hvg.hu: Mi volt az első meleg ételed két hónap után?

Rakonczay Gábor: Egy erősen fűszerezett hagymás rántotta, hozzá friss kenyér. Egyszerű étel, de meleg, friss, tányérban volt, villával ettem és nem mozgott közben semmi, egy hullám se tört be. Ez több, mint amire vágytam. Hétfőn, amikor kikötöttem, nem nagyon tudtam menni, két ember támogatva vitt. És akkor még jobban esett, ha mozogtak a dolgok – land sicknek hívják ezt –, például amikor átvittek egy vitorlás hajóra, ami az öbölben horgonyzott, az jó volt. Viszont a parton, székben ülve, kapaszkodnom kellett a karfába, hogy ki ne essek. De most már jobb.

hvg.hu: Meglátni a végcélt milyen volt?

Rakonczay Viktória

Rakonczay Gábor: A megérkezés hangulata már az utolsó 10 napomat átitatta, tehát én már 9-10 napja tudtam, hogy meglesz, úgyhogy a megérkezésben ehhez képest nem volt olyan nagy különbség. Tudtam, hogy ennek a térségnek stabil az időjárása, onnan már oké. Amikor beértem az öbölbe, a környező hajókról, a partról a teraszos éttermekből rengetegen kiabáltak, integettek, gratuláltak. Jó volt embereket látni. És aztán pár perccel az után, hogy kikötöttem, tudtam beszélni Vikivel (a felesége – a szerk.). Az első szembejövő ember mobilját elkértem és rácsörögtem.

hvg.hu: Azt az érzést adta, amiért nekivágtál ennek az egésznek?

Rakonczay Gábor: Gyerekkori álmom volt, az első hajózásos kalandregényem óta megvolt, hogy ezt meg szeretném csinálni. Jóval többet kaptam tőle, rengeteg olyan dolgot is, amire nem számítottam. Azt gondoltam, amiért belevágtam, az nem biztos, hogy meglesz, teljesen más dolgok jöttek elő, más érzések, más tapasztalatok. És ez sokszorosan több. Tehát ha így nézzük, hogy megérte-e, akkor abszolút, persze.

hvg.hu: Mi az a több?

Rakonczay Gábor: Nem gondoltam volna, hogy ilyen veszélyes lesz. Többször volt olyan helyzet, ami a tűréshatáraimat tette próbára, ami veszélyhelyzetként kizökkenthetett volna. És többször volt olyan, ami annyira megviselt, hogy olyat még nem tapasztaltam. Ezzel nem számoltam. A telefonkapcsolat megszűnése is ilyen volt, aminek legalább harminc olyan összetevője volt, amivel szintén nem számoltam. Hogy nem lesz időjárás-jelentés, hogy nem tudok beszélni a családommal és nem tudják, hogy jövök. Probléma volt, hogy a GPS is tönkrement, nehezen tudtam navigálni, használni kellett a csillagokat, használni kellett a memóriámat, a 2007-ből fejemben maradt koordinátákat. Ezekkel nem kalkuláltam. És mégis megcsináltam.

hvg.hu: A borulással sem kalkuláltál?

Rakonczay Gábor: Az olyan volt, hogy tudtam, csak egy megoldása van, és ha megcsinálom, jó, ha nem, akkor az van. De banálisabbat mondok: 10 napra a parttól, háromszor láttam bálnát. Gyönyörű állat, hatalmasat fúj, alámerül, kiugrik, óriási élmény. A harmadik aztán mellettem merült alá, mellettem ugrott ki a 10 méteres testével és mellettem csobbant be a vízbe. 5 perccel korábban még csodáltam, aztán remegett a kezem és azon igyekeztem, hogy valahogy arrébb evezzek. Az is elég veszélyes volt, hogy nem volt pozíciófény a hajón, így éjszaka, amikor aludtam és a hajó csak sodródott, akkor simán keresztülmehetett volna rajtam egy teherhajó. Mert az olyan, mint egy vonat: egyenes pályán halad. És ha észre is vesz valamit, akkor is megy még egy kilométert, mire elkezd kitérni. Pont, mint a Titanicnál. Hiába tekerik balra a kormányt és kapcsolnak hátramenetbe, akkor is megy még előre egy darabig. Ez egy komoly manőver, ezek a hajók arra vannak tervezve, hogy egyenes vonalon haladjanak előre, elég nagy sebességgel. Ha messze vagyok, még nem lát, ha közel, akkor már lehet, hogy késő. Tehát elég veszélyes. Ha éjszaka alszol, akkor is úgy alszol, hogy félig nyitva van a szemed.

hvg.hu: Voltak holtpontjaid?

atlantix.eu

Rakonczay Gábor: Persze, elég sok volt. Van a klasszikus, maga az elindulás, ami elég nagy vízválasztó. Fél éve tervezed az utat, szponzorokkal tárgyalsz, felújítod a hajód, tehát elég komoly munka előzi meg, a kivitelezés már csak a harmada, a végén. Viszont az a pillanat, hogy tényleg elindulsz, félreteszed, hogy hiányozni fog a családod, a barátaid, a normális életed és a biztonság, ez egy erős holtpont, aminek három napig van hatása. Két hét után megint jön egy holtpont, amikor azt érzed, nagyon sokáig fog tartani és felteszed a kérdést, hogy vajon kibírod-e? És hát vannak kisebb holtpontok, amik a helyzetekből adódnak. Amikor megszakadt a telefonkapcsolat, az is egy holtpont volt. Mindent újra kellett értelmezni és más stratégiával nekilátni a dolgoknak.

hvg.hu: Pánikoltál is?

Rakonczay Gábor: Amikor hajózol, minden lassabban telik, napokban mérsz mindent, ezért hajlamos vagy halogatni a dolgokat. Laza ez a szerelvény, de most nincs kedved megcsinálni, majd holnap, most inkább naplementézel. Egy ilyen éles helyzetben akkor is meg kell nézni az összes szerelvényt, ha épp semmi hangot sem adnak, nehogy baj legyen. Semmit se lehet cserélni, ha valami probléma adódik, azt azzal a tudással kell megoldani, ami a fejedben van és azokkal az eszközökkel, amik a hajón vannak. Nagyon körültekintőnek kell lenni, máshogy kell hozzáállni. Pánikolni nincs értelme.

hvg.hu: Egy napod hogy nézett ki?

atlantix.eu

Rakonczay Gábor: Ha normális idő volt, akkor fölkeltem hajnal előtt egy-két órával vagy napkeltekor, aztán napközben étkeztem, eveztem, étkeztem, eveztem, pihentem valamennyit, jegyzeteltem és éjfél vagy éjjel kettő körül lefeküdtem. Azt az alvást sem úgy kell elképzelni, hogy akkor aludtam 6-8 órát. Hanem közben fölkeltem, szétnéztem, minden rendben van-e, milyen a hajóforgalom, változott-e a szélirány, jó irányba sodródik-e a hajó. És amikor annyira mozog a hajó - és az esetek 80 százalékában így van -, akkor az arcod és az oldalad ütemesen érintkezik mindenféle tárgyakkal, amitől annyira elzsibbadsz, hogy muszáj a másik oldaladra feküdni. Tehát 20 percenként mindenképpen fölébredsz. Ez az elején bosszantó, utána már félig kómás állapotban fekszel át és ékeled ki magad újra és alszol tovább.

hvg.hu: A telefonoddal mi történt?

Rakonczay Gábor: Beázott. Amikor a kabinba beömlött a víz. A töltő sütötte a tenyeremet, egyértelmű volt, hogy tönkrement. Azt kell mondanom, ennél még a legegyszerűbb mobiltelefon is jobban bírta volna. Az alap lett volna, hogy vízálló legyen.

hvg.hu: Egyéb jelzőeszközöket miért nem vittél magaddal?

Rakonczay Gábor: A nagyobb hajók felé próbálkoztam például füstjelekkel, de nem használtak. Lett volna egy bója, ami egyből aktiválódik, ha vízbe ér, és a parti mentők pár percen belül észlelik a pozíciópontot, és hogy ki, milyen útvonalon van, milyen hajóval, képesítéssel, tudással. De mivel az enyém egy nagyon pici hajó, nem lett volna elég hely egy olyan mentőcsónaknak benne, amibe át tudtam volna szállni, hiszen minden hely ki volt centizve az élelmiszernek. És egyébként nem is szokás, a távevezősök nem szoktak vinni mentőtutajt, mert nagyjából annak felel meg az, amiben utaznak. Szóval nekem az volt a logikám, hogy ha mégis bekapcsolnám azt a jelzőt, akkor mentőmellényben sodródva perceim lennének csak és három nap múlva találnának meg. Ez egy logikai döntés volt a részemről.

hvg.hu: Haragudtál volna a feleségedre, ha mentőexpedíciót indít?

Rakonczay Viktória

Rakonczay Gábor: Megbeszéltük ezt is előre. Tudtuk, hogy a technikával bármi történhet. Arról nem beszélve, hogy hiába van szó emberéletről, egy ilyen mentőexpedíciónak hatalmas költségei vannak. Komoly hadművelet: az arra járó hajókkal kommunikálni, azoknak esetleg irányt változtatni, esetleg szembemenni a viharral. Szerintem, ha józanul gondolkodik az ember, erre nem nagyon apellál, csak ha sebesült van a hajón. Azt nem mondom, hogy haragudtam volna rá, pláne, hogy nem voltam a helyzetében. Azt gyanítottam, hogy nem küld expedíciót, egyrészt, mert megbeszéltük, másrészt mert ő is tengerész, pontosan tudja, hogy viharban folyamatosan sodródom és nem lehet pontosan tudni, merre. Ráadásul egy ideje nem adtam már életjelet. Nekem közben folyamatosan úgy kellett irányítanom a hajót, hogy hátulról verjék a hullámok, amikkel nagyon nagy sebességgel lehet haladni, de lehet, hogy nem 60 kilométerrel 270 fokra, hanem 275-re 150-nel. Ami elég nagy különbség. Tű a szénakazalban. Vagyis pillanatok alatt kialakul egy olyan keresési terület, mint Magyarország. És azon belül kellett volna megtalálni a hajómat. Mintha Magyarországon keresnél egy embert, akiről nem tudod, hol van. És lehet, hogy egy kilométeren belül vagyok, de a hullámok miatt akkor sem vesznek esetleg észre. Gyanítottam, hogy senkit nem fog küldeni. Ami egyébként hatalmas dolog volt a részéről.

hvg.hu: A nagy beborulás hogy volt pontosan?

Rakonczay Gábor: Másfél napja sodródott a hajó, mert viharban voltam. Nem lehetett evezni, bent voltam a kabinban, folyamatosan jöttek a hullámok. Aztán jött egy olyan is, ami úgy borította meg a hajót, hogy az átfordult. Vártam, hogy jön majd az is, ami visszafordítja, de közben egy hullám leszakította a szellőzőnyílás burkolatát, így lett egy kb. 10 centi átmérőjű lyuk, jött be a víz. Folyamatosan emelkedett, nagyjából 3 perc múlva már félig volt a kabin vízzel, tudtam, hogy el fog süllyedni a hajó. És nem volt mit tennem, kinyitottam a kabin ajtaját, ömlött be a víz, kiúsztam a hajóból és felálltam a tőkesúlyra, a hajó hasán. És megpróbáltam magam felé visszafordítani. De már annyira sok víz volt a hajóban, hogy a súlytól nagyon stabil volt. Aztán kerestem egy kötelet, rákötöttem a tőkesúlyra, így kijjebb került a súlypontom. És jött egy hullám, azzal a lendülettel hátradőltem, megrántottam és sikerült.

hvg.hu: Mennyit voltál vízben?

Rakonczay Gábor: Kb. három-három és fél percet voltam a felborult hajóban, amíg próbáltam belülről mozgatni a hajót, vártam, mi lesz és igyekeztem realizálni a helyzetet. Megnéztem a telefont, láttam, átázott, aztán kint nagyjából egy percet tölthettem úgy, hogy ha jön a hullám, akkor szerencsém van, ha nem jön, akkor elsüllyed a hajó. És próbáltam felkészülni arra, amire nem lehet. Nagyon féltem.

hvg.hu: Nem volt benned, hogy megbántad az utat?

Rakonczay Gábor: Nem. Brutálisan valóságos volt a helyzet. Ki kell nyitni, ki kell úszni, meg kell próbálni visszafordítani. Félelemből döbbenetes erőre képes az ember. Elég impulzív érzés volt.

hvg.hu: Attól féltél, hogy meghalsz?

Rakonczay Gábor: Igen. A fizikai elmúlástól. És aztán átfutott az agyamon, hogy most hogy kéne viselkedni. Egy keresztény most azt kérdezné, miért nem bíztam. Egy buddhista azt, hogy miért nem töltött el a beteljesülés a következő életem előtt. De én csak nagyon féltem. Aztán utána arra gondoltam, ez közel volt. És semmiért nem adnám oda ezt az egészet, de közben az ellenségemnek sem kívántam.

hvg.hu: Egyszer sem akartad föladni?

Rakonczay Viktória

Rakonczay Gábor: Ha lett volna nálam mentőbója, valószínűleg kihívtam volna a partiőrséget, miután visszaállítottam a hajót. De közben nem azért mentem, hogy a partiőrséggel érjen véget. Nem akarom még egyszer átélni ezt, és a következő expedíciónál azon leszek, hogy ezt elkerüljem.

hvg.hu: Onnantól nedves ruhában nyomtad?

Rakonczay Gábor: A hajóban még most is minden vizes, abban a párás környezetben lehetetlenség volt kiszárítani a hajót és a dolgaimat. Másfél szélcsendes napom volt, de hiába mostam ki a ruháimat, a só bennük maradt, így miután megszáradtak, a sókristályok este újra megszívták magukat nedvességgel. Nyirkos volt minden.

hvg.hu: Itthon közben megindultak a találgatások, lehet, csak egy médiahack volt ez az egész. Az volt?

Rakonczay Gábor: A műholdas telefonom SIM-kártyáját meg lehet nézni és meg is fogom mutatni, ha hazamentem. Meleg szobából, kényelemben könnyű ilyet kitalálni. Sajnálom. Nem akarom meggyőzni, ha valaki így látja.