Elképesztően ritka és ronda mélytengeri halat videóztak le a Kanári-szigeteknél
Púpos horgászhalat nagyon ritkán lehet látni, így a kutatóknak hihetetlen szerencséjük volt. Ez mindössze a második felvétel a halról.
Púpos horgászhalat nagyon ritkán lehet látni, így a kutatóknak hihetetlen szerencséjük volt. Ez mindössze a második felvétel a halról.
HVG
Minimum alatt van a hóban tárolt vízmennyiség a Duna vízgyűjtőjén, a Tiszáén jóformán nincs is. Ebből aligha lesz tavaszi áradás. Ennek akár örülhetnénk is, de annak már kevésbé, hogy mennyivel több víz párolog el az utóbbi években Magyarország területéről. Közben azonban kinyílt egy lehetőség, amivel egyszerűen pótolhatjuk a talajból hiányzó vizet.
Bár adtak át fejlesztéseket, a 2021-es ambiciózus magyar hidrogénstratégiáról kevés konkrétum derült ki eddig. Tavaly készül el az első, nem kísérleti és nem tesztcélú, értelmezhető kapacitású ipari hidrogénüzem, magánberuházásban, a Mol saját projektjeként. Logikus, hogy az olajcég lágymányosi központjában tartották az idei hidrogén-konferenciát. Sokat elárul azonban, hogy az ott előadó Lantos Csaba energiaügyi miniszter milyen újdonságokkal állt elő.
Az utóbbi években már 600 köbméter olyan fa került rászorulókhoz, amit azok betegsége miatt kellett kivágni a II. kerületben.
HVG
Az egyiptomi kormány az elmúlt közel negyven évben többször tett kísérletet arra, hogy megreformálják Kairó szemétszállítását, ami viszont emberek tízezreinek megélhetését sodorná veszélybe. Azokét, akik számára épp a szeméthegyek jelentenek biztos anyagi forrást és stabil életet, de a lakosság más részei sem feltétlenül lelkesednek az intézményesített szemétszállításért.
Székács Linda
Budapesti Zöld Panelprogram indul. Ezzel javítanák a társasházak energetikai jellemzőit, és csökkentenék a károsgáz-kibocsátást. Budapest és a kerületek 5 milliárd forintos alapot hoznak létre, amihez önerővel és banki hitellel kellene beszállniuk a tulajdonosoknak.
HVG
Az áramcég 3200 fészekkel várja a gólyákat, és új költőládákat erősít az oszlopokra a vércsék és sólymok számára is.
HVG
Az ESG célja az, hogy a valóban egyre sokasodó gondok közepette vezérfonalat nyújtson a vállalatoknak működésük fenntarthatóbbá tételéhez, a fogyasztóknak pedig a tudatosabb döntéshozatalhoz. A zCast idei második adásában tisztázzuk az ESG pontos jelentését és jelentőségét, a vele járó kötelezettségeket, de ami a legfontosabb: szakértőink rávilágítanak, hogyan lássunk benne lehetőséget.
hvg.hu
A békásmegyeri Barát-patak befolyójánál fognak összeszedni inváziós állatokat.
HVG
Közép-Európában különösen erősen olvadnak a gleccserek, 20 év alatt eltűnt a jégnek több mint a harmada.
HVG
Évszázados gyakorlatot vizsgált felül a vízügy: már a földek elárasztására biztatja a gazdákat ahelyett, hogy szó nélkül elvezetné a víztöbbletet. Aki bevállalja, csütörtöktől jelentkezhet vízborításra szánt parcelláival az erre fejlesztett online felületen. Készüljön azonban, hogy nem választhatja meg, mikor jöjjön a víz, és az sem biztos, hogy könnyen le tudja majd ereszteni, ha itt lenne az ideje. A fejleményt a független szakértő is korszakalkotónak tartja: érdemi párbeszéd indulhat az agráriummal az aszályos időszakok legkárosabb hatásainak kivédését segítő vízmegtartásról.
A nagy leépítéshullám a kirándulók biztonságát is veszélyeztetheti az Egyesült Államokban.
HVG
Bonyolítja a mentést, hogy nehezen megközelíthető az érintett partszakasz.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Előrejelzések szerint a nem is olyan messze található Mohos-töbörben akár –30 fok alatti érték is előfordulhat majd a héten.
hvg.hu
Nincs összefüggés a Földközi-tenger térségét megrázó földrengések között, Szantorininél egy olyan helyre nyomult be a magma, ahol még nem volt vulkánkitörés, a Nápolyi-öbölben a „szokásos” földmozgás rázta meg a helyieket és Messinánál sem szokatlan jelenség, ha megmozdul a föld. Az Etna pedig egy aktív tűzhányó, ami ismét kitört.
Terjeszkedéssel és jelentős beruházásokkal váltana léptéket a megújuló energiával foglalkozó Alteo, amely a regionális fenntarthatósági bajnok címre pályázik. Erősítik a hulladékfeldolgozást, sokszorosára növelnék a megújuló kapacitást, de nem engednék el a földgázt sem. Az euróban is több milliárdos, határokon átnyúló beruházásokkal persze a megújulókat céloznák, a terjeszkedésben fő tulajdonosuk, a régióban otthonosan mozgó Mol segítségére is számítanak.
A debreceni akkugyárak biztos, hogy kapnak évi 2 millió köbméternyi ivóvíz minőségű vizet állami támogatással. A Nagyerdő és az erdőspusztai tavak megmentésére is hasonló mennyiségű vizet ígért egy program, ennek megvalósítására viszont nincs saját pénz.
HVG
Az árvíz éppen az Egyesült Államoknak azt a területét sújtja, ahol néhány hónapja a Helene hurikán pusztított.
HVG
A három telek eddig beépíthető terület volt, ha a Közgyűlés is rábólint, akkor viszont a jövőben ez erdővé válik, ami azt jelenti, hogy nem lehet majd beépíteni.
hvg.hu
A tajvani kormány több mint 100 ezer hüllőre tűzött ki vérdíjat.
HVG