Amerikában élve a napokban több interjút adtam a magyar rádióadóknak az itt váratlanul berobbant társadalmi feszültségről és zavargásokról, amelyeket egyesek „színes forradalomnak”, Amerika „arab tavaszának” vagy „bimbózó polgárháborújának” is neveztek.
A rádióhallgatóktól szép számmal érkeztek visszajelzések, amelyekben – nem kis meglepetésemre – volt egy közös szál: „Itt, Magyarországon sem jó a járvány- és a gazdasági helyzet, de nálunk legalább nincs színesbőrű-kérdés.” Akkor a romakérdés micsoda? – kérdeztem vissza többeknél is. Megdöbbentett, hogy nálunk sokan mennyire nem érzékelik, hogy a magyar (és a közép-európai) romák gazdasági és társadalmi helyzete – köntörfalazás nélkül kimondva: mély diszkriminációja és alig burkolt intézményes szegregációja – sokkal súlyosabb, mint manapság az amerikai feketéké. A tipikus afroamerikai polgárnak többszörösen magasabb a jövedelme, mint a magyar átlagjövedelem, s toronymagasan fölötte van a romaátlagnak. (A feketék munkanélküliségi adatai 2000 és 2019 között látványosan csökkentek, ezzel karöltve tempósan emelkedett az afroamerikaiak jövedelme, az utóbbi években a munkabérük növekedési üteme felülmúlta a fehér dolgozókét is.)
Megvan a fővárosi költségvetés az év végéig, a kormány pedig kedvezményes lakáshitelt és az állami cégeknél folytatódó spórolást jelentett be. Eközben a nemzetközi színtéren arra készülnek, mi lesz, amikor hamarosan lejár a vámháború három hónapos tűzszünete.
Nem világos, hogy a leginkább szablyacsörgetésnek tekinthető kereskedelmi háború átmegy egy langymeleg állapotba, vagy augusztus elsején totális káosz lesz a vége.
David Zucker, a Naked Gun rendezője biztosan nem nézi meg a Liam Neesonnal készült negyedik részt, mert az szerinte ötlettelen másolat lesz csupán. A rendezőtrió egyharmadával Leslie Nielsen fingógépéről, a pilótás pedofilpoénokról, a Top Secret bukásáról és O.J. Simpsonról is beszélgettünk.
