szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az MVM Partner Zrt. évek óta aukción keresztül vagy pályáztatással érvényesíti a kapacitásokat, minden esetben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által akkreditált engedélyesekkel kereskedett – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden.

A társaság mindig a piacon elérhető legkedvezőbb ajánlatot fogadta el, földgázüzletági tevékenysége így az elmúlt két évben nyereséges volt, működésével az állami vagyont gyarapította – közölte a minisztérium. A szerződéseket az irányadó jogszabályoknak és saját belső szabályzatainak megfelelően kötötte meg az MVM Partner Zrt. – olvasható a közleményben.

Az NFM azt követően adta ki állásfoglalását, hogy hétfőn kérdéseket intézett a kormányhoz az MSZP, miután az index.hu azt írta, offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az MVM kereskedőcége. A szocialisták arra kíváncsiak, kik állnak a kajmán-szigeteki és svájci vállalatok mögött, és a kormány miért nem közvetlenül a távhőszolgáltatóknak adja az olcsó gázt.

A minisztérium közölte azt is, hogy a kormány 2010 után egyebek mellett az olcsóbb beszerzési forrásból származó mosonmagyaróvári határkapacitáshoz (HAG) való hozzáférés megnyitásával érte el a korábban mesterségesen magasan tartott gázárak jelentős csökkentését.

A tájékoztatás szerint mindezt többek között a jogszabályi környezet átalakítása mellett az MVM Csoport gázpiaci szerepvállalása tette lehetővé, hogy a háztartások és a közintézmények olcsóbban juthassanak földgázhoz. A minisztérium közölte azt is, hogy a magyar családok éves szinten több mint 240 milliárd forintot takarítottak meg a tavaly megvalósult rezsicsökkentésekkel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!