Trianon. Kimondva
1920. június 4-én Csonka-Magyarország ritkán tapasztalt nemzeti egységben gyászolta Nagy-Magyarországot. A száz esztendővel ezelőtti megrázkódtatás sokak kezébe adott tollat. A nemzet szóvivőiként kiáltották a világba (persze inkább csak a hazába) a „bevégeztetett”-ség fájdalmát, s a „Nem! Nem! Soha!” elszántságát, máskor pedig a józan, előremutató számvetésüket.
A megszólaló költők, írók, gondolkodók, politikusok világlátásban, eszmények tekintetében egymástól homlokegyenest különbözőek, életművükkel azonban valamennyien túlléptek saját koruk kocsmáján. „Szerzőink” egymásra rímelő, egymást kiegészítő, máskor egymással perelő szavai tizenhárom részes sorozatunkban az Örkény Színház társulatának tagjai által elevenednek meg.
Az összeállítást válogatta és szerkesztette: Murányi Gábor.
Kiemelt köszönet illeti Mácsai Pált és az Örkény Színház művészeit a sorozat szövegeinek értő és gondos tolmácsolásáért, valamint Ablonczy Balázst a válogatásban nyújtott segítségért.
Összeállításunk a kiadó jóvoltából még kéziratos formában támaszkodhatott az azóta megjelent Vérző Magyarország, illetve a kétkötetes Emlékező Magyarország című forráskiadványokra (OSIRIS-PIM, szerkesztette: Kosztolányi Dezső, illetve Gyurgyák János).
Az összeállítás nyitó darabja, Ady Endre váteszi publicisztikája, a Huszadik Század című folyóiratban jelent meg – még 1912 decemberében. A hivatalos Magyarország prominensei által politikai félanalfabétának besorolt költő az Oszmán Birodalom bukásához vezető első balkáni háború kellős közepén valósággal provokálta ellenlábasait. Cikke fölé címként ugyanis azt a kérdést illesztette: S ha Erdélyt elveszik?
