Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az utóbbi években már 600 köbméter olyan fa került rászorulókhoz, amit azok betegsége miatt kellett kivágni a II. kerületben.
A hétvégén közösségi program keretében aprították fel a frissen kivágott II. kerületi fákat a Hidegkúti horgásztónál, Őrsi Gergely polgármester beszámolója szerint sok önkéntes érkezett segíteni.
„2021 óta, ha a II. kerületben egy kivágott fa alkalmas lehet tüzelőnek, akkor a tárolást és a szárítást követően eljuttatjuk rászoruló családoknak” – írta Őrsi. Hozzátette: „így azután, hogy sokszor évtizedekig árnyékot adtak parkjainkban, friss levegőt biztosítottak városrészünkben, még egyszer segítséget nyújthatnak fáink a hidegebb napokon”.
2021-óta 39 családnak – volt ahova több alkalommal – összesen több mint 600 mázsa tűzifát vittek – de csak olyat, hogy csak arra alkalmas tűzifa kerül a rászorulókhoz a megfelelő szárítás után.
A Hidegkúti horgásztó környékén 2023-ban és 2024-ben is ki kellett vágni több veszélyessé váló fát, illetve az előző télen a vizes hó súlya alatt is dőlt ki fa, valamint szakadt le ág. A tó belső szigetéről ezeket kihozták a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltókkal, száradni hagyták, és egy részüket most felaprították – írta a polgármester.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.