Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Abszurd körülmények közt tett pontot a Fővárosi Ítélőtábla a hajdani Postabank könyvvizsgálói ellen folytatott perre, a Magyar Államot minősítve jogerősen pervesztesnek.
Valószínűleg az ötödik felvonással sem ért ténylegesen véget az a bírósági csata, amelyet a Magyar Állam nevében a Pénzügyminisztérium kezdeményezett a hajdani második legnagyobb pénzintézet, a Postabank Rt. könyvvizsgálói ellen. A Fővárosi Ítélőtábla (FÍ) pénteki, jogerős ítélete szerint a felperes teljes mértékben elvesztette a pert, ráadásul mintegy 500 millió forint perköltséget köteles fizetni a három alperesnek, a Deloitte, a Prudentia és az Arthur Andersen könyvvizsgáló társaságoknak.
A történet gyökerei a '90-es évek második felére nyúlnak vissza, amikor a Princz Gábor elnök-vezérigazgató által erőltetett fejlődési pályára állított Postabank Rt. megrendült, majd gyakorlatilag összeomlott (HVG, 2009. február 21.). Az államnak, pontosabban az adófizetőknek százmilliárdos nagyságrendű veszteséget – az összeget, mivel a részadatok gyakran ellentmondanak egymásnak, mindmáig csak becsülni lehet – okozó krach felelőseit több hivatalos eljárásban is elkezdték keresni. A legnagyobb figyelem természetesen a Princz és társai elleni büntetőeljárást kísérte, amelynek végén 1,8–3,6 millió forintos pénzbüntetéssel sújtották a vádlottakat.
Miután az nyilvánvaló volt, hogy a százmilliárdos kárból Princzéktől érdemi összeget nem lehet visszaperelni, logikus lépésnek tűnt az angol–amerikai jogi terminológiában előszeretettel használt „mély zseb” keresése: olyan potenciális felelősé, akitől a kár jelentős részének megtérítése várható. Így kerültek célkeresztbe a Postabank könyvvizsgálói, közülük is kiemelten a Deloitte Kft. (HVG, 2005. június 11.). Alapul az szolgált, hogy a független könyvvizsgálók nem figyelmeztették idejében a tulajdonosokat a Postabank tényleges helyzetét, pénzügyi nehézségeit leleplezni próbáló „kreatív könyvelésére”, holott nekik fel kellett volna ismerniük a trükközést.
Újságírók már 1994-ben felhívták a figyelmet a postabankos machinációkra, arra, hogy kivételezett ügyfelek hogyan gazdagodhattak a pénzintézet kárára, majd előkerültek a VIP-listák is, a lufi mégis csak 1997 februárja, az emlékezetes bankpánik után durrant ki. Az igazságszolgáltatásnak alapvetően ennek a „vakságnak” a felelősségéről kellett volna döntenie. Első körben, a Fővárosi Bíróságon (FB) 2005-ben még döntetlent hirdettek, mondván, az állam mint tulajdonos és a könyvvizsgálók fele-fele arányban marasztalhatók el a vagyonvesztésért. Ezt követően viszont zsinórban nyertek az alperesek, az FÍ új eljárást rendelt el, a Legfelsőbb Bíróság (LB) ezt megerősítette, majd az FB második verdiktje 2008. október 31-én már elutasította az állam keresetét, s végül ezt emelte jogerőre a múlt héten az FÍ. Ami különösen megdöbbentő, hogy erre nem a különböző szakértői vélemények gondos elemzésével jutott a bíróság, hanem gyakorlatilag a felperes hanyagsága miatt, eljárási okokból hirdethette győztesnek az auditáló cégeket.
A per pontos részletei ugyan nem ismerhetőek meg – mivel a Deloitte üzleti titkainak védelmére hivatkozva, abszurd módon, annak ellenére zárt tárgyalást tartottak, hogy a költségvetést, vagyis közpénzeket érintő százmilliókról–milliárdokról kellett dönteni – néhány fogódzót mégis adott az ítélet indoklása. Mint elhangzott, 2007 októberében a felperes kárairól úgynevezett magánszakvéleményt csatolt, amit azonban ellenfelei nem fogadtak el, s így a bíróság végzésben szólította fel az államot új bizonyíték, igazságügyi szakértői vélemény benyújtására három hónapos határidővel. Teljesen érthetetlen módon a felperes, gyakorlatilag a Pénzügyminisztérium ezt nem teljesítette, így vesztette el a pert.
Fölmerül, hogy vajon nem hagyták-e nyerni a pénzvilágban különleges „káderforrásnak” bizonyult Deloitte-csoportot, amelynek éléről vállalta el a közszolgálati megbízatást Oszkó Péter pénzügyminiszter, valamint elődje, az MNB-elnök Simor András is. A Deloitte ügyvédei, Éles Tamás és Fejes Gábor szerint a magyarázat inkább az, hogy a felperesi oldalon nem értették meg a perrendtartási „rendszerváltást”. Azt, hogy a bíróság az állam mint peres fél érdekében sem folytathat maga bizonyítást, hanem az úgynevezett rendelkezési elv alapján csakis a felek által elé tárt bizonyítékokat értékelheti.
Csakhogy a jogerős ítélet egyszerű tudomásulvétele és a monumentális perköltség további vita nélküli megfizetése éppen Oszkó Péter pénzügyminiszteri kinevezése után olyan látszatot keltene, amit aligha vállalhat a kormány. Így valószínű, hogy keresnek még egy utolsó fogást a lassan már egy évtizede folyó perben, és megpróbálják az LB elé vinni az ügyet rendkívüli perorvoslat, felülvizsgálati kérelem formájában.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A második kézbesítés körül azonban van némi ellentmondás.
Tavaly még csak 2,2 millió euró volt, igaz, idén több napon is kellett fizetni.