Netanjahu uszított ellene, de sokat köszönhet 25 éve meggyilkolt elődjének, Rabinnak
Az izraeli jobboldal és a palesztin szélsőségesek 1995-ben minden eszközt bevetettek, hogy megakadályozzák a Jichák Rabin munkapárti miniszterelnök által nyélbeütött békemegállapodás végrehajtását. Ma a Netanjahu vezette Izrael egyre több arab országgal szót ért.
A testőrei azt akarták, hogy golyóálló mellényt viseljen, de hallani sem akart róla. Nem hitte el, hogy egy polgártársa az életére törhet. Végzetes hiba volt. Miután 1995. november 4-én véget ért a Tel-Aviv főterén tartott békegyűlés, a színpad mögött parkoló autója felé tartva másvalaki is várt Jichák Rabinra. A 25 éves izraeli ultraortodox zsidó nacionalista Jigal Amir két lövést adott le a kormányfőre, aki másfél órával később belehalt a sebesülésébe.
A biztonságiak besegítik a kocsiba a meglőtt Rabint /// Társadalmi sokk
AFP
A merénylet sokkolta a társadalmat, és ahogy több elemző is fogalmazott: Izrael elvesztette az ártatlanságát. A két lövés két nemzet – az izraeli és a palesztin – sorsát is megváltoztatta, hiszen Rabin egy évvel korábban írta alá Jasszer Arafat palesztin vezetővel az oslói megállapodást, a „bátrak békéjét”. A gyilkosság előtt egy hónappal pedig tető alá hozták az Oslo 2-nek nevezett egyezséget, amely már Ciszjordánia 40 százalékát helyezte a folyamat révén létrejött palesztin önkormányzat, a Palesztin Hatóság fennhatósága alá.
Uszítás címmel 2019-ben pszichothriller készült a Rabin meggyilkolását megelőző időszakról, a merénylő szemszögéből. A filmet Izrael Oscar-díjra nevezte. Ez az előzetese:
A történelminek nevezett békefolyamat azonban nem haladt jól, Rabin balközép kormánya az Oslo 2-t a kneszetben csak épphogy át tudta erőltetni. Az Arafat vezette világi Fatah mozgalom és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet békepróbálkozását elutasító Hamász és az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin mozgalmak öngyilkos merényletek sorozatát indították az izraeliek ellen.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.