Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítására szánt összeg a korábban kalkulált 472 milliárd helyett 550 milliárd forint. A Magyar Nemzet kiszámolta, mekkora költségei lesznek az ehhez felhasznált kínai állami hitelnek.
Egy egy évvel ezelőtti, de nyilvánosságra nem hozott kormányhatározat rendelkezik arról, hogyan finanszírozzák a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítását: 85 százalékban egy húszéves futamidejű kínai állami hitelből fizetné ki a kormány a gigaberuházás több százmilliárdos összegét – értesült a Magyar Nemzet kormányközeli forrásból.
A kínai Eximbank által folyósított hitel 467,5 milliárd forintot tesz ki, a legkedvezőbb feltételek mellett is 97,5-146 milliárd forintra rúgnak majd a kamatok, azaz 565-613 milliárdot kell visszafizetnie a magyar államnak.
Ehhez jön még a 82,5 milliárd forintos önerő.
A kormányhatározat meghozatalakor a szerb–magyar határig húzódó fejlesztés értékét még 472 milliárdra becsülték, ám az olimpiai pályázati tervek miatt az összeg közben 550 milliárdra nőtt. A kamatot 2 és 3 százalék közé lőtte be a kormány, de ez függhet attól is, hogy a magyar vállalkozások mennyi megbízáshoz jutnak a projektben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalosan azt közölte, hogy a kínai állami bankot csak akkor választják, ha Peking ajánlata kedvezőbb lesz, mint bármely európai fejlesztési banké.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.