Hasbeszélő: A kétharmaddal legyőzött pörköltélmény
6 perc
2022.10.28. 17:30
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen Pesten, a Liszt Ferenc téri Menzában jártunk.
Hű, de rég jártunk erre. Legalábbis csak úgy ténferegve, nézelődve. Pedig mekkora szám volt az ezredforduló környékén a sétálóövezetté alakított Liszt Ferenc tér a gombamód szaporodó éttermekkel, kávézókkal. Aki nem a Rádayban gengelt, az biztos errefelé keresett magának törzshelyet. A régi dicsőség sajnos itt is a homályba vész, a tér mindkét oldalán csupa üres, kiadásra váró hely. Kettő mindenesetre tartja magát a régi nagyok közül: a Café Vian és a Menza. Az utóbbi jövőre húszéves lesz, 2003-ban nyílt egy hatalmas járműkereskedelmi üzlet-raktár helyén. S ahogy arról a korabeli sajtó beszámolt, pikantériája:
„A Menza tulajdonosa, Vidák László cipőfronton is érintett a retró stílus sikeres újraélesztésében. A Tisza cipő „feltámasztása” és a Menza-projekt szinte egy időben indult, s nem is lehetett kérdés, hogy az étterem felszolgálói milyen lábbelit viselnek.”
Ezzel már ugye nem is szorul magyarázatra, hogy milyen vonalat képviselt az étterem mind dizájnban, mind konyhában. Már, ha valakinek nem esne le a nevéből, ami eleve – főleg – diákok közös étkezőjét jelenti, latin eredetijében pedig a mensa az étkezés, étkezőasztal. Nos, itt délelőtt 11-től este 11-ig lehet „ebédelni”, és bár sokat változott, bővült, korszerűsödött az étlap (nemzetközi, főleg ázsiai beütés heti ajánlatokban, vega-vegán szekció) vannak fogások, amelyek nem mentek ki a divatból, akárcsak a Tisza cipő…