Hullámzás csukott szemmel – beszélgetés Szalai Borbálával, a Light Art Museum Phantom Vision című kiállításának kurátorával
 

Hullámzás csukott szemmel – beszélgetés Szalai Borbálával, a Light Art Museum Phantom Vision című kiállításának kurátorával

A LAM harmadik kiállításában ismét hangsúlyt kapott a fény kettős természete, de ezúttal a művek többsége kifejezetten a hullám-természetre rezonál. A nem szokványos tárlat címe pedig egy másik központi rendezőelvre mutat rá: olyan látványokat kutat, melyek közvetelenül az agyban keletkeznek a retinális inger megkerülésével. A meditatív, kizökkentő és elgondolkodtató művekről – melyekre igazán érdemes időt szánni – a kiállítás egyik kurátorával, Szalai Borbálával beszélgettünk.

Nagy Mercédesz Nagy Mercédesz







Para-Kovács Imre: A főszerkesztő, aki nem tudott semmiről
 

Para-Kovács Imre: A főszerkesztő, aki nem tudott semmiről

Legfeljebb a szoftpornóból és a végtelenül türhő szexista nyálcsorgatásból vehetnek majd vissza, nehogy zavart idézzenek elő a Bese Gergő atya keresztény értékeit képviselő olvasótáborban – jósolja az Origo következő hónapjainak tartalmi kínálatáról publicistánk.

hvg360 hvg360



Politico: Az EU és a NATO számára is probléma, hogy Romániában szélsőjobbos, oroszbarát jelölt nyerte az elnökválasztás első fordulóját
 

Politico: Az EU és a NATO számára is probléma, hogy Romániában szélsőjobbos, oroszbarát jelölt nyerte az elnökválasztás első fordulóját

A Süddeutsche Zeitung szerzője szerint az Oroszország elleni szankciók már annyit sem érnek, mint a papír, amelyre nyomtatták őket. A Trump-elnökség lehetséges gazdasági hatásait elemzi a The Guardian, a Der Standard és a Financial Times. Még Magyarország is besokallt attól, hogy Moszkva bevonta a háborúba Észak-Koreát, írja a Frankfurter Rundschau. A FAZ szerint a V4 halott, Lengyelország északon keres szövetségeseket. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

hvg360 hvg360

Négy szó, amivel elképesztő károkat lehet okozni: régen minden jobb volt
 

Négy szó, amivel elképesztő károkat lehet okozni: régen minden jobb volt

Tényleg bármit el lehet adni az embereknek azzal, hogy a múltra emlékeztetjük őket – de nem csak tárgyakat, hanem gazdaságpolitikát is. A nosztalgia gazdaságát kutatók bemutatták, hogy minél szegényebb valaki, annál szebbnek hiszi a múltat, hogy a kollektív stresszhelyzetben jobban eltűrjük a drágulást, de még azt is, hogy ötvenéves gazdasági tévhitek tudják alakítani a politikát.



Karácsony Gergely: Tegyük kisebbé Budapestet?
 

Karácsony Gergely: Tegyük kisebbé Budapestet?

A budapesti egyéni országgyűlési választókerületek számának 18-ról 16-ra csökkentése több mint a választás előtti szokásos fideszes hatalmi manipuláció. A Tolna megyeiek szavazata másfélszer annyit fog érni, mint a budapestieké. A választókerületek számának csökkentésénél már csak a választókerületek határainak tervezett meghúzása felháborítóbb. Kifejezetten trollkodásnak tűnik, írja véleménycikkében Budapest főpolgármestere.

Karácsony Gergely Karácsony Gergely


Egy férfi akkor sem sírhat, ha fáj, pedig a könny nemcsak nyugtat, hanem fájdalmat is csillapít
 

Egy férfi akkor sem sírhat, ha fáj, pedig a könny nemcsak nyugtat, hanem fájdalmat is csillapít

Érzelmi okokból csak az ember tud sírni, de hogy mikor élünk szervezetünk e gyógyhatású leleményével, azt nagyban befolyásolja a társadalom, amelyben élünk. Amely ma már elnézőbb ugyan a férfikönnyekkel szemben, de nem igazán tud mit kezdeni vele. Milyen jótékony hatásai vannak a könnyeknek? Sokat vagy keveset sírnak nemzetközi összehasonlításban a magyarok? És vajon azok sírnak-e, akiknek minden okuk megvan rá?