A divatipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb: óriási a víz- és energiaigénye, rengeteg vegyi anyagot használnak fel a textilgyártáshoz, amelyek végül a talajban és a vizeinkben kötnek ki. A fenntarthatóság előretörésével a textilipar körül is élénk diskurzus alakult ki: „fenntartható” társaikkal szemben károsnak kiáltottak ki bizonyos kelméket.
Miközben az Európai Unió számos vegyi anyag használatát betiltotta, addig Ázsiában (ahonnan az anyagok és a termékek többsége származik) azokat szabadon alkalmazzák. A divatcégek előszeretettel használják a bio vagy az organikus hívószavakat és új generációs anyagot – a zöldre mosásra. A kötelezően feltüntetett, százalékos alapanyag-összetételen túl egy további, a valóságot nem fedő „100% bio” és „100% organic” jelölés is megtévesztő a vásárlók számára.
Tovább növeli a bizonytalanságot, hogy jelenleg több mint 10 különböző, a fogyasztókat csábítgató ökocímke van a textiliparban. Ezek nagy része viszont gyenge biztosíték bármire is, és egy sem fedi le az összes, fenntarthatósággal kapcsolatos paramétert. Számos tévhit kering azonban az textil- és ruhaipar alapanyagai körül amellett, hogy végső soron – mint ahogy minden iparágat – a textil- és ruhaipari alapanyaggyártást is elsősorban az üzleti érdekek határozzák meg.
Honnan van az a gyapot?
A Kis Vakond nadrágjára és a vászon készítésének történetére mindenki emlékszik: míg a fő lépések valóban megegyeznek, a textilgyártás manapság már jóval komplexebb. Alapanyagtól függően számtalan lépésből áll a gyártás, emellett vegyi anyagokra, oldószerekre és egyéb adalékra van szükség, hogy végül a bőrünknek kellemes érzetet keltő, könnyen kezelhető alapanyag készüljön.
