Az unió viszonylag határozott elképzelésekkel érkezett a csúcsra, de Timmermans hangsúlyozta, nagyon is nyitottak a kompromisszumra, mert

„ha ez a klímacsúcs elbukik, mind veszítünk”.

Bas Eickhout felelős európai parlamenti képviselő pedig azt emelte ki, hogy az országok még a korábban már meghatározott klímacélok megvalósításában is problémásan teljesítenek. Például a maximum 1,5 fokos globális hőmérsékletnövekedési limit kérdéséről azt mondta: „nem vagyunk jó pályán ahhoz, hogy az 1,5 fokot teljesítsük.”

Az, hogy a világ a jövőben 1,5 fok alatt tudja-e tartani a hőmérsékletnövekedést, meghatározó lehet abban, hogy tudjuk-e még kezelni például a tengerszintnövekedést vagy a szárazságokat, avagy azoknak beláthatatlan tragikus következményei lesznek. Ráadásul, a politikus szerint „nem azért jöttünk Sham El-Sheikbe, hogy megerősítsük a glasgow-i csúcs egyezségeit", hanem új, további döntéseket és egyezségeket kellene elérni. Ez azonban most elég kétségesnek tűnik.

Az első probléma az egyiptomi klímacsúcsügynökség javaslatcsomagja. A konkrét javaslatok még nincsenek az asztalon, de egy előzetes, nem hivatalos dokumentum már tegnap nyilvánosságra került. Ez viszont Timmermans szerint olyan „mintha csak minden javaslatot összegyűjtöttek volna” és reméli, nem ez lesz a csomag végleges formája, mivel ilyen esetben „nem lát esélyt a kompromisszumos megoldásra”. Például a rendkívül hosszú dokumentum pontjai között szerepel az, hogy az úgynevezett „fejlett országok' 2030-ra ne csak klímasemlegesek, hanem klímanegatívak legyenek. Erre reagálva Timmermans elmondta, hogy habár támogatja a jobb helyzetben lévő országok komoly szerepvállalását, a klímanegativitás esetében a következőt reagálta:

„maradjunk reálisak, 2030? Ugyan már!"

Ez az elvárás tényleg túlzásnak tűnik, és a hasonló pontok megszakíthatják a tárgyalássorozatot, amire alig két nap maradt. Ezért Timmermans azt szorgalmazta, hogy mindenki „maradjon pragmatikus”.

A másik komoly gond a klímaváltozással kapcsolatos veszteség és kármentés kérdése. Egy veszteség és kármentési alap felállítása, aminek célja a klímaváltozás által leginkább érintett országok megsegítése lenne, régóta a tárgyalóasztalon van, de lehet, hogy egy jó darabig még ott is marad. A konfliktus ismét úgymond a „fejlett és fejlődő’ országok között van, akiknek teljesen más elképzelései vannak arról, kinek és hogyan kellene állnia a költségeket. Míg a fejlett államok nem igazán szeretnének direkt módon befizetni az alapba, a fejlődő partnerek pontosan azt szeretnék. A problémát tovább fokozza, hogy Timmermans szerint

„1992 óta néhány ország, akiket akkor fejlődőként klasszifikáltunk, ma a világ legjobban teljesítő gazdaságai között vannak”.

A bizottsági alelnök minden valószínűséggel Kínára utalhat, bár kínosan ügyelt arra, hogy az ország nevét véletlenül sem mondja ki. Egy konkrét, Kínával kapcsolatos újságírói kérdésre, habár homályosan, de Timmermans elmondta, kínai kollégája nem ért egyet a teherviselés általa megfogalmazott alapelveivel. Tehát nem a legnagyobb szennyezők, hanem a világ legerősebb gazdaságai, például az EU, USA és Kína vállalnának oroszlánrészt a befizetések tekintetében. A pénz az EU-s álláspont szerint pedig a legsérülékenyebb nemzetekhez kerülne, akiket leginkább érint a klímaváltozás. Timmermans ugyanakkor óva intette attól a csúcs résztvevőit, hogy elvesszenek az igazságossággal kapcsolatos vitákban, és ismét a pragmatikus gondolkodás fontosságát hangsúlyozta.