Új barátja van Putyinnak – a romániai elnökválasztás első körének eredményét elemzi a nemzetközi sajtó
 

Új barátja van Putyinnak – a romániai elnökválasztás első körének eredményét elemzi a nemzetközi sajtó

A Süddeutsche Zeitung, a The Times és a The Guardian is Calin Georgescu első körös vezetését tárgyalja. Az Orbán-féle „haveri kapitalizmus” egyesült államokbeli beköszöntétől tart Paul Krugman. A Der Standard szerint ha leáll a Trump elleni eljárás, az amerikai jogállam kiteszi a fehér zászlót. A The Hill szerzője szerint Trump ugyan megnyerte a választást, de most éppen afelé tart, hogy elveszítse. Egyedül Friedrich Merz, a német kereszténydemokraták vezetője mentheti meg Európát, írja a The Times. A magyar kormány hoppon maradt az EU legutóbbi nagyköveti egyeztetésén, írja a Euronews. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

hvg360 hvg360



A nők nem azért döntenek az abortusz mellett, mert „nincs jobb dolguk”
 

A nők nem azért döntenek az abortusz mellett, mert „nincs jobb dolguk”

Magyarországon leginkább kampányszerűen tematizálja a kormány a reproduktív jogokkal kapcsolatos kérdéseket, amelyekről a társadalom egy részének nincs kiforrott véleménye – emiatt sem mindegy, hogy milyen keretezésben találkoznak ezekkel a témákkal az emberek – mutat rá egy friss kutatás. Az is kiderül belőle, hogy az abortusz megítélésében nem vagyunk elmaradva az európai átlagtól, többségükben még a vallásosak és a kormánypártiak sincsenek a tiltás mellett. A nők támogatóbbak a férfiakhoz képest, ugyanakkor az ítélkezés és az infantilizálás a nőgyógyászati ellátás során is előjöhet, a sürgősségi fogamzásgátlóról pedig még mindig él az a tévképzet, hogy a terhesség megszakítására jó.



„A cél az, hogy verd meg a játékban a tanárt, ezt mindig szeretik a gyerekek” – hogyan lehet vonzó tárgy a matematika?
 

„A cél az, hogy verd meg a játékban a tanárt, ezt mindig szeretik a gyerekek” – hogyan lehet vonzó tárgy a matematika?

A matematika igenis lehet izgalmas, érdekes tantárgy, amivel szeretnek a gyerekek foglalkozni, akár még egy bentlakásos matektáborba is örömmel elmennek – vallja a nemrég az ország leginnovatívabb gyerekekkel foglalkozó szervezetei közé választott a Gondolkodás Öröme Alapítvány vezetője. Szerint eaz iskolában nem arra kellene utazni, mit nem tudnak a diákok, hanem arra, hogy mit tudnak, „fontos lenne felismerni az oktatásban, hogy tévedni legális”. Interjú Juhász Péterrel.


Könyvet adna vagy kapna karácsonyra? A HVG szubjektív könyvmustrájával segítünk a döntésben
 

Könyvet adna vagy kapna karácsonyra? A HVG szubjektív könyvmustrájával segítünk a döntésben

A világ nem lett jobb hely, de nem lett sokkal rosszabb sem. Mi lenne, ha Észak-Korea atomrakétát indítana el Washington D.C. felé? Hogyan válaszolna az Egyesült Államok? És mit tenne Oroszország? Milyen volt a trendi nő a szocializmusban és mit csinált a híresen bohém cseh író macskája? Miközben egy távolabbi világban megszületett egy nagy színész, egy közelebbiben egy másik. A nagybetűk szerelmesei a HVG szubjektív könyvmustrájában beléphetnek a képzelet és a valóság világába, ahol az információ diktatúrájáról elmélkedő filozófus és a jövőt egy üvegbúrában elképzelő fantaszta ugyanazt gondolja: minden csak a képzelet műve.

HVG HVG




Scheiring Gábor a Politicóban: Láttam, mit csinált Orbán, ezért tudom, hogyan kell megállítani Trumpot
 

Scheiring Gábor a Politicóban: Láttam, mit csinált Orbán, ezért tudom, hogyan kell megállítani Trumpot

Scheiring, aki az LMP, majd a Párbeszéd országgyűlési képviselője volt, és aki jelenleg a Georgetowni Egyetem katari kampuszán tanít, azt írja a Politicón, hogy ha valaki le akarja fékezni az autokrácia gépezetét, annak először meg kell értenie az egész konstrukció működését. A politikatudós szerint a magyarországi példa legfontosabb tanulsága, hogy a demokráciát nem azzal kell védeni, hogy beszélünk róla, hanem azzal, hogy megvédjük az embereket.

hvg360 hvg360



Angela Merkel a Timesban: Katonai eszközökkel nem lehet véget vetni az ukrajnai háborúnak
 

Angela Merkel a Timesban: Katonai eszközökkel nem lehet véget vetni az ukrajnai háborúnak

Anne Applebaum szerint Orbán Viktor Putyin szószólója Európában. A jobbra tolódó Amerikáról a Kabaré című darab jutott az eszébe a New York Times szerzőjének. Moszkva ellenség, az robbantotta ki a háborút, emlékezteti a németek a Die Welt újságírója. Lengyelország a PiS nyolc éve után Európa mintadiákja lett, írja a Neue Zürcher Zeitung. Tovább nyomul az FPÖ, ezt mutatja a stájerországi választás, írja a Der Standard. A Guardian szerint elfogadhatatlan, ahogyan Trump és Orbán viszonyul Netanjahuhoz. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

hvg360 hvg360

Sokkoló román elnökválasztás: semmiből jövő szélsőjobbos TikTok-sztár vitte el a show-t
 

Sokkoló román elnökválasztás: semmiből jövő szélsőjobbos TikTok-sztár vitte el a show-t

Bár román Trumpként emlegetik, Putyin szelleme lengi be a romániai elnökválasztás meglepetésgyőztesét, Călin Georgescut. A kizárólag a TikTokon kampányoló jelölt győzelme olyan váratlanul érte a román nyilvánosságot, hogy csak vasárnap éjfél előtt kezdtek megjelenni a róla szóló ismertetők. Akárhogyan is állított maga mögé annyi embert Georgescu, annyi biztos, hogy Ilyen támogatás a magyarellenes erők mögött Vadim Tudor ezredfordulós sikere óta nem volt. Faramuci módon a magyar propaganda által megdolgozott romániai magyarok is melléálltak.


Der Spiegel-riport: Magyarországon mocskos párviadal zajlik a hatalomért
 

Der Spiegel-riport: Magyarországon mocskos párviadal zajlik a hatalomért

Hiába próbálják titokban készített felvételekkel lejáratni Magyar Pétert, az ellenzék reménységét, lepattannak róla a vádak. Az viszont mellette szól, hogy Orbán Viktor nyakában ott a gazdasági válság. Ezzel a tapasztalattal tért vissza bécsi állomáshelyére Walter Mayr, a hetilap délkelet-európai tudósítója.

hvg360 hvg360

Alig jelentkeznek rendőrnek, több ezren hiányoznak az állományból
 

Alig jelentkeznek rendőrnek, több ezren hiányoznak az állományból

A szakszervezetek szerint a hivatalos adatok sem tükrözik, valójában milyen sok a betöltetlen állás a rendőrségnél – értesült a HVG. Információink szerint kevés az utánpótlás is, miközben a rendőrök jelentős része elégedetlen az emelés utáni fizetésével, ráadásul sokan szóvá tették azt is, hogy nem kaptak pluszpénzt az árvízvédelmi feladatok ellátásért.

hvg360 hvg360