Miért buknak el a nemzetek? – két immár Nobel-díjas közgazdász magyarázata a HVG Könyvek kiadásában

Az első két ló – a parlament és a kormány – egy irányba húz, de a harmadik – a bíróságok – nem. Ezt panaszolta föl rádióbeszédében az ország első embere, és már elő is állt a megoldással: mivel az idősebb bírák nem bírják a terhelést, aki elmúlt 70 és fél éves, amellé az elnök nevezhessen ki új embereket a legfelsőbb bíróságra. Meghiúsult azonban a testület feltöltése másként ítélkezőkkel. A második hivatali idejét töltő amerikai elnök, Franklin Roosevelt 1937-es tervének kudarca az egyik a sok történelmi példa közül, amelyek azt hivatottak igazolni, hogy a széles társadalmi rétegek beleszólásával, jogaik tiszteletben tartásával működő társadalmak megvédik intézményeiket.

Ilyen esetek sorakoznak két amerikai közgazdász, Daron Acemoglu és James Robinson most a HVG kiadásában magyarul is megjelent könyvében, választ adva a kötet címadó kérdésére: Miért buknak el nemzetek? Azért, mert – a szerzők definíciójával – nem befogadóak. A befogadó intézményekről sok szó esik a majdnem ötszáz oldalas munkában. A lényeg úgy foglalható össze, hogy az az ország ilyen, ahol az emberek kedvük és tehetségük szerint, azonos feltételekkel vállalkozhatnak a gazdaságban, vehetnek részt a közügyekben, és mindehhez erős állam ad keretet. Ennek ellentéte a – magyar fordításban kissé megtévesztően hangzó – kizsákmányoló intézményrendszer, amelyet úgy alakítanak ki, hogy az elit elhappolhassa az erőforrásokat a többség elől.

A szerzők szándékosan nem a marxizmusból ismert „kizsákmányoló” fogalmat (angolul: exploitative) választották, amely a tőkések és munkások viszonyát írja le, hanem az extractive jelzőt, amely az erőforrások elvonására utal. Arra, hogy egy szűk elit – politikai és intézményi hatalmával élve – kiszipolyozza a többséget. A tapasztalatok szerint ilyen országokban hosszú távon nincs gazdasági növekedés: jogbiztonság, kiszámíthatóság híján az embereknek nem érdemes vállalkozniuk, be kell érniük a puszta túléléssel.