Cold open

"Miért pont a hatvanas évek? Mert a hatvanas években történt a legtöbb izgalmas esemény az Egyesült Államok történetében. Csupa olyasmi, aminek szívesen lett volna részese az ember. Csak belelapozol a korról szóló történelemkönyvbe, és máris beindul a fantáziád. J. F. Kennedy elnökké választása és halála, az 1960 márciusában először piacra dobott fogamzásgátló tabletta – csak pár esemény, ami Amerikát, sőt az egész világot megváltoztatta" – mondta egyszer Matthew Weiner, a Mad Men ötletgazdája, egyben vezető írója és producere, amikor arról kérdezték, hogy mi adta a Mad Menhez az ihletet.

Weiner és csapata 2007-től hét évadon át nem csupán a fél évszázaddal ezelőtti New York iránti rajongásával fertőzte meg nézők millióit világszerte, a sorozattal valóságos kultuszt teremtettek a hatvanas éveknek. Weinernek lényegesen könnyebben ment a nézők meghódítása, mint a HBO és a Showtime vezetőinek meggyőzése: hiába kopogtatott náluk 2004-ben a sorozatok világában jártas szakemberként, a jelenleg 51 esztendős televíziós szakember kénytelen volt évekre az asztalfiókba zárni a retró reklámügynökséges sorozat első vázlatát jelentő szöveget.

Weinernek azonban semmi oka nem volt arra, hogy mindezt teljes kudarcnak ítélje, ugyanis David Chase, az HBO egyik producere, a Maffiózók című sorozat atyja elolvasta a 2000-ben írt forgatókönyvet, és olyannyira felvillanyozta, hogy Weinert azonnal szerződtette a Maffiózók stábjába. Néhány évvel később Weiner megismerkedett a népszerű amerikai kábelcsatorna, az AMC akkori fejlesztési igazgatójával. Christina Wayne és Matthew Weiner közt egyszer szóba került, hogy az AMC épp egy új, saját gyártású, nagy költségvetésű sorozattal szeretne nagyot gurítani, és a hangsúlyt a széles közönségigény kielégítése mellett inkább a minőségre, a tartalomra és a művészi értékre szeretnék helyezni. Csak éppen ötletük nincs…

AMC

2007 és 2015 között Weiner mindvégig erőskezű vezetőként részletekbe menően kontrollálta a Mad Men alkotói és gyártási folyamatait: már a kezdetek kezdetén határozott elképzelése volt arról, hogy milyen lesz a sorozat. Az előkészítési fázisban 9 fős forgatókönyvíró csapatával elmélyült történelmi kutatómunkát végzett, hogy minél autentikusabbá tegyék a sorozatot. Munkatársai szerint Weiner a lehető legnagyobb alaposságot várta el a stáb utolsó tagjától is, a látványért felelős munkatársakat pedig különösen nagy nyomás alá helyezte, hiszen minden egyes ruhának, sminknek, frizurának és kiegészítőnek, továbbá bútornak és díszletelemnek is a lehető legélethűbben kellett visszaadnia a hatvanas, majd a hetvenes éveket.

Weiner mindeközben operatőrei segítségével olyan látványvilág kidolgozásán fáradozott, amit inkább a mozi, nem pedig a televízió határoz meg. A főhőst, a titokzatos múltú Don Drapert körülvevő sejtelmes aurát úgy teremtették meg, hogy az operatőr legtöbbször hátulról, vagy részben kitakarva fényképezte. Don munkahelyén, a Sterling Cooper reklámügynökségben játszódó jeleneteket nagyrészt szemmagasság alól, a plafont is a kompozícióba helyezve rögzítették, így utalva a korszak fényképészetére, építészetére és vizuális kultúrájára.

Pilot

Jon Hammnek keményen meg kellett dolgoznia azért, hogy ő játszhassa el Don Drapert. Weinerék eleinte úgy vélték, hogy  a kevésbé ismert színész, aki imádta a forgatókönyvet, és mind az öt castingon nagyon határozottan elmondta, hogy mit tudna hozzátenni a szerephez, túl jóképű a karakterhez. Végül az alkotók a koncepció és a forgatókönyv csiszolgatása közben rájöttek, hogy épp egy tökéletes férfi kell a szerepre, így lesz igazán működőképes a karakter. Sőt, időközben az is kiderült, hogy akárcsak Don Drapert, Hammet sem a szülei nevelték fel.

AMC

Viszonylag hamar egyértelművé vált, hogy Hamm-mel jó lóra tettek: a sorozat debütálása után a kritikusok és a nézők egyaránt a színészt azonnal A-kategóriás sztárrá avatták. A főszereplő mellett a sorozat történelmi hitelességéről, rendhagyó vizuális megoldásairól és stílusától ugyanúgy, szintén a kezdetektől ódákat zengtek. Nehéz találni olyan orgánumot, ahol ne elemezték volna a Mad Ment a legkülönbözőbb aspektusokból, nyugodtan képzeljünk ide minden lehetséges szuperlatívuszt, ami online és nyomtatott sajtóban csak megjelenhet.

Valóban volt miről beszélni, mert a Mad Men igyekezett a hatvanas évek összes égető társadalmi kérdését megragadni a gendertől és a szexizmustól kezdve a homofóbián, az antiszemitizmuson, a függőségeken és a lázadáson át, egészen a háborús konfliktusokig és a rasszizmusig. Mindemellett tematizálta a társadalmi mobilitás és az elidegenedettség kérdését is, de bőven ejtett szót a korabeli politikáról is. Weiner mindezzel persze napjaink égető társadalmi problémáira igyekezett reflektálni: ezért is érezhettük igazán magunkénak a „történelmi sorozatot.”

Cliffhanger

A nosztalgia faktor nem véletlenül erősödhetett folyamatosan az évadok során: az itthon is egyre jellemzőbb Trump-féle politikai idiotizmus és népbutító hatalmi demagógia terjedésével párhuzamosan egyre több idilli momentumot fedezhettünk fel a Don Draperék világában. Felszabadító volt látni, ahogy a sorozat szereplőit még nem fojtogatja a görcsös píszíség, és bár ugyanolyan önpusztító korszak volt, a hatvanas évek Amerikájában mintha több lett volna az intellektus és a műveltség mellett a stílus, a lazaság, a humor, a férfiakban a sárm és a tartás, a nőkben pedig a báj, az erő és az elegancia.

AMC

Ugyan a Mad Men az évek során egyre népszerűbb lett, és ugyanolyan nagy hatást gyakorolt a kamaszokra és a nagymamákra is, bőven kapta a vitriolos kritikát is. Például sokaknak nem tetszett, hogy a figurák a legnagyobb természetességgel töményezik át az egész napot az irodában, nem is beszélve a dohányzásról: Betty rendszeresen cigivel a szájában kavargatja a konyhában az ételt, sőt, még szoptatás közben is slukkolnak a gyerekszobában a barátnőjével. Aztán a későbbiekben a drogok is belépnek a képbe: Roger megvilágosodik az LSD-től, Peggy pedig végre vállalja saját magát: „Peggy Olson vagyok, és marihuánát akarok!”.

Weiner ekkor általában azzal védekezett, hogy a Mad Men addiktológus konzulensei elmondták neki: a hatvanas években szó sem volt arról, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás és az erős dohányzás  betegség lenne, ami komoly egészségromláshoz, vagy akár halálhoz vezet. Don Draperék korában a férfiasság alapértékét adta a rendszeres, nagy mennyiségű alkoholfogyasztás: üzleti ebéd, vacsora, családi rendezvény, hivatalos esemény: semmi sem kivétel, a dohányzásról nem is beszélve. A fanyalgók aztán lenyugodtak, mert a negyedik évadban Don megküzd az alkoholfüggőséggel, Rogernek kétszer is infarktusa lesz, Betty pedig a sorozat legvégén tüdőrákban hal meg.

AMC

A Mad Ment mindemellett ugyanúgy vádolták „rasszizmusa” miatt, mert hiába láttatja érzékenyen az egyenlőséget követelő polgárjogi mozgalom kibontakozását, a bírálók szerint fekete szereplők mind bejárónők, titkárnők vagy liftes fiúk, akik mellett egyetlen fekete reklámszakember sem jelenik meg. Arról nem is beszélve, hogy Draperék nem egyszer aszerint alakítják a kampányt, hogy termék véletlenül se tűnjön „feketének.”

Az biztos, hogy a Mad Men a rasszizmus kérdésében sem szépeleg, bár az is igaz, hogy akkoriban nem egy fekete csinált fényes karriert a reklámiparban. Weiner szerint azonban a kortárs rasszizmus ékes példája, hogy a mai napig nagyon kevés fekete értelmiségi dolgozik a Madison Avenue-n és a környéken, különösképpen a reklámszakmában.

Reboot

A Mad Men által kiváltott hatvanas évek őrület leginkább a divatiparban mutatkozott meg. A sorozat vezető jelmeztervezőjét is kistafírozták egy Emmy-díjjal, de a 41 esztendős Janie Bryant azért is büszke lehet magára, mert a Banana Republic nevű kaliforniai ruhaipari vállalattal közösen tervezett hivatalos Mad Men-kollekcióját is piacra dobhatta. Miközben más divatházakban is számtalan hatvanas éveket megidéző kollekció született, a blogoszférát és a közösségi médiát elárasztották a „Mad Men legjobb ruhái és outfitjei, a „Mit venne fel Joan?” és a „Hogyan csinálj magadnak Megan-frizurát” jellegű rajongói bejegyzések.

AMC

Ugyanakkor a sorozat nem csupán a nőkre volt nagy hatással. A Guardian szerint a Mad Men érdeme, hogy egyre több olyan férfi kezdett el öltönyt viselni, aki korábban a munkája miatt nem volt rászorítva a hivatalos viseletre. Ha már a férfiaknál tartunk, a titkárságvezetőből időközben üzleti partnerré váló Joan Hollowayt alakító Christina Hendricks az évadok során igazi szexszimbólummá vált. Az Emmy-díjas színésznőt például az Esquire magazin olvasói 2010-ben egyenesen a világ legszexibb nőjévé választották.

A Mad Men színésznői közül azonban nem csupán a teltkarcsú Christina Hendricks vált a befolyásos nemzetközi divatmagazinok egyik kedvenc címlaplányává: a Betty Drapert alakító, modellszépségű January Jonest is ugyanolyan gyakori arc a nőknek szóló kiadványokban. Sőt, az aktuális névadási trendekről statisztikákat készítő Babycenter nevű amerikai weboldal azt is kimutatta, hogy 2010 környékén a Betty név kiugróan népszerű lett az Egyesült Államokban.

Easter egg

Mivel egy reklámügynökségen játszódik a történet, szükségszerűen számtalan márka jelenik meg a sorozatban, köztük a Lucky Strike, a Heineken, a Volkswagen, a Chanel, az American Airlines és a Gillette. Éppen ezért a Mad Men alkotóit nem egyszer vádolták azzal, hogy ez mind fizetett hirdetés. Végül a sorozat egyik menedzsere elárulta, hogy ez puszta realizmus, és a hét évad során 100-ból körülbelül mindössze 4 volt valóban fizetett termékmegjelenítés: a Jack Daniel'sé, a Heinekené, az Unileveré és a Hiltoné.

A Mad Men egyébként azt is elérte, hogy visszahasson a mai reklámiparra: amikor a róluk szóló rész adásba került az Egyesült Államokban, az Unilever piacra dobott hat retró terméket, és a cég mai ügynöksége a forgatókönyvírók által kreált kampányt a valóságban is lefuttatta. A sorozat alkotói pedig még azt a poént is behúzták, hogy a sorozat legutolsó jelenetében egy olyan Coca Cola-reklámot vágtak be, amelyet valóban sugárzott a televízió a hetvenes években.

A sorozat előző része:

Az évezred legjobb sorozatai, 7. rész - Foglalkozásuk: amerikai

Kémsztoriból sokat ismerhetünk, de olyat, ami a családi dráma szintjén igazán izgalmas, csak keveset láthattunk. Olyan fejlődést is ritkán látni a tévéképernyőn, hogy egy sorozat minden évadával egyre csak jobb lesz. Pedig a Foglalkozásuk: amerikai alkotói pontosan ezt érték el, így futhatott be a hidegháború paranoiájában játszódó széria a 14.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!