Csizmadia Ervin: Az „európai értékek” problémája

Miért van visszatérő bonyodalom a magyar kormány és az Európai Unió között? És ha 2010 óta van is egy öröknek és megoldhatatlannak tűnő ellentét Európa és a hivatalos magyar vezetés között, elképzelhető-e, hogy a jövőben mindez változik, az ellentét mérséklődik, vagy netán megszűnik?

Ezekre a kérdésre adható egy rövidebb és egy hosszabb válasz. A rövidebb az (s ezt gyakran hallani vezető európai politikusok részéről), hogy a magyar kormány nem híve az európai értékeknek, sőt szembe megy azokkal. Ily módon nincs esély az álláspontok közeledésére addig, amíg a magyar fél nem változtat álláspontján, s nem kötelezi el magukat az európai értékeknek.

A hosszabb válaszhoz – s a kutya nyilván itt van elásva – nem elegendő, ha ex katedra kijelentjük, hogy a magyar kormány ilyen és amolyan. Ehhez az kell, hogy ezeket a bizonyos „európai értékeket” mérlegre tegyük. De még ez sem elég. Mert az is szükséges, hogy a magyar kormány (illetve tágabban a hazai jobboldal) értékeiről is beszéljünk. Mert bármennyire is úgy tűnik, hogy ebben a folyamatban csak az európai értékek „játszanak”, ez még sincs így, azon egyszerű oknál fogva, hogy a politika már csak olyan, hogy mindegyik oldalnak vannak értékei, sőt éppen az értékek közötti konfliktus alkotja a politika velejét.

Az unióban nem értik, miért élünk Mucsán

Nyugaton nem egyetlen igazságban hisznek, de nálunk semmi sincs úgy, mint ott. Miért is? Csizmadia Ervin írása. Közismert, hogy az elmúlt tíz évben rengeteg csörte robbant ki a magyar kormány és az Európai Unió vezetése között.

Ha az a célunk, hogy jobban értsük ennek a konfliktusnak a természetét, az „európai értékek” kapcsán nem elégedhetünk meg azzal, hogy pusztán a jogállamiságról és a hozzá kapcsolódó értékekről (hatalommegosztás, emberi jogok stb.) beszéljünk. Ezek az értékek egy liberális felfogás fundamentumait jelentik, ám – úgy hiszem – mégsem ezek a legmeghatározóbb értékek. Ezeket természetesen egy kizárólag a jelenre koncentráló felfogásban lehet elsődleges liberális értékeknek tekinteti, ám én – egy történeti megközelítés keretében – mégis származékos értékeknek tekintem. Ami azt jelenti, hogy még ezeknél is vannak fontosabb, fundamentális értékek.

Ha egy tágabb nézőpontot választunk, akkor óhatatlanul eljutunk a ma (még) egyértelműen létező, az elmúlt évtizedekben pedig kifejezetten viruló liberális világrend alapjaihoz, azaz ennek a világrendnek két alapvető eleméhez. Amikor a 2. világháború után ennek a világrendnek az alapjait lerakták, akkor az (sok egyéb mellett persze) két alapelvre épült.

Az egyik az, hogy az új világrendben a nemzetállamokat vissza kell szorítani, mert azok két világháborúban is meghatározó szerepet játszottak, és történelmi bűnöket követtek el egymás ellen. Nem lehet tehát megengedni a jövőben, hogy ez folytatódjék. Ennek érdekében indultak meg a föderális Európa létrehozásáról szóló tárgyalások, és rengeteg leírásból és emlékiratból tudjuk végig követni azokat az éveket, amikor a tapogatódzó tárgyalásokból konkrét intézmények és szerződések jöttek létre.

A másik fontos alapelv pedig az volt, hogy az új és (lehetőleg) föderális Európában ne csak a nemzetállamok feltámadásának vessenek gátat, de a nemzetállami korszakok politikus-típusa előtti utat is elreteszelték. Ez azt jelenti, hogy – mint az új liberális Európa megálmodói elképzelték – soha többet ne jöjjenek erős és karizmatikus politikusok, mert ha jönnek, akkor újra előállhat a régi szemét, és az európai országok ismételten egy világégés kellős közepén találják magukat.

Arról van tehát szó, hogy egy nemzeteken és tömegekre hatni képes politikusokon túli világ alapjait rakták le.

Ehhez az alapvetéshez természetesen rengeteg belső konfliktus társult, amelyek az 1950-es évektől napjainkig végig kísérik Európa létét. Egyebek között a föderalisták és az unionisták közötti szakadatlan küzdelmekre kell gondolnunk – mert természetesen a nyugati liberális világon belül se mindenki egyformán képzelte el az új Európát. Voltak, akik a nemzetállami döntéshozatal teljes kiiktatásával, és voltak, akik bizonyos nemzetállami jogkörök határozott fenntartásával. De a két tábor között abban talán nem volt különbség, hogy az új világrendnek a két háború közötti diktatúrák örök megakadályozására kell ellensúlyokat találnia, s a jövő politikája inkább technokratikus, semmint populista lesz. S eddig a pontig az „európai értékek” követhetők és következetesek.

Stumpf István: Orbán Viktor is megöregedett, fogytán az energiája

A volt kancelláriaminiszter, nemrég leköszönt alkotmánybíró, Orbán egykori kollégiumi nevelője interjút adott a hvg.hu-nak és a hvg360.hu-nak, amelyben beszél a talárban eltöltött éveiről és az Orbán Viktor által felépített rendszerről is. Nagyinterjú. Stumpf István szerint az október 13-i vereséget a túlzott agresszivitás és a morális lázadás okozta.

Az 1945 utáni európai értékteremtésből azonban az európai országok nagy része kimaradt. Nem azért, mert valamilyen norma szerint bizonyos országokat ki akartak hagyni, hanem részint azért, mert a világháború után voltak győztesek és vesztesek; részint pedig azért, mert az új Európa felépítése mégis csak olyan országok között kezdődött meg, amelyek a történelem során már rendelkeztek bizonyos tapasztalatokkal egymásról, még ha (mint a németek és franciák) negatív tapasztalatokkal is. Az egész „világteremtés” döntően nyugat-európai projekt volt, és sokáig az is maradt.