Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
A koronavírus elleni példamutató védekezést Tajvan nemcsak a korábbi járványkezelése tapasztalatára építette, hanem a lakosságot partnerként kezelő nyílt kormányzás koncepciójára is – magyarázta a HVG-nek Audrey Tang digitalizációs miniszter. Interjú.
HVG: Tajvan kivételes sikerrel kezelte a koronavírus-járványt, hiszen mindössze kilenc halottat regisztráltak, és a pandémia megfékezésében a demokratikus intézményeket sem kellett korlátozni. Hogyan tudták így összerakni a védekezést, és abban mekkora szerepe volt az ázsiai térséget érintő 2003–2004-es SARS-járványnak?
Audrey Tang: Valóban, a mostani forgatókönyvünket a 2003–2004-es tapasztalatainkra építettük. Annak idején elég kaotikus és traumatikus helyzet alakult ki, amikor a SARS-vírus megjelent Tajvanon. Lezártunk egy kórházat, ahová a megbetegedettek kerültek, és az akkori járványnak 73 közvetlen és közvetett halálos áldozata volt. Az emberek tiltakoztak a lezárás ellen, és az alkotmánybíróság is arra figyelmeztette a parlamentet, úgy készüljön fel egy lehetséges következő járványra, hogy annak kezelése ne fenyegesse a demokratikus rendet, a liberális demokráciát. És most pontosan így tettünk. Nem hirdettünk rendkívüli állapotot, és az új koronavírus elleni minden intézkedést megvitatott és jóváhagyott a parlament. Nem volt lezárás, a fertőzés megállítására együttműködtünk az állampolgárokkal, akiknek minden segítséget megadtunk, legyen az a maszkok hozzáférhetőségéről információt szolgáltató technológiai megoldás vagy egy segítségkérő telefonszám, amit bármikor felhívhatnak. 2003-ban megtanultuk ugyanis, hogy milyen fontos a lakosság informálása, amikor azt tapasztaltuk, hogy az N95 maszkok pánikszerű felvásárlásába kezdtek, ami hiányhoz vezetett.
És bevetettük a humort is.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.