Az 1985 előtti évekbe repít vissza a kormány legújabb ötletrohama, akkor alakult át ugyanis az oktatásigazgatás rendszere, amely több ponton is feloldotta az addigi centralizációt. Akkor vezették be az igazgatói pályázatokat, s a tantestület vétójogot kapott a kinevezésben. Ez utóbbi 1990 után véleményezési joggá szelídült, de lehetővé tette a tantestület állásfoglalását. Ha a parlament rábólint az új törvényre, akkor ennek – éppúgy, mint a magántanulásnak – vége. A miniszter többé nem lesz kötve senkihez és semmihez, amikor arról dönt, kit választ egy-egy intézmény vezetőjének. A pályáztatás megmaradna, ám ezután a miniszter saját hatáskörében dönthet.
A Bibó-féle "szabadság kis körei" ponttá zsugorodnak az oktatásban
Erős a Kádár-korszak iránti nosztalgia az oktatási kormányzatban, a legújabb köznevelési törvénytervezet további központosítást vetít előre.
Magyar Péter egy hétig nem lesz: előbb a NATO-csúcsra utazik, majd a gyerekeivel pihen
Sulyok Tamás szerint a mandátuma megszüntetését jelentő alkotmánymódosítás nincs összhangban a jogállamisággal
Török Gábor sorvezetőt készített az Alaptörvény-módosítás értelmezéséhez
Jürgen Klopp igent mondott, ő lesz az új német szövetségi kapitány
Fabrizio Romano szerint két nappal Julian Nagelsmann lemondása után már meg is egyezett a Német Labdarúgó-szövetség és a Liverpool volt vezetőedzője.