Olaf Scholz vasárnap éjjel bekerült a német szociáldemokrácia dicsőségcsarnokába. Előtte mindössze Willy Brandt (1972) és Gerhard Schröder (1998, 2002) voltak képesek választási vereséget mérni a konzervatív uniópártokra. Ám hiába csókolta életre Németország legrégibb pártját tetszhalott állapotából, a nagy elődökkel ellentétben, Scholz kancellári pozíciója korántsem tűnik biztosnak.
Hiába végzett azonban az SPD főnixként feltámadva a listás szavazatok 25,7 százalékával az első helyen, a tavaszi közvéleménykutatási adatokhoz képest szinte megduplázva a támogatottságát. A történetének leggyengébb eredményét (24,1%) felmutató CDU/CSU és kancellárjelöltje, Armin Laschet is bejelentette igényét a kormányalakításra. Laschet számára a kancellári poszt koalíciós tárgyalásokon történő megszerzése – függetlenül a választási eredményektől – az utolsó lehetőség a politikai túlélésre. És az esélyei nem is feltétlenül rosszak.
A kampány unalmas volt, a koalícióalakítás annál izgalmasabb lesz Berlinben. A sokáig leírt szociáldemokrata párt ugyan győzni tudott, de a kereszténydemokraták sem zuhantak akkorát, hogy ne akarnának a második helyről kormányt alakítani. A németek bebizonyították: szélsőségesek nélkül is létezhet alapvető változás.