Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Néhány napja, még a háború elején (elképesztő amúgy, hogy ha ezt írom, ma már nem úgy értem, „1939 őszén”) valaki azt írta nekem, hogy
szép dolog a pacifizmus, de most [értsd: most, hogy háború van] nem aktuális.
Megdöbbentem ezen az üzeneten, végtelenül abszurdnak éreztem – bár már akkor is sejtettem, hogy abszurditása ugyanakkor valós tartalommal bír (őrült beszéd, de benne van a rendszer), hiszen a létező legabszurdabb szituációra reagál: a háborúra. Arra az irracionális racionalizmusra, ahogy a háborút a társadalmunk felfogja. Hiszen a tényre, hogy emberek adott csoportjai – valamiféle keretekbe szervezve/szerveződve – emberek más adott csoportjait gyilkolják, sanyargatják, aktívan és akarattal rombolják a természeti és mesterséges környezetet, és túllépnek mindenen, ami elvileg társadalmi közjóként, legfőbb morális parancsolatként, alapvető civilizációs kódként, kulturális génként, stb. stb. él bennünk, muszáj valamiféle önfelmentő magyarázatot találni.
Kapelner Zsolt: Pacifizmus háború idején
A pacifizmus nem jelentheti, hogy figyelmen kívül hagyjuk a lényegi, morális különbséget az önvédelem és az agresszió között. A pacifista azonban kétségbe vonja a háború természetességének tanait. Vélemény.
A tudomány, a termelés és a kereskedelem, a média, az oktatás, és általában véve minden, ami a társadalmat azzá teszi, ami (amit magáról gondol és hirdet), egycsapásra a másik ember elpusztításának szolgálatába áll. Ezt nem könnyű feldolgozni, éppen ezért a társadalom hajlamos inkább megkerülni a problémát.
A háború önmagát magyarázó fogalom, zárt logikai rendszer, mikor a kivétel, úgymond, szabállyá válik.
Groteszksége talán abban látszik a leginkább, hogy háború idején is működik (mert működnie kell) a civil rendőrség: ha egy háborús országban a háborúval nem összefüggő gyilkosság történik, igyekeznek kinyomozni, elfogni és megbüntetni a gyilkost. A valóság elkülönült szférájában dúló iparszerű tömeggyilkosság nem érintkezik a kontár, felhatalmazás nélküli egyéni gyilkolászással, amire nincs akceptált civilizációs indok.
