„Franciaország tett azzá, aki vagyok. Cserébe kész vagyok az életemet adni érte.” Többféleképpen is felidézték az elmúlt napokban Joséphine Baker öntudatos és bátor szavait, amelyekkel állítólag az öklét a szívére helyezve válaszolt Jacques Abtey-nak, a párizsi katonai kémelhárítás vezetőjének, amikor az a náci megszállás kezdetén megkérdezte tőle: hajlandó lenne-e csatlakozni az ellenálláshoz. A másfél évtizeddel korábban Franciaországba emigrált afroamerikai revütáncos- és énekesnő attól kezdve hűen és olyan hasznosan szolgálta új hazáját, hogy a világháború után becsületrenddel tüntették ki.
Nem csupán Baker emlékének a megkoronázása, hogy Emmanuel Macron köztársasági elnök döntése nyomán november végén bekerül a párizsi Panthéonba, a „nemzet elismerését kiérdemlő nagyszerű emberek” közé. Az első fekete, nem francia származású nőként a nemzeti emlékhely bővítésének új irányvonalát is képviseli.
Az első világhírűvé lett afroamerikai revüsztár hányatott körülmények között nőtt fel Amerikában, amely mindig mostohán bánt vele. Új hazájának Franciaországot választotta. A fél világot meghódította, a másik felét felháborította. Budapesten hódolók tömege várta, de szereplése ellen tiltakoztak a parlamentben és az utcán. A világháború idején a nyugati szövetségeseknek segített, kitüntetésekkel árasztották el, tizenegy különféle származású gyereket fogadott örökbe.
Ráfér a megújítás a jelenleg (Baker nélkül) 80 személyiség végső nyughelyéül szolgáló neoklasszicista műemlékre. Az eredetileg Párizs védőszentje, Szent Genovéva tiszteletére katolikus templomnak szánt épületet a francia forradalom alatt (még a felszentelése előtt) lefoglalta az alkotmányozó nemzetgyűlés, hogy elsősorban tiszteletre méltó forradalmárokat tegyen majd halhatatlanná benne. Ám az elsőként oda temetett Honoré-Gabriel Riqueti de Mirabeau grófról, a nemzetgyűlés egyik legnagyobb (viszonylag mérsékelt) szónokáról és tekintélyéről hamarosan kiderült, hogy harcostársai háta mögött egyezkedett XVI. Lajossal arról, milyen miniszteri tisztséget kapjon fordulat esetén. De árulónak bélyegezték utóbb a forradalom egyik legszélsőségesebb politikusát, a fürdés közben meggyilkolt Jean-Paul Marat-t is, így mindketten csak rövid időt tölthettek a nemzeti szentélyben.