Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Fidesz fővárosi vezetője szerint az aluljárós gíroszozás amolyan romantikus életérzés, ráadásul ha nem lesznek sütödék, akkor a kihalt aluljárókban több lesz a bűnöző, a drogos, a csöves.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője Facebook-videóban reagált a nagy port kavart hírre, miszerint az önkormányzat „megtiltja” az aluljáróban működő vendéglátóipari egységeknek a helyben sütést, mert a büfék és pavilonok „közmű-kiépítettségük és kialakításuk miatt” nem alkalmasak erre.
Az önkormányzat által adott tájékoztatás szerint valóban a közmű-kiépítettség és a pavilonok kialakítása áll a háttérben, azonban nincs szó általános tiltásról.
Minden egyes pavilon és büfé működését egyedi elbírálás alapján fogják meghosszabbítani vagy felfüggeszteni.
Az elbírálás azonban az aluljárókban lévő üzlethelyiségek és pavilonok bérleti szerződéseinek, illetve közterület-használatra vonatkozó hatósági szerződéseinek lejártához, illetve megújításához igazodik.
„Az érintett bérlők a helyben sütéssel kapcsolatos gyakorlatról kellő időben előre tájékoztatást kaptak, így elegendő idejük volt a felkészülésre: már a tavalyi döntések során jeleztük a lejáró szerződéssel érintett ügyfeleknek, hogy egyes tevékenységük csak 2024. december 31-ig folytatható” – olvasható a közleményben.
Szentkirályi Alexandra egyebek közt az alábbi érveket hozza az aluljárókban működő sütödék mellett:
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.