Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Balaton vizének hőmérséklete már meghaladja a 20-22 °C-ot, amely ideális a nyárra jellemző algák megjelenéséhez – írja közösségi oldalán a tihanyi székhelyű HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI).
Az algák a téli időszakot az üledékben töltik, majd megfelelő körülmények esetén kicsíráznak. Idén azonban változást tapasztaltak: a kutatók szerint a tó keleti területei (Siófoki-medence) a korábbi évekhez képest algában gazdagabbak lettek, pedig egy évtizeddel ezelőtt még a tó nyugati területein (Keszthelyi- és Szigligeti-medence) az algák biomasszája ötször-tízszer nagyobb volt, mint a keleti területeken.
Megjelentek a nyárra jellemző fecskemoszatok (páncélos ostorosok) és fonalas nitrogénkötő cianobaktériumok, arányuk a nyár előrehaladtával várhatóan növekedni fog. A fonalas cianobaktériumok eloszlása a víztömegben nem egyenletes, olyan fajok jelentek meg, amelyek szélcsendes körülmények között a vízfelszín közelében tömörülnek, áramlási holtterekben különösen nagy tömegben sodródhatnak össze. Ez a jelenség sokszor a strandokon is megfigyelhető, minek következtében az algák mennyisége lokálisan és időlegesen látványosan megnőhet. Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, de más tóterületeken akár meg is jelenhet.
A hétvégén a tó egészén megfigyelhető volt ez a jelenség: a műholdképek szerint a felúszó algatömeg a Keszthelyi-, a Szigligeti- és a Szemesi-medencében is nagy területen volt jelen, míg a Siófoki-medencében foltokban volt megfigyelhető.
Hasonlóan intenzív kora nyári fonalas cianobaktérium vízvirágzást 2021-ben figyeltek meg a tó nyugati területein, ekkor azonban csak a Keszthelyi- és a Szigligeti-medence volt érintett, ráadásul az idei évben egy másik algafaj okozta a vízvirágzást. A hidegfront és a szél várhatóan megszünteti a jelenséget, de hasonlóra szélcsendes körülmények között máskor is számíthatunk majd.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.