„Könyörgök, március, jöjj vissza újra!” – 1972 történelmi jelentőségű március 15-éje
Már több mint húsz éve kilökték március 15-ét a pirosbetűs ünnepek és a munkaszüneti napok sorából, amikor ötven évvel ezelőtt a forradalom ünnepének leminősítése elleni lázadás a felszínre tört. 1956 óta először ellenzéki tüntetést tartottak Budapesten. Lényegében ez volt az ellenzéki aktivitás kezdőpontja a Kádár-korszakban. A rendőrség brutálisan fellépett. Néhányan börtönbe kerültek, több száz fiatalt rúgtak ki középiskolákból, egyetemekről, munkahelyekről.
Az előző években még csak egy-egy magányos hős hívta fel magára a rendőrök figyelmét március 15-én. Leginkább a vörös zászlókat szedegették ki a nemzeti színűek közül a Petőfi szobornál. De 1972-ben már fiatalok szervezett csoportja lépett fel a szabadság ünnepén.
Miközben 1972. március 15-ének előestéjén:
„Suttog a város. Illegálisan terjesztett röplapok kerülnek elő a postaládákból, és a hajnali derengésben rendőrök gyűjtögetik szorgalmasan az utcákon szétszórt papírlapokat (Heti Budapest, 1990. március 15.),
a Népszavában cikk jelent meg Találkozunk a Petőfi-szobornál címmel. Ebben arról értesülhetett az olvasó, hogy már napokkal az ünnep előtt elterjedt az ellenzéki diákok körében, hogy március 15-én tüntetni fognak. 1942-ben. Az a cikk ugyanis a harminc évvel korábbi háborúellenes tüntetésről szólt, amelyet a Magyar Történelmi Emlékbizottság szervezett. Az írásból az is kiderült, hogy az Emlékbizottság felhívását a Népszava is közölte.
Ezen elgondolkodhatunk: 1942-ben, a sajtó jelentős részének felszámolása, a zsidótörvények, a háborús cenzúra bevezetése után egy hadviselő országban magától értetődött, hogy egy háborúellenes, náciellenes felhívást lapok (Népszava, Magyar Nemzet, Újság) legálisan közölnek, ellenzéki tüntetésre hívnak, miközben 1972-ben, a bő évtizede „konszolidált” országban ez ugyancsak magától értetődően elképzelhetetlen volt (nyitóképünk illusztráció: hosszúhajú farmeres fiatalokat igazoltató rendőrök 1977-ben. forrás: Fortepan / Urbán Tamás).
Az 1972-es hivatalos ünnepségen a Múzeum kertben sokkal több szó esett március 1942-es idusáról, mint az 1848-asról. A forradalom ünnepét annyira nem vették komolyan, hogy március 15-ére hívták össze az állampárt Központ Bizottságának az ülését, amelyen 1848 szóba sem került. Elvégre az is csak egy munkanap.
A történéseket a résztvevők elbeszéléseiből is és a rendőrségi jelentésekből is ismerjük.