegisztán és Kirgizisztán között, ahol csak a két ország együttműködésével lehetne szavatolni az elégséges ellátását. Az is egyértelmű, hogy a több mint egy évtizede zajló szíriai polgárháború kitörése is részben annak tudható be, hogy a közel-keleti országban aszály alakult ki és tömegesen szegényedtek el a térségben élő mezőgazdasági termelők.

A világ legnagyobb városai is egyre komolyabb gondokkal küszködnek: Fokváros volt az első olyan nagyváros, ahol  2018-ban a szárazság miatt szinte teljesen elfogyott a víz több napra, de hasonló veszély fenyegeti Barcelonát, Londont, Dzsakartát és Mexikóvárost is. Utóbbi városban az is hozzájárul a válsághoz, hogy a víz negyven százaléka elszivárog az elöregedett vezetékhálózatban.

Forrásvízzel tölti meg műanyagkannáját egy férfi Fokvárosban 2018. január 19-én

MTI / EPA / NIC BOTHMA

Válságmegelőzési esélyek

Közben elkészült az a korai figyelmeztetőrendszer, amely nyomon követi a világban zajló eseményeket és jelzi, hol a legnagyobb a veszélye egy újabb vízháború kitérésének. A holland kormány által finanszírozott applikáció állítólag legalább egy évre előre meg tudja jósolni a várható kríziseket, a mesterséges intelligencia alapú program az utóbbi évtizedek történelme, illetve a térségben zajló folyamatok alapán jelzi előre a válságokat.

A program eddig 86 százalékos sikerrel jósolt, a következő hónapokban Indiában, Pakisztánban, valamint Iránban és Nigériában várható újabb konfliktus a vízhiány miatt. Az alkalmazás segítségével lépéséket lehet tenni a válság elfajulásának a megakadályozására. „Ha már megtörtént azt eszkaláció, akkor nehéz megoldani a válságot és ez még inkább súlyosbítja a vízhiányt. Ezért életfontosságú, hogy időben tudjunk cselekedni” – vélekedett Susanne Schmeier, a program egyik megalkotója.