Radar 360 az USA-elnökválasztásról: Trump győzelmet hirdetett, pedig nem dőlt el
Még mindig nem tudjuk, ki nyert, de a jelöltek már kiálltak a nyilvánosság elé. Sok múlik a levélszavazatokon. A hvg360 rendkívüli hírei.
Még mindig nem tudjuk, ki nyert, de a jelöltek már kiálltak a nyilvánosság elé. Sok múlik a levélszavazatokon. A hvg360 rendkívüli hírei.
hvg360
Egyelőre megjósolhatatlan, hogy ki lesz a következő amerikai elnök. A zavargások már megkezdődtek. A hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Több mint száz európai íróval egyetemben szolidaritási nyilatkozatot írt alá az SZFE hallgatóival és oktatóival az 1987 óta Párizsban élő román drámaíró, akinek III. Richárd betiltva című darabját a Vádli Társulás mutatta be a Szkénében.
Révész Sándor könyvsorozatának újabb darabja arról az emblematikus magyar közszereplőről szól, akit 1945 után, néhány év alatt rongyemberré, fajsúlytalan senkivé darált a nagypolitika.
HVG
Végre elkészült a szakmai stratégia a mesterséges intelligencia alkalmazásáról, ami tíz éven belül a munkahelyek negyedének sorsát szabja meg, ám a kormány ezt is sorosozásra használja.
Most körülbelül annyit lehet spórolni a villanyszámlán, amennyivel tovább működik a napelem 10 évnél. A tervezett állami támogatásokkal nagyobb lehet a megtakarítás, de három év múlva kedvezőtlen irányt vesz a hálózati elszámolás.
Markánsan eltérő jövőt kínál a szavazóknak Donald Trump és Joe Biden, bár az előbbi spórol a konkrétumokkal, az utóbbi pedig tesz néhány beválthatatlan ígéretet is.
Nagy Gábor
Isten ott van mindig, bárhogyan is döntünk, idéz szerzőnk egy lelkész jegyzetéből és hozzáteszi: jó lenne, ha a születéseknek nem a dekrétumok miatt kellene örülnünk.
Demény Péter
Svéd kutatók egyelőre kis mintán vizsgálódtak, de az eredmény így is elgondolkodtató.
HVG
Veszedelmes az emberi jogok kapcsán zajló háborúskodás Közép-Európában, de az EU nem engedheti meg magának, hogy győzelemhez segítse Oroszországot ezen a fronton. Erre hívja fel a figyelmet a lengyel abortusztilalom kapcsán az American Enterprise Institute két kutatója.
hvg360
Újabb szigorításokat tervez a kormány, a határain járhat az egészségügy, máshol lehet a foci-Eb. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Több hónapnyi levelezés, majd a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalhoz érkezett bejelentés után a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kiadta lapunknak a lélegeztetőgépek vásárlásával kapcsolatos szerződések mellékleteit, amelyekből kiderül, kitől mennyi eszközt vett és mennyiért. A legtöbb pénzt egy olyan cégnél költötték el, amely Orbán Viktor egyik főtanácsadójának köréhez köthető, a legszembetűnőbb pedig az árak közötti összevisszaság: egyetlen olyan azonos típusú gép sincs, amelyet az egyes beszállítók ugyanannyiért adtak el a KKM-nek.
Oroszi Babett
Oroszi Babett
Windisch Judit
Miért adott be a miniszterelnök-helyettes a járványhelyzet közepén a transzneműekkel kapcsolatos törvénymódosítást? A Duma Aktuál ennek is utánajár, de foglalkozik a mesék hatásával, a Meseország mindenkié című könyv miatt kirobbant viták alapján.
hvg360
A politizáló, fájdalmasan szókimondó karakteréről is híres kanadai–amerikai rocklegenda 45 évvel az után, hogy elkészítette, előállt Homegrown című albumával.
Mester Csaba
Történelmi tablónak is beillő életrajzi film készült a XX. század egyik legellentmondásosabb pályáját befutó cseh gyógynövényszakértőről.
hvg360
A lemondásra kényszerített eddigi legmagasabb rangú vatikáni tisztviselő, Becciu bíboros menesztése és a szexuális vádak alól felmentett Pell kardinális római visszatérése összefügghet. A háttérben a korrupció állhat.
Esélyét beváltva Luis Arce nyerte a bolíviai elnökválasztást, így az argentínai száműzetésben élő mentora, Evo Morales figyelmétől kísérve folytathatja a baloldali gazdaságpolitikát, amely látványos eredményt ért el a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésében, de kifulladni látszott.
Vass Péter
"Egészen torz rendszer született" – állítja Szél Bernadett – s az ilyenekben mindig az az érzés, hogy "nincs nyugtunk a saját hazánkban". Hogy lehet ezen változtatni, mik az ellenzék hívószavai, lesz e 106 "tökéletes" ellenzéki jelölt 2022-re, s hívő katolikusként milyen prédikációk verték ki nála a biztosítékot – erről beszélget M. Kiss Csabával.
hvg360
A mindennapi gyógyításban jelenleg kevésbé automatizált fogászat területét fejlesztené az amerikai Neocis robotikai startup, amely nemrég 72 millió dollárt kalapolt össze a befektetőitől.
HVG
Az 1000 Út cégcsoport külön céget alapított jövő évi új projektjeire.
HVG