Az olasz csendőrök, akik szolgálnak, védenek, és a ruhájukat Valentino tervezte

Délelőtt ebédszállítás időseknek (esetleg a postáról elhozott nyugdíjjal együtt), közben utcai járőrözés, a karanténszabályok megszegőinek megbüntetése, délután egy bűnöző elfogása, autós üldözéssel egybekötve. Elvben így nézhetett ki egy olasz carabiniere, azaz csendőr hétköznapja a koronavírus-járvány legsúlyosabb időszakában, legalábbis a fegyvernem születésnapján, július 13-án elhangzott laudációk szerint. A helyi viszonyokat jól ismerő csendőrök csakugyan nagy szerepet játszottak abban, hogy a magányos öregek, az egyedülálló szülők vagy a hajléktalanok átvészelték az Olaszországban nagyon kemény korlátozásokkal járó vesztegzár heteit, miközben nekik természetesen el kellett látniuk szerteágazó rendfenntartói feladataikat is.

A Sergio Mattarella köztársasági elnök üzenetétől kistelepülések polgármestereinek szónoklataiig terjedő méltatások olyan testületnek szóltak, amely régebbi, mint maga az ország. A Corpo dei Carabinieri Reali (Királyi Karabélyosok Alakulata) I. Viktor Emánuel szárd-piemonti király teremtménye, 1814-ben hozta létre Torinóban, ahová Napóleon bukását követően térhetett vissza. A „bitorló” nyomait ugyan igyekezett eltörölni, de ez nem tartotta vissza attól, hogy

a francia csendőrség mintájára hívjon életre egy közbiztonsági feladatokat is ellátó katonai egységet, karabéllyal, azaz rövid csövű puskával felfegyverezve.

Az alakulat 1861-ben, az olasz egység megszületésének évében lett a reguláris katonaság egyik fegyverneme (arma), ezt tartotta meg mai nevében az Arma dei Carabinieri.