Erre a könyvre vártak a magyar futballrajongók
Borsi-Kálmán Béla Az Aranycsapat - és ami utána következik című könyve olyan filozofikus mű, amire a B-közép régóta vár.
Borsi-Kálmán Béla Az Aranycsapat - és ami utána következik című könyve olyan filozofikus mű, amire a B-közép régóta vár.
hvg360
Minden fontos kérdésben Izraelnek enged az új amerikai közel-keleti béketerv. A palesztinok jogait figyelmen kívül hagyták, ami kiszámíthatatlan jövőt ígér nekik.
A műemlék épületek rekonstrukciójában éllovas Laki cégcsoporttal állt össze Balatonfüred önkormányzata, hogy újabb szálloda épüljön a városban.
HVG
A tegnapi vihar után ma is számíthatunk hasonlóra. Nincs magyar koronavírusos beteg. Minden idők legnagyobb adatlopása. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
A kabinet nem támogatja a közszolgáltatásként szervezett, veszteséges vasúti áruszállítást, amivel annak elsorvadásához és közvetve több ezer vasutas utcára kerüléséhez járulhat hozzá – mondja Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria elnöke. Eközben a fejleszteni ígért záhonyi komplexumban gyakorlatilag megállt az élet.
10 év múlva már önvezető autók kerülgetik majd a csomagszállító drónokat – legalábbis erre számítanak a Duma Aktuál futuristái. Humoros jövőbetekintés Litkai Gergely vezetésével.
hvg360
"Felborult" a Balaton, tovább tombol a koronavírus-járvány. Ez a hvg360 esti hírösszefoglalója.
hvg360
Bővül a mesterképzések kínálata a hazai egyetemeken, de a jelentkezők száma folyamatosan csökken, a munkaerőpiac ugyanis még nem árazta be igazán a mesterképzésen végzettek tudását.
Mark Delez professzor, a leuveni egyetem egyetem archívumának kutatója sok ismeretlen részletet mesél el az első magyar nyelvű vers XX. századi hányattatásairól.
Vértessy Péter
Minél kisebbek és minél komolyabb teljesítményűek a mikroelektronikai eszközök, annál nagyobb gondot okoz a készülékek hűtése.
HVG
A kormány a jelek szerint nem látja be, miért nem jó, ha a börtönökben embertelen a bánásmód. Solt Ágnes kriminológus elmagyarázza, hogy azért társadalmi érdek is a börtönök élhetővé tétele, mert az elítéltek többsége visszatér közénk.
Pálmai Erika
P. Szűcs Julianna képzőművészeti szakíró Nagytotál című kiadványában a fontos, gyönyörködtető, vagy éppenséggel vitatható köztéri, építészeti műveket mutatja be. Nem vitatja a művészi kvalitást, ha van, a tárgyat és a szándékot annál inkább.
hvg360
Tovább nőtt a koronavírus áldozatainak száma, itthon nincs igény az influenza elleni oltásra, gyermekpornográfia a leváltott nagykövet gépén. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Ahogy a 89-90-es rendszer létrejött és aztán kimúlt, ahogy a NER létrejött és egyszer majd ki fog múlni nem valami rendkívüli, történelmünkben példátlan módi, hanem egy olyan minta, amelyet önkéntelenül követünk. Bajaink jelentős része ebből származik.
Hont András
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Parti Nagy Lajosnak a következő szavakból kellett ihletet merítenie: nemzeti, partvonal, diadalmenet, vonulás, vesztegzár.
Parti Nagy Lajos
A szerző kétségbe van esve, hogy az önkormányzatokban többségbe került demokraták a Fidesz legjobb tanítványaiként kezdenek viselkedni.
Bauer Tamás
Budapesten is az engedélye nélkül rendeztek kiállítást a rejtőzködő utcai művész alkotásaiból, pedig Banksy immár két évtizede az egyik legkeresettebb világsztár a műkincspiacon. Művei dollármilliókért kelnek el az aukciókon, de emellett jól menő ajándékboltja és szállodája is van.
Újabb bizalmi vagyonkezelőt gründoltak a felcsúti milliárdos és ezáltal Orbán Viktor kormányfő környezetében.
HVG
Az első világháború utáni és a hitlerizmus előtti rövid időt kihasználva a maihoz hasonlóan pezsgett a német főváros, és a centenáriumi években ezt gőzerővel igyekszik meglovagolni a filmipar is, a HBO például az utóbbi évek legnagyobb tévés vállalkozásával.
A Sajnáljuk, nem találtuk otthon egy adósságcsapdába került család őrlődéséről szól.
HVG