Amint hírét veszik az alattomos gonosztettnek, nyomban százak kezdenek nyomozni. Plakátokat helyeznek ki a bűncselekmény körzetében. Ajtóról ajtóra járva keresik a tanúkat. Drónokról figyelik a környéket. Elemzik a biztonsági kamerák felvételeit. Arra is jut ember, hogy lelki támaszt nyújtsanak az összetört áldozatnak. Erről számolt be nemrég a londoni The Economist, amelyet böngészve nem elsősorban arra számítanánk, hogy kutyatolvajokkal és azok felderítésével foglalkozik. De hát a briteknél "fokozódik a helyzet".
A koronavírus felbukkanása óta a karanténba zárt szigetlakók közül mintegy hárommillióan vettek magukhoz új háziállatot – egyebek mellett azért is, hogy kutyasétáltatással jussanak legális kimenőhöz. A kereslet hatására természetesen megugrottak az árak. Tavaly tavasszal egy beagle-kölyök 563 fontba került – írja a precíz hetilap –, decemberben már 1447-et kértek érte.
Nem csoda, hogy angol és walesi rendőrségi adatok szerint 11 százalékkal nőtt a háziállatlopások száma. Azért is, mert a jogi kockázat alacsony: minden érzelmet mellőzve a törvény tárgynak, ingóságnak tekinti a háziállatokat. Országszerte változó, melyik helyi rendőrség mennyi fáradságot szán ilyen ügyekre. Azért is elharapózott ez a fajta galádság, mert a haszon magas lehet, főképp akkor, ha gátlástalan tenyésztők kaparintják meg az ebeket, és a divatot kihasználva mindenféle dizájnerkeverékeket kereszteznek belőlük.
