A sorozatról
Az utóbbi egy évtizedben rengeteg különféle könyvet és tanulmányt írtak már Észak-Koreáról. Se vége, se hossza a geopolitikai helyzetről, a Kim-dinasztia uralkodásáról és a disszidensek drámai meneküléséről szóló köteteknek. Nem sok olyat találunk azonban ezek között, amelyeket maguk az észak-koreaiak írtak. Pedig a koreai kultúra és a ráterülő zsarnokság elegye leginkább az helyi emberek történetein és tapasztalatain keresztül érthető meg. A nemrég Magyarországon is napvilágot látott Kérdezz meg egy észak-koreait! című könyvben heten válaszolnak, mesélnek, segítenek megérteni az életkörülményeket, s emlékeznek vissza az Észak-Koreában töltött éveikre. Természetesen mind a hét nyilatkozó már máshol keresi a boldogulást, kivétel nélkül elmenekültek a diktatúrából. A tizenkét témakörben több mint száz kérdés köré csoportosuló válaszokból viszont egy olyan kép is kirajzolódik az országról, ami a híradások fősodrában kevésbé kap helyet: az emberek hétköznapjai még a legnagyobb zsarnokságban sem feltétlenül csak szenvedésről, kínzásról és félelemről szólnak. Tartsanak velünk egy nyolc részes sorozatban, amelyben e könyvből csemegézve mutatjuk be az észak-koreai mindennapokat a divatrendőrségtől a munkahelyeken át a párválasztási szabályokig – mit lehet és mit kell tenni a világ legzártabb országában, az utolsó keményvonalas kommunista diktatúrában? A cikksorozat többi részét itt olvashatja: Kérdezz meg egy észak-koreait! | - Van Észak-Koreában szexuális felvilágosítás?
Daniel Tudor: Észak-Korea nagyon konzervatív beállítottságú ország, így aztán nem látni a tévében csókolózó párokat. Ennek megfelelően a szex sem olyasmi, amiről a tanárok beszélnek a diákjaikkal.
Kang Dzsimin (késő húszas éveiben jár, és 2005-ben hagyta el Észak-Koreát. Először Dél-Koreába ment, de most már Londonban él.): Őszintén szólva az Észak-Koreával és szexszel kapcsolatos kérdések kicsit mindig zavarba hoznak. Észak-Koreában a szex tabutéma. Mivel nem beszélnek róla nyíltan, csak nagyon kevés, elnagyolt történet kering róla. Ugyanakkor az észak-koreaiak is csak emberek, úgyhogy esetükben is előfordulnak megcsalások és abortuszok. A szex azonban az a fajta „tiltott gyümölcs”, ami felemésztheti az ember vagyonát és hatalmát.
Az észak-koreaiak sosem részesülnek szexuális felvilágosításban, és arra sem kapnak magyarázatot, hogy ez az élvezet miért számít tabunak. Amikor középiskolába jártam, ha egy fiú megfogta egy lány kezét, nagy és kínos ügy kerekedhetett belőle, mert mindenki tudomást szerzett róla. De senki sem mondta meg nekünk, hogy ez miért olyan nagy ügy. Talán azért, mert a szexuálisan érett diákok bajt keverhetnek? Vagy talán azért, mert a szexuális szabadság megnehezíthetné a diktatúra fenntartását? Észak-Korea más, mint a muszlim országok, ugyanis az emberek a materializmusban hisznek, nem a vallásban. Mi állhat hát ennek az alapvető emberi ösztönnek az elnyomása mögött?

Fiatal sportolók /// A szexualitás tabu
AFP / Brendan Smialowski
Mivel nem kaptunk az iskolában szexuális felvilágosítást, egészen megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy más országokban ez általánosnak számít, és amikor láttam, hogy diákok tanórán hallanak ilyesmiről. Különösen megdöbbentett, amikor megtudtam, hogy sok országban a tanárok nemi szervekről készült modellek szemléltetésével, őszintén beszélnek a szexről a tanulókkal. Észak-Koreában minden, ami a szexszel kapcsolatos, tisztátalannak és kínosnak számít, és elvárják, hogy magadban tartsd. A fiúk ezért nem értik a testükben végbemenő biológiai változásokat, és nem tudják, miért kezdenek vonzódni a lányokhoz, és a lányokat is legfeljebb az anyjuk világosítja fel a bennük zajló folyamatokról.