Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Mohu arra készül, hogy ebből 19 milliárd forintnyi csomagolást még idén beváltanak.
32,9 milliárd forint bevétele származott a Mohunak abból, hogy 2024-ben nem minden italcsomagolást váltottak vissza a fogyasztók – írja a Szabad Európa a vállalat pénzügyi beszámolója alapján.
A DRS díjat a gyártók és a forgalmazók fizetik meg, minden forgalomba hozott, a tavaly július 1-jével indult kötelező visszaváltási rendszer hatálya alá tartozó italcsomagolásra, ami darabonként 50 forintot jelent. A fogyasztó ezt az 50 forintot megfizeti a boltnak, aki cserébe visszaigényelheti azt a Mohutól. Minden olyan csomagolás, amit nem váltanak vissza, a Mohu zsebében marad (a lap gyűjtése szerint Európában nincs máshol olyan ország, ahol nem nonprofit cég végezné a rendszer működtetését).
A Mohu pénzügyi beszámolójának kiegészítő mellékletében valóban látszik az egyéb bevételeknél a „DRS visszaváltási díj – egyutas” soron 32,925 milliárd forint bevétel, a magyarázat szerint a vissza nem váltott palackok alapján. Ez már egy nettó összeg, ami után az áfát megfizette a Mohu. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ezek a csomagolások kallódnak valahol, hiszen ide tartozik az is, ami még a boltok polcain vagy raktáraiban van, tehát még nem értékesítették.
A Szabad Európa cikke ugyan nem említi, de a beszámolóban látható egy 18,7 milliárd forintos céltartalék is „DRS visszaváltási díj miatt”. Eszerint „a tárgyévben piacra helyezett, de a jövőbeni években visszaváltásra kerülő nem újrahasználható csomagolás becsült mennyisége után fizetendő visszaváltási díjra” képezték ezt a tartalékot. A Mohu tehát úgy számol, hogy a mostanáig nem visszaváltott, de 2024-ben forgalomba hozott palackok 57 százalékát a jövőben a lakosság vissza fogja váltani.
A HVG még múlt héten, a pénzügyi beszámoló megjelenése után küldte el kérdéseit a Mohunak, ahonnan válasz csak a Szabad Európa-cikk megjelenése után érkezett.
A vállalat szerint 2024-ben 1,79 milliárd darab olyan italt hoztak forgalomba, amely csomagolása a DRS alá tartozik. A Mohu a rendszer működtetésével kapcsolatos költségeit is részletezte, eszerint:
A Mohu május végén közölte, hogy a visszaváltott palackok, dobozok mennyisége elérte a kétmilliárd darabot, a Repont január 2-án közzétett beszámolója szerint ebből 2024-ben 944 millió darabot vittek vissza (ez 47 milliárd forintnyi visszafizetést jelent csak a tavalyi évben). Ez közel 53 százalékos visszaváltási arányt jelent.
Ez nagyjából közelíti, bár meghaladja az IFUA Horváth & Partners korábbi becslését, akik úgy számoltak, 2024-ben a DRS-csomagolások szűk felét (48%) vihetik vissza a fogyasztók, a Mohunál pedig 36 milliárd forintnyi bevétel maradhat a visszaváltatlan vagy még eladatlan csomagolásokból.
A Mohu 2024-es tevékenysége után 50 milliárd forintos veszteséget számolt el.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.
A lap szerint Magyar Péter felemelkedése csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt inog a szék.