Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Olyan tartozásba, amit most az Orbán-rendszer halmoz fel, csak az a kormány verheti büntetlenül a választóit, amelyik tudja, hogy pénzügyi fantáziájuk csak a csirkemell áráig terjed. Tizenkét év kormányzati propagandája mindent meg is tett, hogy ez így legyen. Vélemény.
Több mint ötezer milliárd forinttal költött többet tavaly a magyar kormány a bevételeinél. Ez nem ellenzéki rágalom, nem is elemzői finnyáskodás, hanem tény. Maga a Pénzügyminisztérium közölte a minap. Mindez egy olyan évben történt, amikor bő hat százalékkal nőtt a gazdaság, amikor felpörgött az infláció, tehát dőlt a pénz a költségvetésbe. A növekedésből is, az árak emelkedéséből is. Ahogy kattogott a pénztárgép, úgy gazdagodott az állam.
Ötezer milliárd persze köznapi halandó számára beláthatatlan summa.
Ötezer forint még érthető, legalább három kiló csirkemellel egyenértékű. Ötezer milliárdból uszkve hárommillió tonna csirkemellre futná, valamennyi család azt ehetné reggel, délben, este, állami beszerzés esetén persze ingyen. Szép cáfolata lenne annak a képmutató liberális metaforának, hogy nincs ingyen ebéd, mert igenis van, azaz lehetne.
A szocializmusban sem vált be az árszabályozás, az Orbán-kormány mégis ezzel próbálkozik
Négy évtized alatt sem találtak megoldást a tervgazdaság irányítói, hogyan célszerű az árakat szabályozni, hogy ne legyen drágaság, de hiány sem. Az Orbán-kormány most mégis a régi receptre emlékeztető árstoppal él.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.