Cold open

Az első pillanattól tudni lehetett, mire kell számítani. Aaron Sorkin egészen onnantól, hogy 1992-ben megírta első forgatókönyvét (a saját színdarabjából adaptált Egy becsületbeli ügyet), ugyanaz az idealista, szentimentális, gyorstüzelésű dialógusairól híres író, aki a filmek (Szerelem a Fehér Házban, Social Network, Pénzcsináló) mellett a tévében is számtalanszor bizonyított. Aki ismerte korábbi műveit, azt nagy meglepetés nem érte a 2012-ben indult Híradósokkal (The Newsroom) sem.

Tulajdonképpen a három korábbi sorozatának az egyvelegéről van szó: az 1999 és 2006 között futó Az elnök embereiből (The West Wing) az idealista politikai hozzáállást, a ’98-tól 2000-ig műsoron lévő Esti meccsekből (Sports Night) és a 2006-07-es A színfalak mögöttből (Studio 60 on the Sunset Trip) pedig a tévéműsorok kulisszái mögé pillantó történetet, a kreatív és a döntéshozó emberek közti feszültséget kölcsönözte.

Aaron Sorkin (jobbra) Danny Boyle rendezővel a Steve Jobs forgatásán

AFP / Kobal / Francois Duhamel

Amíg viszont ez a három show az ABC-n és az NBC-n futott, addig a Newsroomot az HBO-ra vitte, ezzel sokkal szabadabb kezet kapva, akár az aktuálpolitikai témaválasztást, akár a realisztikusabb nyelvezetet tekintve. Utóbbi alatt leginkább a káromkodást értem, mert ha valakit, Sorkint nem lehet azzal vádolni, hogy túlságosan törekedne a realista párbeszédekre – az általa sikerre vitt walk and talk jelenetek (amikor a nagyon elfoglalt és fontos karakterek hosszú folyosókon sétálva társalognak) alatt úgy pörögnek a szellemesen megfogalmazott sziporkák, ahogy az a való életben nemigen fordul elő.

És bár nyilván nem ez volt az első olyan sorozat, amelynek sikerült egy kritikai és jegybevételi értelemben is vett mozisztárt megnyernie magának, egyértelműen a kétezertízes évek elején vált trenddé a jelenség: elég az HBO Befutójára (Dustin Hoffman) vagy a Netflix Kártyavárára (Kevin Spacey) gondolni. A Newsroom Jeff Danielsszel robbantott, aki mellé sikerült olyan legendákat is szerezni, mint Jane Fonda vagy Sam Waterston, és olyan friss arcokat, mint a Gettómilliomossal szakító Dev Patel vagy a geek-ikon Olivia Munn.

HBO

Pilot

„Miért Amerika a világ legjobb országa?” – teszi fel a kérdést egy fiatal lány egy nyilvános vita három meghívottjának. „Sokszínűség és lehetőség” – mondja a liberális vendég. „Szabadság és szabadság, és ez maradjon is így” – felel a konzervatív szakértő. Hősünk, a magát mindig középre pozicionáló veterán tévés, Will McAvoy (Jeff Daniels) azonban háromperces kirohanásban sorolja el, miért nem a világ legjobb országa Amerika – Aaron Sorkin nemcsak a sorozattörténelem egyik legemlékezetesebb monológját írta meg, de a közelmúlt leghatásosabb nyitójelenetei közt is ott van ez a 8 perc.

Will úgy tér vissza kéthetes kényszervakációja után a munkahelyére, hogy szinte teljes stábja otthagyta, főnöke pedig egy új vezető producert jelölt ki a műsorához – az exbarátnőjét, Mackenzie-t (Emily Mortimer). Mackenzie egyik embere, Jim (John Gallagher Jr.) egy névtelen fülest kap a Mexikói-öböl BP-féle olajszennyezéséről, Will pedig úgy dönt, ennek a sztorinak szánja az esti híradót, annak ellenére, hogy minden rivális az új iPhone-nal foglalkozik aznap.

Ezt pozitív visszajelzésnek veszi a kisség megfáradt tévés, és új célt tűz ki megújult stábja elé: a News Night ezentúl koncentráljon a fontos ügyekre, és ne a nézettséggel törődjön. Maga Sorkin is elismerte, hogy ez azért nem így megy a valóságban, de ahogy mondta: „ez egy romantizált, idealizált szerkesztőség, nem egy dokumentumfilm”.

Az első évad nem nyűgözte le a kritikusokat. Olyan neves médiumok adtak 10-ből 4-es vagy kisebb osztályzatot a kezdő tízrészes szezonnak, mint a Time, a Washington Post, a Wall Street Journal, a New Yorker, a Slate, a Los Angeles Times vagy a Huffington Post. Utóbbi szerint „amikor a Newsroom nem egyértelmű és nem a saját vállát veregeti, akkor manipulatív és tukmáló”. A New York Times azt írta a közepes kritikájában, hogy a sorozat „belefullad a saját szenteskedésébe”. Sorkin idealizmusa és főhőse, Will pökhendi szkepticizmusa tehát nem alkotott jó elegyet a kritikusok számára – az emelkedettség mellett ráadásul a magánéleti szálakat is gyengének tartották.

HBO

Cliffhanger

Az író korábbi sorozataival ellentétben a Newsroomban elhangzó hírek a való élet történéseit követték – többnyire 1-2 évre visszamenőleg. Így az első évadban a BP-botrány mellett láthattuk, hogyan nyúl a híradó olyan eseményekhez, mint Oszáma bin Láden meggyilkolása, az arab tavasz, a fukusimai atomerőmű-baleset vagy az amerikai adósságplafon-válság.

A második szezonban nagyot léptek Sorkinék: egy keretes szerkezetű évaddal kínálták meg a nézőket, az évad első része ugyanis a történések végén, egy tanúvallomás-sorozat közepén kezdődik. Mindenki hatalmas bajba keveredett az első évad óta eltelt időben: Will az „amerikai tálibok” jelzővel illette a Tea Party mozgalmat, ami miatt az ACN csatorna vezetőit kitiltják a Képviselőházból, Maggie egy balul sikerült afrikai kitérő miatt van romokban, az egész stáb pedig egy súlyos kamuriport hatásait szenvedi.

A hatrészesre csökkentett harmadik, egyben utolsó évad a bostoni maratonon elkövetett robbantással kezdődik, ami remek alkalmat nyújtott Sorkin számára, hogy az úgynevezett citizen journalism, vagyis a hivatásos szerkesztőségeken kívüli, általában a közösségi médiában zajló civil tudósítások és információáramlás jelenségét vizsgálja a sorozat.

Ahogy haladtunk előre, a kritikusok úgy szokták meg a széria hangnemét – míg a Rotten Tomatoes szerint az első évadnak mindössze 46%-os értékelésre futotta, addig a második 69, a harmadik pedig már 76 százalékig vitte. Ezek nem tűnnek olyan magas számoknak, de érdemes figyelembe venni egyrészt a politikailag túlfűtött téma, másrészt a sokszor lenézett idealista atmoszféra, illetve maga Sorkin személye körüli ellentéteket, amelyek miatt néhol egyeseknél alapvetően hátrányból indított a Newsroom.

Reboot

Ha a kritika nem is rajongott érte, a szakma szerette a sorozatot. Számos Golden Globe-, SAG- és Emmy-jelölés mellett utóbbiból egyet haza is vihetett Jeff Daniels, aki élete alakítását nyújtotta – nem mellesleg olyan filmekbe szerzett belépőt, mint az ugyancsak Sorkin-féle Steve Jobs vagy a Mentőexpedíció.

De több színész karrierjének is új löketet adott a Newsroom: John Gallagher Jr. például idén a Cloverfield Lane 10-ben mutatta meg magát, Jane Fonda és Sam Waterston a Netflix szitkomjában, a Grace and Frankie-ben játszik, Dev Patel a hírek szerint idén hatalmas Oscar-esélyes lehet a Lion című igaztörténet-filmmel, Olivia Munn-nak pedig egy álma vált valóra, amikor az új X-Men-filmben kapott szerepet.

Ahogy azt már említettem, a Newsroom az elsők között volt az olyan sorozatok terén, amelyeknek sikerült egy igazi mozisztárt megcsípni a főszerepre. Ez a trend olyan nevekkel folytatódott a show indulását követő 1-2 évben, mint Matthew McConaughey, Woody Harrelson vagy Colin Farrell (True Detective), Billy Bob Thornton, Kirsten Dunst vagy nemsokára Ewan McGregor (Fargo), Clive Owen (The Knick), Halle Berry (Extant) vagy John Malkovich (Crossbones), de a sort most már tényleg a végtelenségig lehetne folytatni.

Easter egg

Sok neves író esetében hangzik el, hogy újrahasznosítják saját munkáit, és sok esetben túlzás ilyet állítani. Aaron Sorkin esetében azonban más a helyzet – ő egy karriert épített a saját kis sorkinizmusaira:

És ha már megosztó személyiségek. Bár sok hollywoodi híresség fél beállni Sorkin mögé, egyvalaki nem volt rest kijelenteni, hogy az egyetlen sorozat, amelynek minden egyes epizódját háromszor is megnézte, az a Newsroom volt: Quentin Tarantino. A Vulture interjújában ugyan próbálták megszorongatni a rendezőt, mondván, a sorozat egy összevisszaság volt, de Tarantino nem tágított: „Miért lenne meglepő, hogy bírom a világ legjobb dialógus-íróját?”.

Abban szinte biztosak lehetünk, hogy a Newsroom ennyi volt, három évad után nem látunk többet belőle, de szerencsére Jeff Daniels van olyan jó fej, hogy néha megidézi nekünk Will McAvoy karakterét. Legutóbb Donald Trumpot osztotta ki a sorozat kezdőjelentét megidézve:

Az évezred legjobb sorozatai, 2. rész: Orange Is the New Black

A női börtönben játszódó sorozat mutatta meg a következő lépést a 2012-13 környékén megtorpanó sorozatiparnak: mindig is rendszerkritikus írója, Jenji Kohan ráérzett, hogy a legnagyobb ellentmondásokból építheti fel tabukat sértő történetét fegyencek és őrzőik életéről. Az évezred 19. legjobb sorozata - szerintünk - az Orange Is the New Black.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!