Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt

Törvényen kívüliek, kapzsi ópiumbárók, aranylázban égő telepesek és olyan költői trágárságok, amit még Shakespeare is megirigyelt volna – a Deadwood 2004-ben nagyot vállalt azzal, hogy a feledésbe merült western műfajával kacérkodott, de bukás helyett elhozta a vadnyugati történetek reneszánszát. A három tökéletes évadot megélt sorozat a 15. helyet szerezte meg az 1080p Top 20-ban.

Cold open

Volt egy sorozat, a kilencvenes évek eleje-közepétől futott 12 évadon keresztül, az volt a címe, hogy NYPD Blue. Magyarul a megboldogult TV3 adta, New York rendőrei címen. Olyan címek ezek, amikhez tapasztaltabb sorozatnéző bottal sem nyúlna – nem tűnik különbnek akármelyik CSI-ivadéktól vagy a nagyvárosok (Chicago, LA, Boston) neveit kiaknázó tucatszériákétól. Mégis, az NYPD Blue az amerikai országos tévézés egyik legbevállalósabb produktuma – a bűnügyi sorozatot nem egy keresztény vagy családvédő szervezet be akarta tiltani, hol a meztelenség, hol az erőszak ábrázolása miatt, de a karakterek káromkodása és alkoholfogyasztása sem tetszett túlzottan az amerikai erkölcsökért aggódóknak.

Hogy mindez hogy jön ide? Az NYPD Blue-t az a David Milch alkotta meg társával 1993-ban, akinek már csak e balhék miatt is sorsszerű volt a találkozása az HBO-val, ahol végül 2004-ben elindíthatta a Deadwood című westernsorozatát.

David Milch (balra) a Deadwood forgatásán
©

Pedig Milchnek eredetileg esze ágában sem volt a dakotai aranyásókkal és törvényen kívüliekkel foglalkozni, az HBO-hoz is egy Nero római császár korában játszódó sorozat ötletével kopogtatott be, mire a csatorna közölte, hogy pont most adtak zöld utat egy Róma nevű szériának. De nem akarták elengedni Milch kezét, megkérdezték, hogy nem lenne-e kedve a sztorit áthelyezni egy másik korba? Az író semmi kivetnivalót nem talált az ötletben, ugyanis szerinte egy történet akkor köti le igazán a nézőket, ha univerzális igazságokkal foglalkozik – ez pedig nem tér- és időfüggő.

Milch szeme előtt egyetlen koncepció lebegett: azt akarta feldolgozni, ahogy egy embercsoport a káoszból eljut a civilizált társadalomig, azzal, hogy egy szimbólum köré szervezi magát. Ez a szimbólum lett volna a római történetben a kereszt, de a vadnyugatra illesztve ezt szolgálja az arany.

©

Pilot

Mivel David Milch az univerzális igazságok megszállottja, a karaktereit is a legáltalánosabb archetípusok mentén alkotta meg – pontosabban meg sem kellett alkotnia őket, a főbb szereplők egy jelentős része ugyanis létező személy volt, akiknek még a valódi sorsa is meg-megjelent a sorozatban. Az 1870-es években a lakota indiánoknak megítélt földet az arany hírére érkező telepesek szállták meg, megalapítva a szövetségi határokon kívül eső, így gyakorlatilag törvények nélküli Deadwood városát.

1080p Top 20 – Az évezred legjobb sorozatai

Tizenhat év nem sok idő, ha egy évezredről beszélünk, mégis úgy gondoljuk, a sorozatok legújabb aranykorában eljött az idő egy összegzésre.

Persze egy ilyen lista csak szubjektív lehet – hogy mi alapján válogattunk, azt itt írtuk le.

A sorozat eddigi részei: 20.: Szívek szállodája, 19.: Orange Is the New Black, 18.: Híradósok, 17.: BoJack Horseman, 16.: Szex és New York, 15.: Deadwood, 14.: Foglalkozásuk: amerikai, 13.: Mad Men, 12.: Louie, 11.: South Park / Family Guy,10. Trónok harca

A helység két vezéralakja (és innentől a sorozatbeli neveket használom, ami azért gyakran egybeesik a valós személyek neveivel) az egyaránt kocsmát/bordélyházat igazgató, legalább ugyanannyira mocskos és kegyetlen Al Swearengen és Cy Tolliver volt. És ugyan az utóbbit alakító Powers Boothe is életre szóló játékot nyújt, a show igazi sztárja A Karib-tenger kalózaiból és legutóbb a Trónok harcából is ismerhető Ian McShane, aki halhatatlanná tette a trágár ópiumbáró Swearengen figuráját.

De a végtelenségig lehetne sorolni a jobbnál jobb szereplőket – mivel szinte végig egy kis területen játszódik a három évadnyi történet, szükség is volt a jól megírt karakterekre. A később a Justified című szériával is nagyot szakító Timothy Olyphant a Deadwood legpozitívabb hőse a boltosból lett seriff, Seth Bullock szerepében, de a pisztolyhős Wild Bill Hickok (Keith Carradine), a Swearengen-talpnyaló E.B. Farnum (William Sanderson), a kotnyeleskedő újságíró A.W. Merrick (Jeffrey Jones) vagy a kínai kisebbség vezére, a kismalacot dédelgető Mr. Wu (Keone Young) is felejthetelen.

De amivel Milch igazán nagyot dobott, az a női karakterek sokszínűsége. A 19. századi Dél-Dakotában nem sok szabadság, neadjisten jog illette meg a nőket, de pont ezért tudják a történet lelkiismeretét megtestesíteni, a tesztoszteron-túladagolást elkerülendő. A madámok gyötrődnek, a kurvák úgyszintén, és még az olyan karakterekkel, mint a hideg úrhölgy Almával (Molly Parker) vagy az alkoholt vízként vedelő, vicces trágárságokban kommunikáló Calamity Jane-nel (Robin Weigert) is könnyebb azonosulni, mint kábé akármelyik férfival.

GIF

A Deadwood azon sorozatok közé tartozik, amelyek egyből levették a lábukról a kritikusokat. Ehhez hozzájárult az is, hogy úgy a hetvenes évek óta nem készítettek normális western témájú sorozatot – annak ellenére, hogy filmen Clint Eastwood már 1992-ben felélesztette a műfajt a Nincs bocsánattal. Ahogy a Boston Globe írta: „A Deadwoodban megtalálhatod a vadnyugati emberek aranymániáját, a hűséges Dokit és a hazárdjátékot űző kocsmatöltelékeket. De ezeken kívül lesz benne több trágárság, mint amire egy veszett Tony Soprano képes lenne, lesznek mocskos disznók, akik a város legújabb szerencsétlen vendégét lakmározzák, lesz egy seriff, aki tárgyalás nélkül akasztja fel a tolvajt, és egy társadalom, amit úgy belepett a korom, hogy szinte érzed az olajszagot”.

A már-már mitologikus atmoszféra mellett azért legfőképpen két emberhez köthető a siker: Ian McShane a tévétörténet egyik legjobb karakterét alakította zseniálisan, az ő szájába pedig az a David Milch adta a szavakat, akit nem véletlenül neveznek a Tévé Shakespeare-jének.

Ian McShane, Timothy Olyphant és John Hawkes a Deadwoodban
©

Cliffhanger

Az első évad sikerére bátran lehetett építeni, így később még távolabb lépett Milch a tőle addig is kicsit idegennek tűnő kötelező elemektől: a magamutogató fegyverhősöket, a felesleges kocsmai jeleneteket hátrahagyva végre mélyebben foglalkozhatott a közösség épülésével.

Miután az első szezonban már belengette a lehetséges annexiós szálat (amely szerint a törvényen kívüli települést Yankton területéhez csatolnák), a második évadban már nagyobb szerepet kapott a politika – és vele együtt a mindent átható korrupció, legyen szó az aranyért folyó vesztegetési háborúról vagy a kínai kisebbségben végrehajtott leszámolásról.

A legáltalánosabb vélemény szerint a második évad volt a Deadwood csúcsa, de a szakszervezeti ügyektől és a polgármesteri/seriffi kampányoktól hangos harmadik évadot is imádta a kritika, és a nézőszám sem csökkent drasztikusan, az HBO mégis úgy döntött, nem folytatja tovább a sorozatot – helyette kettő darab kétórás filmről egyeztek meg Milch-csel zárásként.

Aztán csak telt az idő, mire 2007-ben Ian McShane azt nyilatkozta, hogy ebből már nem nagyon lesz semmi, már le is bontották a sorozat díszleteit. Milch még 2011-ben is reménykedett, hogy elkészülhetnek a filmek (amelyek azért is lettek volna fontosak, mert a 3. évad utolsó része nem igazán kelti a lezártság érzetét), de egy évvel később már ő is lemondóan nyilatkozott a dologról.

Amíg aztán…

Reboot

… nem jött 2016 januárja, amikor a TVLine robbantotta a hírt: David Milch megkapta az engedélyt az HBO-tól a Deadwood-film (már csak egyes számban) elkészítésére. Július végén Casey Bloys, a csatorna programigazgatója szűkszavúan azt nyilatkozta, hogy „David írja a forgatókönyvet. Még nem olvastuk, de úgy képzelem, hogy nagyon jó lesz”. Szóval, itt tartunk.

Hogy a tévés western műfaját újra divatba hozta volna a Deadwood, azt nem állíthatjuk (az utóbbi években legfeljebb a Longmire és a Hell on Wheels volt számottevő vadnyugati széria), mindenesetre a hagyaték nyilvánvaló: a sorozatos köznyelvbe csak A Nagy Hármasként vonult be az HBO legkultikusabb triója, a Drót (The Wire), a Maffiózók (The Sopranos) és a Deadwood.

De ha a tévés western világát nem is rázta fel, a westernmozik legújabb aranykora valahogy pont a Deadwood utánra esett (Az ajánlat, Börtönvonat Yumába, Jesse James meggyilkolása, de ide vehetjük akár a Vérző olajat és a Nem vénnek való vidéket is), és bár nem a Deadwood volt az első széria, amelyben kevés volt az igazán szerethető főszereplő, de még így is jó pár évvel a Breaking Bad-féle antihős-bumm előtt készült.

GIF

Easter egg

A Deadwood egyik markáns tulajdonsága a folyamatos, olykor egész választékos káromkodás, ami – amellett, hogy ilyen dózisban még az HBO-n is megütötte az ember fülét 2004-ben – sok angol anyanyelvű embert tántorított el a sorozattól. Milch eredetileg korabeli káromkodásokat akart használni, de akkoriban a sima trágárságok helyett inkább irodalmias istenkáromlásokkal vezették le a feszültséget, ami a kétezres években már inkább viccesnek hatott volna. A három évad során összesen 2980 alkalommal hangzik el a fuck szó, vagy annak ragozott formája.

Al Swearengen karakterét eredetileg Ed O’Neillnek szánta David Milch, de az HBO nem akarta összezavarni a nézőket azzal, hogy az Egy rém rendes család sztárját teszik meg egy komoly sorozat főszereplőjének. Ekkor Powers Boothe kapta meg Swearengen figuráját, de forgatás előtt lebetegedett, így kapta meg Ian McShane élete szerepét. Boothe később Cy Tolliverként csatlakozott a Deadwood csapatához.

Ha valaki a szereplőgárda miatt szerette a Deadwoodot, akkor leginkább a Kemény motorosok (Sons of Anarchy) című sorozatot érdemes bepróbálnia utána, ugyanis összesen 15 olyan színész van, aki mindkét szériában játszott.

Az első évad 1876-ban játszódik, ekkor a valódi Al Swearengen a 31. életévében járt. Az őt alakító Ian McShane ugyanakkor az első évad forgatásakor pont a duplája, 62 éves volt.

Az évezred legjobb sorozatai, 5. rész: Szex és New York

A romantika és a cinizmus egyedülálló manhattani keveréke meghódította az egész világot: négy barátnő, aki imádott hatalmas rózsaszín koktélokat inni, randizni, bulizni és vásárolni, egészen addig kalandozott és beszélgetett, amíg elérte, hogy ma már egyre több nő beszélhessen szabadon, tabuk nélkül a szexről.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!